Egy színpadi nyelvbotlásból édesség született Miskolcon

2019. October 14.  ·   hír   ·  Színházvilág.hu

A miskolci Gofrim étterem új édességet vezetett be a kínálatába: a Luxemburg gofrija lett a Luxemburg grófja előadás hivatalos gofrija, és egészen addig kapható, amíg a darab műsoron van!

Fotó: Gofrim

A Gofrim étterem csapata a híres luxemburgi almatortából inspirálódott, mely a kis ország leghíresebb édessége, újragondolva így alkották meg a gofrikülönlegességet, mely a Luxemburg gofrija nevet kapta az operett után.

A gesztus nem nélkülözi a humort, az elnevezésnek ugyanis története van :)

Történt ugyanis, hogy a jelenetben, amikor Harsányi Attila (Reneé, Luxemburg grófja) el akarja adni frissen örökölt, ám pénzzel nem járó grófi címét, az egyik próba során azt találta mondani, hogy „Ki akarja megvenni a luxemburg gofri címemet?”  – innentől szinte egyenes út vezetett a fantázianév és az édesség megalkotásához.

Az előadásrendezője, Rusznyák Gábor, valamint a két főszereplő, Eperjesi Erika és Harsányi Attila mellett Seres Ildikó és Gáspár Tibor tesztelték le először a luxemburgi nyalánkságot, és áldásukat is adták, hiszen nem sok maradt az almás finomságból.

 

Miskolc, Luxemburg grófja, süti, gofri

 

 

Szólj hozzá!


Határvonalak: színházi fesztivál Szombathelyen

Határvonalak: színházi fesztivál Szombathelyen

A tavalyi esemény sikerén felbátorodva idén is megrendezik május 30. és június 2. között a Határvonalak Színházi Fesztivált Szombathelyen, a...
 
Színház naptár

Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi fesztivál lesz Balatonalmádiban!

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi utcaszínház fesztiválja, a BONDORODÓ. Június utolsó hétvégéjén közvetlenül a Balaton partjára érkezik a fergeteges forgatag karavánja, és megnyitja kapuit a sokszínűségéről és...

A színésznő, akinek saját menüje van a bisztróban

Ónodi Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, a Katona József színház tagja, számos ismert film és sorozat főszereplője. Évek óta nagyon odafigyel a környezetére, méhlegelőt alakít ki a telkén, virágot ültet, biciklivel jár és arra törekszik, hogy a főzések során is a lehető legfenttarthatóbban járjon el. Most...
Új színdarabok