Ingyenes színházi előadások a szegedi városháza udvarán

3 hete  ·   hír   ·  Színházvilág.hu, MTI

Igényes szórakozást kínáló, változatos színházi előadásokkal és koncertekkel várják a közönséget a szegedi városháza egyedi hangulatú udvarán, ahol az idén is megrendezik a Nyári Színházi Estéket és a Muzsikáló Udvar című programsorozatot.

Ingyenes színházi előadások a szegedi városháza udvarán

A Muzsikáló Udvar programja július 25-én a Margaret Island akusztikus koncertjével kezdődik. Az együttes állandó - Lábas Viki, Törőcsik Kristóf és Füstös Bálint alkotta - akusztikus formációja ezúttal Sárkány Bertalannal is kiegészül, aki perkán játszik majd. A Swing a'la Django és Koszika, azaz Koszorus Krisztina stílusokon átívelő közös koncertet ad a hónap utolsó napján.

A város sokszínű kulturális életének programjai nem érnek véget a kőszínházi évad végével, nyáron is folytatódnak. A közönség azonban némileg kicserélődik, az egyetemi hallgatók helyét átveszik a Szegedre érkező turisták.

A városháza kiváló akusztikájú, neobarokk udvarán Vaszy Viktor kezdeményezésére 1970-ben a Szabadtéri Játékok kísérőrendezvényeként szerveztek először zenei, majd színházi rendezvényeket.

A Nyári Színházi Esték július 4-én, 5-én és 6-án Varsányi Anna Esküvő után című darabjával indul, melyet Szilágyi Annamária rendez. Egy lagzit követő eseményeket bemutató színműben kiderül, hogy az örömapa ötlete alapján nemcsak az ifjú pár, hanem az egész család felkerekedik, és nászútra indul Kazahsztánba.

Július 7-én Forró Zsóka és Oszvald Marika adják elő az Összezárva című keserédes komédiát. A színdarab két idős hölgy történetét meséli el, akik nyugdíjas otthonba, és egy szobába kerülnek. A kényszerű összezártság során kibontakozik kettejük igazi jelleme, és az, ami múltjukat összekapcsolja.

Július 18-án Pokorny Lia lép föl, aki különleges zenés estjén mutatja be életét dalban és szövegben.

Augusztus 2-án Örkény István születésének 110. évfordulója alkalmából Az élet értelme - egypercesek száz percben címmel Mácsai Pál ad elő jó néhányat az író novellái közül. A színművészt Lukács Miklós kíséri, aki a novellákhoz illeszkedő improvizációkat játszik cimbalmon.

A sorozat zárásaként, két nappal később László Boldizsár és Nánási Helga állnak színpadra. A házaspár Opera-szerelem címmel a szerelem különböző stációi mutatja be opera- és operettrészletek segítségével.


   

Nyári Színházi Esték, Szeged

 

 

Szólj hozzá!


SZÁZ ÉV MAJOR – titkos irodalmi mulatság és kesergés

SZÁZ ÉV MAJOR – titkos irodalmi mulatság és kesergés

A centenáriumi évad legnagyszabásúbbnak ígérkező eseménye Nyáry Krisztián kortárs író és Horváth János Antal rendező erre az alkalomra írt...
 
Színház naptár

Szentendre, nyár, Teátrum

Huszonkét produkcióval, a kísérőprogramokkal együtt összesen 40 eseménnyel várja a látogatókat a Szentendrei Teátrum nyári évada június 30. és augusztus 26. között.

Az előadások közel fele ingyenes lesz a Szarvasi Vízi Színházban

Az évad június 17-én indul, és a teátrumban a hagyományoknak megfelelően minden nap lesz program egészen augusztus 21-ig, ráadásul az előadások közel fele ingyenes lesz! Sőt, mivel idén ünnepli Szarvas alapításának 300. évfordulóját, minden előadáson a 300. néző ajándékot fog kapni...
Új színdarabok
A hőstenor
A padlás
A padlás
Győr 
A padlás
A padlás
Győr 
A diktátor
A diktátor
Budapest 
A diktátor
A diktátor
Budapest 
Party
Party
Budapest