November 30-án éjfélig várják a szavazatokat a Kaszás Attila-díj idei jelöltjeire

2023. November 21.  ·   hír   ·  Színházvilág.hu

Több mint négyezer szavazat érkezett az első két hétben a Kaszás Attila-díj 2023‑as jelöltjeire. Még tíz napig szavazhat a közönség Nagy Cilire, Csankó Zoltánra, Fehér Lászlóra és Fila Balázsra. A díjat december 5-én, ünnepélyes keretek között a Vígszínházban adják majd át.

November 30-án éjfélig várják a szavazatokat a Kaszás Attila-díj idei jelöltjeire

Kaszás Attilának nagyon erős közösségteremtő ereje volt, személyiségével hatni tudott a kollégáira. A Kaszás Attila-díj éppen ezért a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl a színművész szellemi hagyatékának ápolását is szolgálja.

Idén összesen negyvenegy társulat jelölte egy-egy tagját a díjra, a jelöltek maguk közül választották ki azt a négy színművészt, aki továbbjutott az utolsó, harmadik körbe.

A közönség

Nagy Cili, a szombathelyi Weöres Sándor Színház művésze,

Csankó Zoltán, a Győri Nemzeti Színház idén harmadjára jelölt színművésze,

Fehér László, a Forte Társulat tagja, valamint

Fila Balázs, a József Attila Színház művésze közül választja ki a Kaszás Attila-díj 2023-as nyertesét.

Az ezer szálon Veszprém megyéhez kötődő Nagy Cili színészi karrierje a zalaegerszegi Nádasdy Kálmán Színészképző Stúdióban kezdődött, ahonnan már kisebb szerepeket is kapott a helyi Hevesi Sándor Színház színpadán. 2002-ben Budapesten folytatta tanulmányait, ekkor vették fel Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Az egyetem elvégzése után rögtön a Nemzeti Színházhoz került, 2010-től pedig a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulatának állandó tagja.

Csankó Zoltán először az Arany János Színház, majd Radnóti Miklós Színház és a Nemzeti Színház társulatának volt tagja, mielőtt jelenlegi társulatához, a Győri Nemzeti Színházhoz csatlakozott. A nézők széles körben ismerhetik a Jászai Mari-díjas színészt nem csak a színpadokról, de többek közt Christoph Waltz vagy John Travolta szinkronhangjaként is. Az idei év a harmadik, amikor döntősként várja a végeredményt.

Fehér László Beregszászon született, ahol már 6 éves korától tagja volt a helyi Illyés Gyula Színháznak, hiszen az ő stúdiószínházukban tanult. 2009-ben került Budapestre a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, később pedig amellett, hogy az elsősorban mozgásszínházzal foglalkozó Forte Társulat tagja lett, több színházban is vendégszerepelt, valamint feltűnt többek közt az Aranyélet című sorozatban, vagy a nagysikerű és kritikusok által is nagyra becsült Isteni Műszakban.

A kaposvári születésű Fila Balázs színészi karrierje nem indult zökkenőmentesen: elsőre nem vették fel a Színműre, 1998-ban azonban Ascher Tamás hívására lehetőséget kapott szülővárosában, a Csiky Gergely Színházban játszani. 2001-ben hagyta ott a társulatot, mikor operett-musical szakon bekerült a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahonnan először az Operettszínházba, majd a József Attila Színházba vezetett az útja.

Az elismerést korábban Szarvas József, Nemes Levente, Mátray László, Mucsi Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Borovics Tamás, Nagy Alfréd, Mészáros Tibor, Schneider Zoltán, Krisztik Csaba, Nagy Csongor Zsolt, Orosz Ákos, Földes Tamás, Rusznák András és Harsányi Attila vehette át.

SZAVAZNI ITT LEHET.

 

Kaszás Attila-díj, közönségszavazás

 

 

Szólj hozzá!


Újraéledt a hely, ahol Heltai Jenővel, Molnár Ferenccel, Karinthy Frigyessel, sőt: József Attilával is találkozni lehetett

Újraéledt a hely, ahol Heltai Jenővel, Molnár...

Ma, azaz október 12-én nyitja meg kapuit a Víg Szalon, a Vígszínház negyedik játszóhelye. nem is akárhol...
 
Színház naptár

Visszaköltözött az egykori Arizona Mulatóba Madám Bizsu

A sikeres nyárikerti előbemutatót követően oda tér vissza a Madám Bizsu, ahol a cselekménye is játszódik: a Thália Színház Arizona Stúdiójának falai közé. A nosztalgikus hangulatú dokumentumjáték, ami a XX. századi fővárosi mulatók forgatagába kalauzol bennünket, szeptember 27-én debütált a budapesti közönség előtt.

Zene: Budapesti Vonósok – szó: Kálid Artúr

A zene világnapján a „parfümös” barokk udvari táncoktól a „földszagú” népi táncokon át a fanyar táncstilizációkig vezet a Budapesti Vonósok koncertjének táncrendje. A koncerten elhangzó művekre Kálid Artúr segít ráhangolódni verssel és prózával.
Új színdarabok
Boribon nyaral
Boribon nyaral
Balatonföldvár 
PALI - regisztráció
AZ ARAB ÉJSZAKA
Bonci
Bonci
Budapest 
Bonci
Bonci
Budapest 
Bonci
Bonci
Budapest