Kabát és maszk – az Örkény Színház évadkezdése még a vírusról szól

Kabát és maszk – még a vírusról szól az Örkény Színház évadkezdése

Reméljük, a folytatás ennél sokkal hagyományosabb színházat hoz majd. Hiszen komoly munka folyik: előző évadban elmaradt három produkció mellett hét új bemutatóval készül új évadára az Örkény Színház.
 
A fotó illusztráció

Az Átriumban is felütötte a fejét a vírus

A Vígszínház után az Átrium is tudatta a nagyérdeművel, hogy két hétre kénytelenek bezárni. Az elmaradó előadásokról, illetve azok pótlásáról hamarosan tájékoztatást adunk.
 
Öt hónap után újranyitnak a színházak Szerbiában

Öt hónap után újranyitnak a színházak Szerbiában

Öt hónap után hétfőn újranyitnak a mozik és a színházak Szerbiában, a kötelező elővigyázatossági intézkedéseket azonban továbbra is be kell tartani. A nyugat-balkáni térség többi országában azonban továbbra is zárva tartanak a kulturális intézmények.
 
A koronavírus fagyhalált hozott a Frozen musical-re a Broadwayn

A koronavírus fagyhalált hozott a Frozen musical-re a Broadwayn

A nagy költségvetésű Frozen musical nem tér vissza, amikor a színházak újraindulnak a Broadwayn – ez az első eset, hogy egy már sikerrel játszott előadást teljesen levesznek a műsorról a koronavírus-járvány következményei miatt.
 
Május végén egyes színházak újranyithatnak – Ausztriában

Május végén egyes színházak újranyithatnak – Ausztriában

Május végén újranyitnak a kis és a közepes színházak Ausztriában. Ezt az osztrák egészségügyi miniszter és Werner Kogler alkancellár jelentette be tegnap.
 

Elveszett a remény: elmarad az Avignoni Fesztivál

A világ leghíresebb színházi találkozójának szervezői hétfő este jelentették be a szomorú hírt, nem sokkal azután, hogy hogy Emmanuel Macron francia államfő május 11-ig meghosszabbította a koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozásokat, valamint jelezte, hogy fesztiválokat...
 
A világ leghíresebb színházi találkozója még reménykedik

A világ leghíresebb színházi találkozója még reménykedik

Az Avignoni Fesztivál igazgatója még bízik abban, hogy a világ leghíresebb színházi találkozóját júliusban meg lehet rendezni Dél-Franciaországban. Az 1947-es megalapítása óta a fesztivált csak egyszer, 2003-ban, a szerződéses munkatársak sztrájkja miatt törölték.
 
Hogy jövőre is legyen mit megtapsolni...

Veszélyben van a Centrál Színház következő évada

Legalábbis, ha az elmaradt előadásokra már megváltott jegyek árát visszakérnék a nézők...
 
Elhunyt az amerikai színház bárdja

Elhunyt az amerikai színház bárdja

81 éves korában Floridában elhunyt a Broadway egyik legendás szerzője, Terrence McNally, négyszeres Tony-díjas színműíró.
 
Nemzetközi viszonylatban a film- és színházi világ 120 ezer dolgozója marad munka nélkül

Nemzetközi viszonylatban a film- és színházi világ 120 ezer dolgozója marad munka nélkül

Becslések szerint a Színházi Dolgozók Nemzetközi Szövetségének (IATSE) 150 ezer tagja közül mintegy 120 ezren maradnak munka nélkül a koronavírus-járvány miatt. A szakszervezet vezetői 2,5 millió dollárt (787,9 millió forint) ajánlottak fel az állásukat elvesztők megsegítésére...
 
EGYÜTT MIND TÚLÉLJÜK! Az egyik szinkronstúdió vezetője óriási dolgot tett

EGYÜTT MIND TÚLÉLJÜK! Az egyik szinkronstúdió vezetője óriási dolgot tett

A Műsoron.hu-n olyan hírt olvastunk, ami egyszerre csodálatos és tragikus. Ez utóbbi azért, mert nagyon sok előadóművész bajba kerülhet a Covid 19 miatt elrendelt tiltások következtében, csodálatos, mert megmutatja, hogy az állítólag elembertelenedett, csak a pénzt hajhászó...
 
Fotó: Tuur Tisseghem/Pexels

BRÉKING: Bezárnak a színházak

A kormány megtiltja a száz főnél nagyobb beltéri és az ötszáz főnél nagyobb kültéri rendezvények megtartását az koronavírus terjedése miatt – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
 
Amikor a színész rendez – interjú Bakos-Kiss Gáborral

Amikor a színész rendez – interjú Bakos-Kiss Gáborral

A Győri Nemzeti Színház igazgatójával készült, a szakmai kétlakiság kihívásairól szóló beszélgetést az Előadóművészi Jogvédő Iroda...
 
Színház naptár

A színésznő, akinek saját menüje van a bisztróban

Ónodi Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, a Katona József színház tagja, számos ismert film és sorozat főszereplője. Évek óta nagyon odafigyel a környezetére, méhlegelőt alakít ki a telkén, virágot ültet, biciklivel jár és arra törekszik, hogy a főzések során is a lehető legfenttarthatóbban járjon el. Most...

A majdnem tökéletes boldogság receptje

A LIAison és a Füst sikere után megszületett Pokorny Lia legújabb önálló estje. A majdnem tökéletes boldogság receptje című előadás április 12-én a MOMKultban debütál, és onnantól kezdődően havonta látható majd Budapesten és az ország különböző pontjain.
Új színdarabok
Liliom
Liliom
Budapest 
Liliom
Liliom
Budapest 
A PÁL UTCAI FIÚK
A PÁL UTCAI FIÚK
Százhalombatta 
Mindenki megvan? Dr....
Mindenki megvan? Dr....
Székesfehérvár 
A három sárkány
Megmaradni
Megmaradni
Budapest 
Megmaradni
Megmaradni
Budapest