Függöny fel: az új évadban visszakapja eredeti méretét a Radnóti színpada
A főváros egyik legkisebb kőszínháza az elmúlt négy évben csonka színpadon vitte színre darabjait. A jövő szezonra viszont már az eredeti négyzetméterekre álmodhatják meg a díszleteket.Szentendre, nyár, Teátrum
Huszonkét produkcióval, a kísérőprogramokkal együtt összesen 40 eseménnyel várja a látogatókat a Szentendrei Teátrum nyári évada június 30. és augusztus 26. között.A Katona évadzáróján is megemlékeztek Haumann Péterről
Évadot zárt a Katona. A társulati elején néma felállással emlékeztek a nemrég elhunyt Haumann Péterről, aki 1994 és 2016 között, huszonkét éven át volt a társulat tagja, valamint Magyar Lászlóra, aki 1984-től 1994-ig, majd 1998-tól 2000-ig volt a színház legendás művészeti...Holnap vesznek végső búcsút Haumann Pétertől
Pénteken vesznek végső búcsút Haumann Péter Kossuth-díjas színművésztől, a nemzet színészétől a Farkasréti temetőben Budapesten – közölte a Magyar Művészeti Akadémia szerdán az MTI-vel.Ingyenes színházi előadások a szegedi városháza udvarán
Igényes szórakozást kínáló, változatos színházi előadásokkal és koncertekkel várják a közönséget a szegedi városháza egyedi hangulatú udvarán, ahol az idén is megrendezik a Nyári Színházi Estéket és a Muzsikáló Udvar című programsorozatot.Vajon milyen lesz a Pinokkió Presser Gábor közreműködésével? Évadot hirdetett a Vígszínház
A hagyományokat követve a Vígszínház 126. születésnapján ismerhette meg a közönség a 2022/23-as évad bérletes előadásait és újdonságait.Idén is százezer forintot kap minden diplomázó színész
Százezer forint támogatást kap minden friss diplomás színész az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesülettől. Az EJI igazgatója, Tomori Pál a Szellemi Tulajdon Világnapja alkalmából tette ezt a bejelentést.A fesztivál, amely színházzal és zenével gyógyít
A színháznak gyógyító ereje van. Erre a megállapításra épül az V. Lélektől-lélekig A Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja, melyet április 22-24. között immár ötödik alkalommal rendeznek meg a Veszprémi Petőfi Színházban. A három nap során színes, aktuális problémákat,...Harmadik Felvonás: közönségtalálkozó programsorozatot indít az Átrium
Új programsorozat célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a szórakoztatás és a társadalmi párbeszéd élénkítése egyaránt a színház feladata, ezért alkotók, újságírók és a közönség beszélgethet egymással az esemény keretein belül.Műsoron az Adáshiba – dupla premier májusban
Szakonyi Károly nagy múltú színművét Bagó Bertalan rendezésében, koprodukcióban viszi színre a Játékszín és a székesfehérvári Vörösmarty Színház. A premier Budapesten május 21-én, Székesfehérváron 28-án lesz.A Madách Színház a Nemzeti Múzeumba megy
Egyedülálló programsorozattal mutatkoznak be a Madách Színház művészei a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az április 22-24. között debütáló, a szabadságharc eseményeiről szóló „A tizenötödik” című musical szereplői márciustól júniusig több alkalommal tartanak rendhagyó...Nem lejárt lemez – Kiss Tibi és az Aranyakkord már színházban is!
A Kiss Tibi vezette Aranyakkord korábban megjelent zenés dalgyűjteménye, a Dalok a bolhapiacról most színházi darabként elevenedik meg a Győri Balett művészei és Pál Kálmán, a Karzat Színház vezetőjének segítségével. A premier május 11-én, a Müpában lesz, de Szentendrén lesz egy...