A színházakban is kötelező lesz a maszkviselés

Bár a színházak többsége már közzétette a saját szabályzatát, melyben szerepel az arc eltakarása, a Fővárosi Közgyűlés hétfői rendkívüli ülésén a büntethetőséggel még hangsúlyosabbá tette a maszkviselést.

A színházakban is kötelező lesz a maszkviselés
 Hernádi Judit (A félelem megeszi a lelket, fotó©Lakatos Péter)

Végjátékkal kezdenek – újranyit az Átrium

A közönségforgalmi terek fertőtlenítése, illetve két hét kényszerű egészségvédelmi és járványmegelőzési szünet után újra tart előadásokat az Átrium, és rögtön premierrel tér vissza: David Javerbaum Isteni végjáték című darabjának főszerepében Alföldi Róbert lesz...
 
 Kabát és maszk – az Örkény Színház évadkezdése még a vírusról szól

Kabát és maszk – még a vírusról szól az Örkény Színház évadkezdése

Reméljük, a folytatás ennél sokkal hagyományosabb színházat hoz majd. Hiszen komoly munka folyik: előző évadban elmaradt három produkció mellett hét új bemutatóval készül új évadára az Örkény Színház.
 
Védőmaszkokat készít a Csolnoky Ferenc Kórháznak a veszprémi Petőfi Színház társulata

Védőmaszkokat készít a Csolnoky Ferenc Kórháznak a veszprémi Petőfi Színház társulata

A társulat vállalkozó szellemű tagjai első ütemben 600 db maszk gyártását vállalták magukra.
 
Amikor a színész rendez – interjú Bakos-Kiss Gáborral

Amikor a színész rendez – interjú Bakos-Kiss Gáborral

A Győri Nemzeti Színház igazgatójával készült, a szakmai kétlakiság kihívásairól szóló beszélgetést az Előadóművészi Jogvédő Iroda...
 
Színház naptár

A színésznő, akinek saját menüje van a bisztróban

Ónodi Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, a Katona József színház tagja, számos ismert film és sorozat főszereplője. Évek óta nagyon odafigyel a környezetére, méhlegelőt alakít ki a telkén, virágot ültet, biciklivel jár és arra törekszik, hogy a főzések során is a lehető legfenttarthatóbban járjon el. Most...

A majdnem tökéletes boldogság receptje

A LIAison és a Füst sikere után megszületett Pokorny Lia legújabb önálló estje. A majdnem tökéletes boldogság receptje című előadás április 12-én a MOMKultban debütál, és onnantól kezdődően havonta látható majd Budapesten és az ország különböző pontjain.
Új színdarabok