Nem marad el a Bujtor István Filmfesztivál!

2 hete  ·   hír   ·  Színházvilág.hu, MTI

Nemrég beszámoltunk arról, hogy a MMA rengeteg pénzt osztott ki az arra pályázók között, kissé szomorúan jegyeztük meg, hogy a neves színművészünkről elnevezett filmfesztivált nem tartotta támogatásra érdemesnek a szervezet.

Nem marad el a Bujtor István Filmfesztivál!

A rendezvény alapítója, Kiss László rendező tavaly decemberben hunyt el, a Latinovits Emlékmű Alapítvány, a Magyar Versmondók Egyesülete és Balatonszemes Önkormányzata, idén az Aktor Produkcióval és az Apolló Kulturális Műhellyel közösen, az eddigi szellemiséget megőrizve viszi tovább a filmfesztivált.

Ennek – és a vírushelyzet – ellenére, az eredeti terveknek megfelelően augusztus 17-től 20-ig rendezik meg Balatonszemesen a filmfesztivált, amelynek minden eleme a Balázs Béla-díjas művész életművére fókuszál. A nevezéseket május 31-ig várják a versenyprogramba.

A koronavírus okozta járványhelyzet jelenleg sok bizonytalanságot rejt még magában, de a szervezők bíznak a legjobbakban, terv azonban arra is van, hogyha online valósul meg a Bujtor István Fesztivál – olvasható a szervezők MTI-hez kedden eljuttatott közleményében. Mint írják, az Ötvös Csöpi-filmek  hagyományos vetítése, a számos zenei, gasztro- és családi esemény mellett a fő programokat a versenyfilmek vetítése és az ahhoz kapcsolódó pódiumbeszélgetések, közönségtalálkozók jelentik.

A versenyprogramba egyéni alkotók és stábok, műhelyek egyaránt nevezhetik alkotásaikat, több kategóriában. Tavaly január 1. után elkészült vagy korábbi, de még be nem mutatott fikciós rövid- és egészestés játékfilmekkel, dokumentum- és ismeretterjesztő filmekkel, animációs alkotásokkal, versfilmekkel és a járvány veszélyeire tekintettel otthoni körülmények között mobiltelefonnal forgatott kísérleti filmmel is lehet nevezni.

A szervezők – Bujtor István szellemiségét szem előtt tartva – főként olyan filmeket várnak, amelyek valamilyen rejtély, bűnügy, titok körül zajló cselekményt dolgoznak fel vagy a humor bármely formájával élnek, de költészeti alkotásokat, verset, balladát, költői életművet feldolgozó, avagy az emberi élet sokszínűségét ábrázoló alkotás is nevezhető. A tematikában most a rendszerváltoztatás személyes története és a koronavírus járvány kapcsán feldolgozott személyes vagy társadalmi vonatkozású történet is lehetőséget ad versenybe szállni.

Egy alkotó egy kategóriában legfeljebb 3 filmmel, több különböző alkotóval dolgozó alkotócsoport vagy produceri iroda maximum 5 filmmel nevezhet. Sorozat esetében egy epizódot lehet nevezni, ha egy egészként értelmezhető az adott rész.

A fesztivál fővédnöke Bujtor Judit, Bujtor István özvegye, a rendezvény igazgatója Lutter Imre előadóművész, producer, aki több elismert alkotót kért fel a versenyprogram szakmai zsűrijébe. A zsűri elnöke Janisch Attila érdemes művész, Balázs Béla-díjas filmrendező.

Az egyes műfaji kategóriák nyertesei egymillió forintos megosztott díjazásban részesülnek, és elnyerik a Bujtor István-díjat, Árvay Zolta képzőművész alkotását, amely Bujtor István hajójának, a Tamangónak kicsinyített, aranyozott mása.

A verseny nevezési feltételei és a jelentkezési lap a www.vers.hu/bujtorfilmfesztival oldalon található. A nevezéseket idén elektronikus formában fogadják, az online nevezési lap a honlapról közvetlenül is elérhető.

 

Fotó: Cinka Panna Cigány Színház/FB

Levegőhöz jutottak egyes színházi projektek

Több mint 193 millió forint pályázati forrást ítélt oda a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) civil és egyéb szervezetek művészeti programjainak megv


   

 

Bujtor István Filmfesztivál

 

 

Szólj hozzá!


Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter lakásából közvetítik a premiert

Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter lakásából...

Bemutatósorozatra készül a Madách Színház az interneten; a premiereket élőben, a színészek lakásáról közvetítik. Június 4-én Carol Rocamora...
 
Színház naptár

A járvány magával ránthatja Shakespeare legendás színházát

Minderről a Kívül tágasabb blogon olvastunk: a legendás Globe a blog értesülései szerint képtelen lesz túlélni a korlátozások miatt elszenvedett veszteségeket.

A pénz helyett Dollár Papa Talks

A Dollár Papa Gyermekei társulat kezdeményezésére – a Trafó közreműködésével online beszélgetéssorozat indul vasárnap.
Új színdarabok
Mamma Mia!
Mamma Mia!
Budapest 
Mamma Mia!
Mamma Mia!
Budapest 
Mamma Mia!
Mamma Mia!
Budapest 
Mamma Mia!
Mamma Mia!
Budapest 
Mamma Mia!
Mamma Mia!
Budapest 
MACSKÁK
MACSKÁK
Budapest 
MACSKÁK
MACSKÁK
Budapest