Kezdődik a felújítás – a Nagyerdei Stadionba is beköltözik a debreceni Csokonai Színház

2019. June 07.  ·   hír   ·  Színházvilág.hu, MTI

Kezdődik a felújítás – a Nagyerdei Stadionba is beköltözik a debreceni Csokonai Színház

A több mint 150 éves Kossuth utcai nagyszínház felújítása 2020 januárban megkezdődik, ezért a következő évad második felétől ideiglenes játszóhelyeken lesznek a színházi előadások.

Továbbra is működik majd a jelenleg kamaraszínházként funkcionáló Víg mozi, új helyszín lesz a Debreceni Művelődési Központ (DMK) Pódium terme, az egyetem agrárcampusán lévő színházterem, illetve - egyedülálló módon - a Nagyerdei Stadion két területe, a Hall és a mostani sajtóterem.

A felújított Csokonai Színházban 2022-ben lesznek ismét előadások, a belvárosi Latinovits színház 2021 végére készül el, ennek ellenére a stadioni játszóhelyekkel hosszabb távon számolnak, ott később is rendszeresen tartanak majd színházi rendezvényeket, bemutatókat.

Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója a költözésekkel járó nehézségek ellenére a lehetőségek évadának nevezte a 2019-20-as színházi évadot. A Kossuth utcai nagyszínházi épületben kezdődő és januártól az új játszóhelyeken folytatódó évadban 280 előadást terveznek, és 80 ezer  nézőre számítanak - mondta megjegyezve, hogy nyolc előadás műsoron marad a mostani évadból, miközben 14 új darabot visznek színre, köztük három ősbemutatót láthat majd a közönség.

Az évad szeptember 8-án a hagyományos évadnyitó gálával kezdődik, az első bemutató - a Közel-távol című táncprodukció - pedig szeptember 20-án kerül színre - tette hozzá Gemza Péter, aki elmondta azt is, hogy öten válnak meg a társulattól, ahová az új évadra hat fiatal színész érkezik.

Debrecen, Csokonai Színház, felújítás, Nagyerdei Stadion

 

 

Szólj hozzá!


A Vasember a világot jelentő deszkákra lép

A Vasember a világot jelentő deszkákra lép

Robert Downey Jr., a Vasember sztárja szeptemberben debütál a Broadwayn a McNeal című új darab főszerepében –számolt be róla a Variety.com.
 
Színház naptár

Határvonalak: színházi fesztivál Szombathelyen

A tavalyi esemény sikerén felbátorodva idén is megrendezik május 30. és június 2. között a Határvonalak Színházi Fesztivált Szombathelyen, a Weöres Sándor Színházban, mely során a különböző színházi formákat kívánják megmutatni a táncszínháztól kezdve a prózain és a zenésen át egészen a multimédiás eszközöket is...

Amikor a színész rendez – interjú Bakos-Kiss Gáborral

A Győri Nemzeti Színház igazgatójával készült, a szakmai kétlakiság kihívásairól szóló beszélgetést az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület bocsájtotta a rendelkezésünkre.
Új színdarabok