Meghalt Zana József

2020. March 02.  ·   hír   ·  Színházvilág.hu

Hosszan tartó betegség után, ma hajnali fél 5-kor hunyta le örökre a szemét Zana József a Honvéd Kórházban, ahol az utolsó hetét töltötte. Az AC News-nak a színművész lánya, Zita erősítette meg a hírt.

Fotó: YouTube

"Egy ideje nagyon rosszul volt, éppen ezért költöztem haza néhány hónapja, hogy mellette tudjak lenni, és mindenben segíthessem. Többször volt kórházban az utóbbi időben. Legutóbb, amikor kiengedték, még jókedvű volt, de pár hete megváltozott. Már nem viccelődött" – mondta az AcNewsnak könnyek között Zita. "Nemrég ismét rosszabbul lett, bevizesedtek a szervei. Az utolsó hetét a Honvéd Kórházban töltötte, és ma hajnalban mindkét veséje leállt. Fél 5-kor ment el. Természetesen értesítettem az édesanyámat, és a család többi tagját. A testvérem, Zoli borzasztóan fogadta, hiszen ő is nagyon szerette az édesapját. A búcsúztatóról még egyelőre nem tudok beszélni, friss ez az egész, nehéz ilyenkor bármit is mondani.

„Mivel fiatalos a felfogásom, sem Zoli, sem Zita nem képesek megérteni, hogy megöregedtem. Szükségem lenne egy emberre magam mellé. Rám jár a rúd mostanában. Sokszor már azon gondolkozom, hogy a föld alatt lenne a legjobb. Nem érdekel már semmi” – mondta korábban a lapnak.

"Ha nem élném túl a be­avat­kozást, akkor kérem, ham­­vas­sza­­nak el, és a hamvaimat szórják szét a Parlament felett. Legalább eszükbe jut, hogy „a Zanának nem adtak díjat”nyilatkozta a Borsnak a színész 2017-ben, amikor harmadszorra operálták – és akkor harmadszorra esett el a Kossuth-díjtól. (Gangxsta Zolee édesanyja egyébként hosszú ideig a legfiatalabb Kossuth-díjas színésznő volt: Kassai Ilona 1963-ban, 35 évesen kapta meg az elismerést.)

Zana József Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában végezte színészi tanulmányait 1956–1959 között. 1959-1962 között a Vígszínház tagja volt. 1962–1964 között a Music Comedy Színházban lépett fel. 1964–1965-ben egy évadot játszott a Faluszínházban, majd a Békés Megyei Jókai Színház tagja lett 1965-től 1966-ig. 1967–2002 között a Vidám Színpad és a későbbi Centrál Színház tagja volt. 1990-től rendezett is. A színház profiljának megváltozását követően önálló show-műsorokkal lép színpadra. 2005-ben Vidám Kabaré néven a régi kabaréhangulat feltámasztását tervezte mint művészeti vezető, rendező, Kemény Györggyel közösen a Guttenberg Művelődési Házban, ami nem valósult meg. 15 évig nem állt színpadra, amikor 2016-ban Kriszt László, a Kazán István Kamaraszínház vezetője hívta meg egy musical-estre. Filmen, televízióban és szinkronban is vállalt szerepeket. (Wikipédia)

 

Zana József, gyász

 

 

Szólj hozzá!


Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi fesztivál lesz Balatonalmádiban!

Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi...

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi...
 
Színház naptár

Generációnk a padlón hever (Az ügynök halála, Centrál Színház)

Mint arról már többször is hírt adtunk, a Centrál Színház tűzte műsorára a drámairodalom egyik klasszikusát. A főpróbán jártam, és előre bocsájtom, nem kritikaírásra vállalkoztam, hanem arról beszélnék, hogy 2024-ben számomra mit jelentett ez az előadás.

A nők és a művészet – nehezített pálya

Számos kutatás bizonyítja, hogy a női művészeknek nehezebb dolguk van a kreatív szakmákban, mint a férfiaknak.
Új színdarabok
A király beszéde
A király beszéde
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
kettős:játék
kettős:játék
Budapest