A hét premierje: A lány a vonaton – JÁTÉKSZÍN

Hawkins első saját néven megjelentetett regénye 2015-ben robbant be a könyvpiacra, és szinte azonnal a bestsellerek bestsellere lett, vezetve egyszerre különböző országok mindenféle listáit, milliós eladási példányszámokat hozva a szerzőnek és a kiadónak. Volt ebben némi gerjesztett hisztéria, mert azért a regény nem a világirodalom egyik remekműve, de pl. nyaralásra, hosszú vonatútra (...) darálós könyvnek nem rossz választás. Kijött valamikor 2015 év elején, és márciusban már alá is írták a filmesítés jogait, s készült is egy számomra nézhetetlen film belőle (2016.), az amúgy nekem oly kedves Emily Blunt főszereplésével. Mi több, azóta a Netflixen is fut egy indiai verziója (2021.), az még rosszabb, mint a másik.

Kérdés tehát, hogy a nem igazán ütős filmes adaptációk után a színházak mit látnak benne, mert a magyarországi előtt három előadás is készült belőle, a regény sztorijának "hazájában", Angliában. Nos, a Játékszín társulata stílszerűen vonatra szállt, hogy a sajtó képviselőinek a Nyugati pályaudvar és Szob megálló között meséljenek a munkáról, mely esemény igazán hangulatos és emlékezetes volt, már csak azért is, mert a moderátor Csepelyi Adrienn sem láthatott még egy percnyit sem a próbákból, és a darab megszólaltatott készítő és szereplő is határozottan kerülték, hogy bármilyen konkrétum napvilágra kerüljön az előadásról az október 11-i premier előtt.

A regényben amúgy nincs egy darab mentálisan rendben lévő ember sem, de tényleg, még a mellékszereplőknek is van valamilyen – fél mondatos utalásban elrejtett – függősége, traumája, defektusa. S talán ez az, amit a színpadi feldolgozások feltehetően meg tudnak ragadni, hiszen a gyilkost már úgyis mindenki ismeri a könyvből meg a két filmből (nem a komornyik volt). Amúgy a sajtóeseményen el is hangzott a beszélgetés egy pontján, hogy ebben a darabban nincsenek igazán felszabadultan vidám szerepek...

Rögtön ott van a  főszereplő, Rachel (#alkoholizmus, #társfüggőség, #feldolgozatlan gyász, #önértékelési zavarok, # egzisztenciális válság, #hazudozás, #bűntudat, #kapcsolaton belüli erőszak), a harmincas évei elején járó elvált nő, aki nemcsak piálgat, hanem egyenesen lerészegedik, legyen szó vonatútról vagy melóhelyről, s mivel az utóbbit éppen elveszti emiatt, az előbbi marad meg neki, és ez a vonatozás lesz minden baj elindítója. A sztoriba nem bonyolódnánk bele. Az ő figurája talán a leginkább tabus téma, mert az "alkoholista nő" sztereotípiája általában ennél korosabb nőket jelenít meg. Igaz, hogy egyes kutatások szerint az elmúlt évtizedben duplájára nőtt azon 35-50 év közötti nők aránya, akik többet isznak, mint a férfiak, ami meg az összképet illeti, a Magyarországon élők (nők+férfiak) közel negyede állítólag alkoholista, bár ezt kissé túlzásnak érzem. Bár attól még lehet igaz. A regény megírása idején Angliában talán eggyel kedvezőbb volt a kép (hááát...), mindenesetre a motívum leírva is elég erős ahhoz, hogy érdemes ezt a szálat 2024-ben kiemelni és feltartani a világot jelentő deszkákon is.

"Amikor a függőség szót meghalljuk, az rögtön társul a legtöbb ember fejében a gyengeséggel. S akkor rögtön el is ítéljük. De annyi függőségünk van... (...) függünk egymástól, függünk a szeretettől, ez egy eszméletlen nagy, boncolgatható téma, és én nagyon remélem, hogy a darab végén mindenki elgondolkodik, és úgy megy haza (...), hogy eltűnődik azon, én mitől függök, és hogy tudok ezen változtatni azért, hogy jobbá tegyem az életem – mondta el a vonaton zötykölődve a Rachel Watson alakító Lévay Viktória, aki két és fél órán lesz színen az előadás során. S bár a fotón a lány vonaton bájosan mosolyog a kamerákba, a darabbéli személyiségét az efféle megnyilvánulások messzire kerülik.