Sam Mendes a szívén viseli a színházi dolgozók sorsát

2020. July 06.  ·   hír   ·  Színházvilág.hu, MTI

Sam Mendes brit rendező és a londoni és brit színházi társaság a Netflixszel karöltve pénzalapot hozott létre a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került színházi dolgozók támogatására.

Sam Mendes a szívén viseli a színházi dolgozók sorsát

Mendes júniusban a Financial Timesban publikált egy véleménycikket, amelyben a jelenlegi helyzetet a második világháború kitörése óta a brit kulturális élet legnagyobb próbatételeként értékelte, és segítséget kért a streamingszolgáltatóktól. A felhívásra egyelőre a Netflix válaszolt. A létrehozott alapban további adományokat is fogadnak.

A streamingóriás 500 ezer fonttal (csaknem 200 millió forinttal) indította el a kezdeményezést, amelyre személyenként legfeljebb ezer fontig (390 ezer forintig) lehet pályázni. Azok kérhetik a támogatást, akik 2019 januárja és 2020. március 31. között brit színháznál dolgoztak.Az alappal azokat akarják segíteni, akik nem kapnak támogatást a brit kormány járvánnyal kapcsolatos pénzügyi segélyprogramjában – írta a Deadline.com.

A koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások jegyében a színházaknak, a moziknak, a koncerttermeknek, a múzeumoknak, a képtáraknak, a szabadidőparkoknak, a könyvtáraknak és a turistalátványosságoknak március végén be kellett zárniuk. Bár az ország lassacskán elkezdi lazítani a karanténszabályokat, és énteken ezeknek az intézményeknek a zöme kinyithatott ugyan, de jelentős járványügyi biztonsági szabályokat kell betartaniuk, a színházakban pedig továbbra sem lehet előadásokat tartani.

Mindeközben a Downing Street is lépett: a tájékoztatás szerint a színházak, a múzeumok, a képtárak, a zenei intézmények és a nagy mozihálózatokhoz nem tartozó, független filmszínházak számára összeállított pénzügyi mentőcsomag értéke 1,57 milliárd font (613 milliárd forint). Rishi Sunak pénzügyminiszter a bejelentéshez fűzött nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy azok a brit kulturális és művészeti intézmények, amelyeknek a kormány a támogatást összeállította, több mint 700 ezer embert foglalkoztatnak.
   

 

Sam Mendes, Netflix, szinházi dolgozók, karantén, programtörlések, kormányzati segítség, Nagy-Britannia

 

 

Szólj hozzá!


Új színházterem nyílt Budán

Új színházterem nyílt Budán

A Karinthy Színház új színháztermet nyitott Karinthy Stúdió néven, amely az idei évadtól több előadásnak is otthont ad.
 
Színház naptár

Az időjárás idén kegyes volt a Zsámbéki Nyári Színházhoz: egyetlen előadás sem maradt el

Visszatérő legendák, könnyed, zenés nyári esték, komoly klasszikusok, három bemutató, nulla elmaradt előadás, több telt ház – a teátrum elégedett lehet a jubileumi 40. évaddal.

Az Átriumnak ez lesz a búcsúévada

Miközben csordogálnak a sajtónak szánt bejelentések egy-egy színház soron következő évadáról, az Átrium a FB-on dobta le az atomot. Nem igazán az isten akaratából.
Új színdarabok
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Mágnás Miska
Mágnás Miska
Székesfehérvár 
Mágnás Miska
Mágnás Miska
Székesfehérvár 
Anconai szerelmesek