Befér-e Szabó Győző a karácsonyfa alá?

2020. December 23.  ·   Ajánló   ·  Színházvilág.hu

Emeljük a tétet: befér-e Szabó Győző ÉS Stohl András a karácsonyfa alá? Az általunk megjelölt formátumban igen! :)

Befér-e Szabó Győző a karácsonyfa alá?

Bár az idei év nem teszi lehetővé a hatalmas színpadi előadások létrehozását, a korábbi évek hazai gyártású szuperprodukcióinak, A Játékkészítőnek és az Álomutazónak alkotói a két darab eredeti előadását egy-egy musicalfilmben örökítették meg, ami idén karácsony és újév közt tűznek műsorra, olyan sztárokkal, mint Kamarás Iván, Oroszlán Szonja, Nagy Feró, Radics Gigi, Király Viktor vagy Schell Judit, Ábel Anita, Falusi Mariann, illetve Stohl András és Szabó Győző.

„Az előadások éveiben, karácsony és újév között se éjjelem, se nappalom nem volt, azok az időszakok szinte teljesen A Játékkészítő és az Álomutazó előadásokról szóltak.  Most azonban visszasírom, amikor napi három előadást játszottunk egymás után négy napig és a négy év összesen mintegy ötven előadásán több mint kétszázezren néztek meg minket a két mesemusicalban” – emlékszik vissza Szabó Győző, aki mindkét darab főhősét alakította.  

Tavalyelőtt Andriska és Franciska és a barátaik néztek élőben – engem is - a színpadon, most együtt nézzük, csak a szűk család ezeket az emlékezetes előadásokat, bízva abban, hogy a nézők és színészek hamarosan újra a színházakban találkozhatnak” – tette hozzá Stohl András, aki játszott A Játékkészítőben gonosz játékkészítőt és az Álomutazóban tudós apukát is.

 

 

A december 24-30-között naponta négy alkalommal látható online előadásokra itt lehet jegyet venni.

Játékkészítő, Álomutazó, Szabó Győző, Stohl András, musical, online

 

 

Szólj hozzá!


A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál Színházat

A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál...

Figyelem: ez a Mellékhatás nem az a Mellékhatás – volt egy azonos című magyar fejlesztésű televíziós thrillersorozat 2020 és 2023 között....
 
Színház naptár

Nagyon NEM OKÉ az iskolai zaklatás – jótékonysági est az Átriumban

A Darázs című előadás az iskolai zaklatás, a feldolgozatlan, kibeszéletlen fiatalkori traumák hosszú távú hatásait tárja elénk (a darabról a cikk végén írunk). A Delta Produkció azonban ezen túl is szeretne tenni a sokakat érintő, akár életeket is veszélyeztető jelenség ellen, ezért a WMN magazinnal karöltve...

Ma este gyilkolunk – majdnem kiszámítható

Október 31-én került a mozikba a Ma este gyilkolunk című magyar film, amelyben olyan színészlegendák játszanak, mint Kern András, Pogány Judit, Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Hámori Ildikó, Bálint András, Bánsági Ildikó és Takács Kati, de a fiatalabb generációból is számos kiváló művész, többek között...
Új színdarabok
 
 
Cached at 10:23:49