Eszenyi Enikő visszatér Budapestre, színésznőt játszik a Játékszínben

A Blikk értesülése szerint a színésznő a héten kezdett próbálni a Játékszínben, így közel három évvel a Vígszínházból való botrányos távozása után Budapesten is visszatér a színpadra.

Fotó: Mohos Márton, 24.hu
Fotók: Játékszín

Hallássérülteknek ajánlott okostelefonos fejlesztést mutattak be a Játékszínben

A színházi előadásokon elhangzó szövegeket feliratként streameli a közönség soraiban ülők okostelefonjainak kijelzőjére a Vodafone új fejlesztése, amelyet a telekommunikációs cég a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével (SINOSZ) és a Játékszínnel közösen mutatott be...
 
Az alkotók az olvasópróbán

Műsoron az Adáshiba – dupla premier májusban

Szakonyi Károly nagy múltú színművét Bagó Bertalan rendezésében, koprodukcióban viszi színre a Játékszín és a székesfehérvári Vörösmarty Színház. A premier Budapesten május 21-én, Székesfehérváron 28-án lesz.
 
Fotó: Pexels

Indul a SzínházTV

A SzínházTV egy online színházi streaming szolgáltató platform, amelyen keresztül otthonról nézhetünk élő színházi előadásokat. A csatorna a Jurányi Ház Egy őrült naplója című darabjával debütál november 12-én este 19:00 órakor, ezután pedig minden csütörtökön 19:00-kor...
 
Parfümbe burkolt némafilm: Chaplin a Teréz körúton

Nem színes, de szagos: Chaplin a Teréz körúton

Október 17-én tűzi műsorra az évad első premierjét a Játékszín. Nagyvárosi fények címmel, Szente Vajk rendezésében különleges színrevitelt mutatnak be: Chaplin 1931-ben forgatott, azonos című némafilmjének színpadi adaptációját.
 
Az Életrevalók

A Játékszín felfüggeszti a májusi jegyek értékesítését

Az előadások egyelőre zavartalanul folytatódnak, a továbbiakról folyamatos tájékoztatást nyújtanak.
 
Fotók: Játékszín

Kern András a Fővárosi Törvényszéken védte Kocsis Dénest

Kreatív megoldással a Fővárosi Törvényszék patinás esküdtszéki tárgyalótermében tartották a Játékszín februári bemutatójának sajtóeseményét. A vád tanúja című produkciót Simon Kornél rendezi, a főbb szerepekben Kern András, Kocsis Dénes, Szerednyey Béla és Lévay...
 
Fotó: JÁTÉKSZÍN

A Thália darabjában tért vissza a színpadra 10 év kihagyás után Kolovratnik Krisztián

A színészt hosszú idő után most láthatják először színpadon a nézők: Rocco-t alakítja a Thália Teljesen idegenek című darabjában, amelynek alapját egy olasz film képezi. A történet annyira mai, annyira húsba vág, hogy Paolo Genovese 2016-os filmjének több országban leforgatták a...
 
Egy nagy sikerű olasz film történetének játszási jogát szerezte meg a Játékszín

Egy nagy sikerű olasz film történetének játszási jogát szerezte meg a Játékszín

Három színész: Kolovratnik Krisztián, Makranczi Zalán, Martinovics Dorina és a rendező, Czukor Balázs is debütál a Játékszínben a 2019/20-as évad első bemutatóján.
 
Fotó: Játékszín

Falusi Mariann csatlakozik a Menopauza musical szereplőgárdájához

A Menopauza is szerepelt azon előadások repertoárján, amelyek a kőszínház nyári pihenője alatt elvitték a Játékszínt a nézőkhöz. Huszonhárom tájelőadást játszott a színház az évadszünetben. Tíz városba kilenc produkcióval utazott többek közt Bánsági Ildikó, Hernádi Judit,...
 
Megkezdődött az őszi évad a Játékszínben

Megkezdődött az őszi évad a Játékszínben

Elndult az őszi évad a budapesti Játékszínben, ahol csütörtökön az előző évad nagy sikerű vígjátékát, Szente Vajk Legénybúcsú című darabját láthatta a közönség.
 
Fotó: Játékszín

Mennyei hanggal búcsúzik a Játékszín Siófoktól

Tavaly debütált sorozattal a budapesti Játékszín a siófoki Színparton. Idén július 6-tól hat szombat estén ismét várták a déli part legnagyobb szabadtéri játszóhelyének közönségét.
 
Fotó: Hernádi Judit/FB

Közönségdíjat kapott Hernádi Judit

A Játékszín társulati ülésen közönségdíjat kapott Nagy Sándor és Hernádi Judit, a szakmai elismerések közül a Kránitz Lajos-díjat idén Szente Vajk színművésznek, a Kishonti Ildikó-díjat Kékesi Miklós művészeti titkárnak adta át Bank Tamás igazgató.
 
Amikor a színész rendez – interjú Bakos-Kiss Gáborral

Amikor a színész rendez – interjú Bakos-Kiss Gáborral

A Győri Nemzeti Színház igazgatójával készült, a szakmai kétlakiság kihívásairól szóló beszélgetést az Előadóművészi Jogvédő Iroda...
 
Színház naptár

A színésznő, akinek saját menüje van a bisztróban

Ónodi Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, a Katona József színház tagja, számos ismert film és sorozat főszereplője. Évek óta nagyon odafigyel a környezetére, méhlegelőt alakít ki a telkén, virágot ültet, biciklivel jár és arra törekszik, hogy a főzések során is a lehető legfenttarthatóbban járjon el. Most...

A majdnem tökéletes boldogság receptje

A LIAison és a Füst sikere után megszületett Pokorny Lia legújabb önálló estje. A majdnem tökéletes boldogság receptje című előadás április 12-én a MOMKultban debütál, és onnantól kezdődően havonta látható majd Budapesten és az ország különböző pontjain.
Új színdarabok