A járvány magával ránthatja Shakespeare legendás színházát

2020. May 22.  ·   hír   ·  Színházvilág.hu

Minderről a Kívül tágasabb blogon olvastunk: a legendás Globe a blog értesülései szerint képtelen lesz túlélni a korlátozások miatt elszenvedett veszteségeket.

A járvány kivégezheti William Shakespeare legendás színházát

Ez nem AZ az épület: az 1599-ben átadott színház 1613-ban leégett.

1599-ben egy raktár helyén nyílt meg a Globe, mely az angol polgári forradalom kitöréséig az angol főváros legnépszerűbb színháza lett. Shakespeare itt írta legtöbb darabját – sőt: elég sok darabját kifejezetten az eredeti épület adottságait figyelembe véve írta, és színészként is fellépett a társulattal.

A teátrum egy mintegy 30 méter átmérőjű, nyitott faépítmény – egyfajta amfiteátrum – volt, ahol körülbelül 3000 néző foglalhatott helyet: a körben futó korlátok mentén 1 pennys álló-, illetve felfelé haladva 2 pennys ülőhelyeket adtak ki, melyeket pár hónap után hiánytalanul betöltött a nézők serege.

A nevét az épület tetejére emelt földgolyóról kapta; színpada hármas osztatú volt, melynek különböző részein más-más jeleneteket játszottak, így aztán az alkalmi rendezők – például maga Shakespeare – több díszletet, változatosabb hátteret kreálhattak, és lehetőségük nyílt a kor technikai repertoárjának alkalmazására. A világot jelentő deszkák mélyen benyúltak a földszinti sorok közé, így a lenti nézők egészen közelről figyelhették a színészi alakítások hitelességét, és aktívan részt vehettek a darabban, bekiabálásokkal, füttyszóval, sőt, olykor a negatív hősök megdobálásával is. A Globe-ban a látogatók szórakoztatására lélegzetelállító trükköket is bemutattak, a szereplők eltűnhettek, repülhettek, tüzek gyúlhattak a színpadon, és ágyúk döreje tehette hitelesebbé a megjelenített történeteket – éppen egy ilyen különleges elem okozta aztán a színház első pusztulását is.

A színház a következő évben újjáépült, bár Shakespeare ekkor már visszavonult a munkától, és egészen 1642-ig nyitva állt a szórakozni vágyó közönség számára, ekkor azonban a puritanizmus szellemi befolyása nyomán bezárta kapuit. A Globe ezután évszázadokig a színjátszás képzeletbeli szentélye maradt, pontos helyét maguk a londoniak is elfelejtették, és csak 1989-ben, egy építkezés során találták meg alapjait. Az újjáépített Globe 1997-ben nyitotta meg kapuit, és az egykori alapítók világhírű mottójával – miszerint „Színház az egész világ” – várta a színművészet rajongóit, a világ minden tájáról. (Forrás: Rubicon)

A hírek szerint most nem a tűz, nem a korszellem, hanem a koronavírus-járvány, illetve az abból fakadó intézkedések tehetnek be neki. A Globe művészeti vezetője szerint a problémát az okozza, hogy az intézmény nem jogosult a Művészeti Tanács (Arts Council) támogatására. A művészeti igazgató szerint ki vannak centizve, így most, hogy kiestek a jegybevételek, nagyon kevés tartalékuk maradt. Reménykedésre ad okot, hogy a brit parlament alsóházának digitális, kulturális, média és sportbizottságának tagja, Julian Knight szerint a színház bezárása tragédiával érne fel. Olyannal, amilyet maximum Shakespeare sem írhatott volna meg...

(Kívül tágasabb)

 

 

Globe, William Shakespeare, ANglia, színházbezárás, programtörlések

 

 

Szólj hozzá!


Határvonalak: színházi fesztivál Szombathelyen

Határvonalak: színházi fesztivál Szombathelyen

A tavalyi esemény sikerén felbátorodva idén is megrendezik május 30. és június 2. között a Határvonalak Színházi Fesztivált Szombathelyen, a...
 
Színház naptár

Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi fesztivál lesz Balatonalmádiban!

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi utcaszínház fesztiválja, a BONDORODÓ. Június utolsó hétvégéjén közvetlenül a Balaton partjára érkezik a fergeteges forgatag karavánja, és megnyitja kapuit a sokszínűségéről és...

A színésznő, akinek saját menüje van a bisztróban

Ónodi Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, a Katona József színház tagja, számos ismert film és sorozat főszereplője. Évek óta nagyon odafigyel a környezetére, méhlegelőt alakít ki a telkén, virágot ültet, biciklivel jár és arra törekszik, hogy a főzések során is a lehető legfenttarthatóbban járjon el. Most...
Új színdarabok