Ez volt az első magyar musical
Az Egy szerelem három éjszakáját az első magyar musicalként tartják számon, számos feldolgozást ért meg: készült belőle film, tévéjáték és lemez is. Noha az akkori művelődési minisztériumban szívesen eltekintettek volna a bemutatótól, 1961. január 12-én zajos siker fogadta a...Kiakadtak a rajongók a hollywoodi Macskák-film trailerén
A Macskák című musical alkotói komolyan vették, hogy a történet macskákról szól, és ezt az eltökéltséget vizuálisan is megvalósították. A végeredmény viszont egy már-már visszataszító látványvilág lett – írja a HVG.Konferencia a színházi nevelésről a Színház- és Filmművészeti Egyetemen
A színházi nevelésről tartanak szakmai konferenciát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) május 29-én.Áll a bál Cannes-ban Alain Delon életműdíja miatt
Védekezésre kényszerült hétfői sajtótájékoztatóján Thierry Frémaux, a cannes-i fesztivál művészeti igazgatója, miután egy interneten megjelent petícióban azt kérték a szervezőktől, hogy ne tüntessék ki "a rasszista, homofób és nőgyűlölő" Alain Delont tiszteletbeli Arany...A színdarab után most filmsorozat készül a Száz év magányból
A Spirit Színház 2016-ban mutatta be az ikonikus regény színpadi változatát. A regényből Schwajda György készített drámaátiratot, az előadást Czeizel Gábor rendezte, Ursula szerepében Papadimitriu Athina látható. Az viszont az első alkalom, hogy az 1967-ben publikált regényből film...A Komédiás Színház társulata új kihívás elé néz – aztán el is búcsúzunk tőlük
Március elején indul a Csak színház és más semmi című tévésorozat negyedik, egyben utolsó évada a Duna Televízióban, ahol nyolc héten át követhetik a nézők az epizódokat.Hajnalban érnek majd az utolsó sorhoz: a Színművészeti is részt vesz a nemzetközi Homérosz-maratonon
A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem is részt vesz a március 22-i, földrészeken átívelő Homérosz-olvasáson, amelyet idén a lyoni École Normale Supérieure kezdeményezésére tartanak.Előkerült egy 1941-es magyar rádióoperett felvétele Honthy Hannával
Előkerült A víg özvegy rádióoperett-változatának 1941-es felvétele, az egyedülálló hangdokumentumra a Filmarchívum által fenntartott Gramofon Online szerkesztői és kutatói bukkantak rá egy hanglemezhagyaték vásárlásakor. A különleges felvétel meghallgatható a Filmarchívum...Judi Dench és Idris Elba a Macskákban
Taylor Swift, Jennifer Hudson és Ian McKellen után Judi Dench és Idris Elba is csatlakozott a Macskák című musicalből készülő film szereplőgárdájához – adta hírül a The Guardian című brit napilap.