A koronavírus fagyhalált hozott a Frozen musical-re a Broadwayn

2020. May 31.  ·   hír   ·  Színházvilág.hu

A nagy költségvetésű Frozen musical nem tér vissza, amikor a színházak újraindulnak a Broadwayn – ez az első eset, hogy egy már sikerrel játszott előadást teljesen levesznek a műsorról a koronavírus-járvány következményei miatt.

A koronavírus fagyhalált hozott a Frozen musical-re a Broadwayn

Ami innen nézve persze érthetetlen, hiszen a 2018 márciusában bemutatott zenés darab  azóta az első öt Broadway produkció között szerepelt, gyakran több mint 1 millió – volt olyan, hogy kettőt –  dollárt hozva a konyhára. Hetente.

Eddig csak azok a showk jelentettek be halasztást vagy törlést, amelyek a hivatalos bemutatóra vártak. Mi több, a  Disney továbbra is műsoron tartja a Broadwayn az Oroszlánkirályt és az Aladdint, valamint öt Frozen produkciót világszerte. Viszont azt nyilatkozták, hogy ezen a helyen mindhárom produkciót nem tudják finanszírozni.

A Disney szó alatt a Disney Theatrical Productiont értjük, akik egy fillér támogatást nem kapnak az anyavállalattól (Walt Disney Company),  a színpadi show-iknak anyagilag önellátónak kell lenniük. A Frozen musical az Oscar-díjas Disney film franchise-a, Kristen Anderson-Lopez és Robert Lopez zenéjével és dalszövegeivel. A Broadway három Disney-darabja közül a Frozen volt a leggyengébb pénzügyileg, ám még mindig rentábilisnak volt mondható. A Frozen 2 film 2019 végén történő bemutatása fellendítette a jegyértékesítést, a diadalmenetre a film megjelenését követő hónapokban került volna sor, ami az ismert okok miatt félbeszakadt, s úgy tűnik, a tulajdonosok nem bíznak abban, hogy a tavaly év végi fagy lehelete kitart a Broadway újranyitásáig.

A Broadway előadásait március 12-én függesztették fel. Ekkor 31 produkció futott, nyolc új előadás premierje előtt álltak és további nyolc előadás próbái folytak – már a tavaszi szezonra készülve.

A Színészek Társaságának Szövetsége (vagy valami ilyesmi...), ami 51 000 színészt és színpadi menedzsert képvisel, felháborodva reagált a Disney döntésére, és sürgette New York és az ország döntéshozóit, hogy mentsék meg a művészeti ágazatot.

"A művészeti és szórakoztató szektor hajtja a New York-i gazdaságot, csakúgy, mint az ország nagyvárosaiban máshol. A következő napokban és hetekben hozott döntések meghatározzák a művészeti ágazat jövőjét az elkövetkező évtizedre" – mondta.

(cbc)

 

Frozen, musical, Broadway, koronavírus-járvány

 

 

Szólj hozzá!


A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál Színházat

A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál...

Figyelem: ez a Mellékhatás nem az a Mellékhatás – volt egy azonos című magyar fejlesztésű televíziós thrillersorozat 2020 és 2023 között....
 
Színház naptár

Nagyon NEM OKÉ az iskolai zaklatás – jótékonysági est az Átriumban

A Darázs című előadás az iskolai zaklatás, a feldolgozatlan, kibeszéletlen fiatalkori traumák hosszú távú hatásait tárja elénk (a darabról a cikk végén írunk). A Delta Produkció azonban ezen túl is szeretne tenni a sokakat érintő, akár életeket is veszélyeztető jelenség ellen, ezért a WMN magazinnal karöltve...

Ma este gyilkolunk – majdnem kiszámítható

Október 31-én került a mozikba a Ma este gyilkolunk című magyar film, amelyben olyan színészlegendák játszanak, mint Kern András, Pogány Judit, Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Hámori Ildikó, Bálint András, Bánsági Ildikó és Takács Kati, de a fiatalabb generációból is számos kiváló művész, többek között...
Új színdarabok
 
 
Cached at 05:21:02