2022-ben már előadások lesznek a Latinovitsról elnevezett debreceni színházban

2019. June 05.  ·   hír   ·  Színházvilág.hu, MTI

Befejeződhet a debreceni Latinovits Színház évekkel korábban félbe maradt építése, így a városnak immáron két színháza is lesz.

Fotó: MTI

Az új épületben egy 350 férőhelyes kamaraszínházat és egy 100-150 embert befogadó stúdiószínházat alakítanak ki a most elnyert támogatásból. Elkészültek a Latinovis Színház belsőépítészeti tervei is, így az idei közbeszerzési eljárások után 2020-ban megkezdődhet a kivitelezés, legkésőbb 2022-ben pedig már színházi előadások lesznek az új intézményben. Az innovatív belső kialakítású épület az előadások mellett különféle kulturális találkozók helyszíne is lesz.

Latinovits Zoltán (1931-1976.) pályája során kétszer, 1957–1959-ig, majd 1961–1962-ig volt a város, vagyis a Debreceni Csokonai Színház társulatának tagja.

Az országnak már van egy Latinovits Színháza, Budaörsön.

 

Latinovits Színház, Debrecen

 

 

Szólj hozzá!


A Vasember a világot jelentő deszkákra lép

A Vasember a világot jelentő deszkákra lép

Robert Downey Jr., a Vasember sztárja szeptemberben debütál a Broadwayn a McNeal című új darab főszerepében –számolt be róla a Variety.com.
 
Színház naptár

Határvonalak: színházi fesztivál Szombathelyen

A tavalyi esemény sikerén felbátorodva idén is megrendezik május 30. és június 2. között a Határvonalak Színházi Fesztivált Szombathelyen, a Weöres Sándor Színházban, mely során a különböző színházi formákat kívánják megmutatni a táncszínháztól kezdve a prózain és a zenésen át egészen a multimédiás eszközöket is...

Amikor a színész rendez – interjú Bakos-Kiss Gáborral

A Győri Nemzeti Színház igazgatójával készült, a szakmai kétlakiság kihívásairól szóló beszélgetést az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület bocsájtotta a rendelkezésünkre.
Új színdarabok