40. születésnapját ünnepli idén a Zsámbéki Nyári Színház
A Zsámbéki Szombatokat 40 évvel ezelőtt, 1983-ban Mátyás Irén és Bicskei Gábor alapította beírva ezzel a várost a kortárs színjátszás és színházművészet fontos helyszínei közé. Azóta a színház játszóhelye megváltozott és célcsoportja is átalakult, de az irodalom és a színházi iránti elköteleződés a városban megmaradt: egy-egy előadáson 250-600 fő tölti be a Zichy-kastély udvarának nézőterét.

Az utolsó este EGYÜTT
Mint arról már beszámoltunk, 20 év után felfüggeszti működését a Tünet Együttes. Az elkövetkezendő egy hónapban több előadást játszik még a társulat, majd június 13-án 18 órától a Trafóban tartják a Tünet Búcsú napját.Június 17-én nyit a Thália Nyárikert Salföldön
A Thália Színház nyári játszóhelye kamaradarabok, koncertek befogadására alkalmas fedett színpaddal és 250 fős nyitott nézőtérrel várja a produkciókat és az érdeklődőket.Minden emberhez kapcsolódik egy legközelebbi ember – ősbemutatóval zárja premierjeinek sorát a Radnóti Színház
"Sokszor a legközelebbi ember nem is tudja, hogy milyen sokat jelent nekünk, és van olyan, hogy valaki egyszerre többeknek is a legközelebbi embere... "Miért kapott Mongóliából egy lófejű hegedűt a miskolci színház?
Egy tradicionális morin khuur nevű mongol hangszert ajándékozott Baatarjav Sainnyambuu, Mongólia budapesti nagykövete a Miskolci Nemzeti Színháznak. Nem "csak úgy"...HDG70 – életműkoncert a Vígszínházban
Hegedűs D. Géza 2023. május 8-án, a 70. születésnapja alkalmából koncertet ad a Vígszínház színpadán. A színművész életműve fél évszázada része a Vígszínház történetének, ezalatt az ötven év alatt nagy sikerű zenés előadások főszereplője is volt.Sikerrel zárult a Pécsi Harmadik Színház megsegítésére meghirdetett Színházmentő akció
A támogatási kampány során több mint 21 millió forint gyűlt össze. Pontosabban: 21 millió 316 ezer forint. Ezzel a támogatással az évadot be tudják fejezni és fel tudnak készülni a következőre.Színművészek tolmácsolásában elevenednek meg a tárgyak a Néprajzi Múzeum audioguide-jában
A Megérkeztünk című tárlatban a legelső, 19. századi gyűjtésektől a legújabb szerzeményekig szerepelnek különleges tárgyak, melyek történetét most neves színművészek tolmácsolásában lehet megismerni.Hárman kapnak Hevesi Sándor-díjat a színházi világnap alkalmából
Büki Dóra, Juronics Tamás és Veress Anna kapja idén a magyar színház nemzetközi elismertetéséért és megismertetéséért odaítélt Hevesi Sándor-díjat, amelyet a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Magyar Központja minden évben a színházi világnap alkalmából oszt ki.Országúton: Fellini filmjét viszik színre a Békéscsabán
Ez lesz a Jókai Színház színház "nagy klasszikusa" az évadban – a színpadi adaptációt Kiss József készítette és rendezi.Ezt a színházat már magunk építettük... – Meghosszabították a Ruttkai Éva online kiállítást
A nagy érdeklődésre való tekintettel április 12-ig meghosszabbították a Ruttkai Éva születésének 95. évfordulójára készült Ruttkai Éva és a Vígszínház című nagyszabású, exkluzív, eddig szélesebb körben szinte teljesen ismeretlen fotókból készült online kiállítást.LENNI vagy NEM LENNI? – gála a Pécsi Harmadik Színház életben maradásáért
Noha neves művészek mondanak le bevételükről a teátrum javára és civil szervezésben is érkeznek a támogatások, a szakmán belüli felajánlások, a Harmadik Színház továbbra is küzd az életben maradásért. Március 15-én 17 órakor a színházban egy nagyszabású gálaműsor lesz,...24 órán át folyamatosan játssza ugyanazt a hétperces jelenetet a színésznő
A londoni Young Vic színház The Second Woman című előadásában lép fel Ruth Wilson, Golden Globe- és Laurence Olivier-díjas színésznő.