Június 20-án temetik Máthé Erzsit

2023. June 09.  ·   hír   ·  Színházvilág.hu, MTI

A Fiumei úti sírkertben vesznek végső búcsút Máthé Erzsi színművésztől – közölte szerdán Facebook-oldalán a budapesti Katona József Színház.

Fortepan / Hunyady József

A Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a nemzet színésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, valamint Budapest díszpolgára címmel kitüntetett színművész, a Katona József Színház alapító tagja május 8-án, néhány nappal 96. születésnapja előtt hunyt el.

Máthé Erzsi Mertz Erzsébet néven Budafokon született 1927. május 16-án. A kereskedelmi iskola után titkárnőnek készült. 1945-ben a május 1-jei műsorban a Sasfiók egyik monológját adta elő, ezután főnöke rábeszélte, hogy próbálkozzon meg a színészettel. A Színművészeti Főiskolára nem vették fel, így az Országos Színészegyesület Színiiskolájának hallgatója lett, mestere volt többek között Rátkai Márton, Ascher Oszkár, Lázár Mária, Várkonyi Zoltán és Gobbi Hilda.

Friss diplomásként 1948-ban a Vígszínházhoz szerződött, akkoriban változtatta nevét Máthé Erzsire. A színházak államosítása után Pécsre ment, 1952-től a Nemzeti Színház tagja volt, majd 1983-ban alapító tagként szerződött a budapesti Katona József Színházhoz.

Rendkívül sokoldalú művész volt, alkati adottságai miatt pályája kezdetétől fogva sok olyan, klasszikus hősnő és kemény, olykor kegyetlen nőalak megformálását bízták rá, mint Klütaimnésztra (Aiszkhülosz: Oreszteia), Margit királyné (Shakespeare: III. Richárd), Xiména (Corneille: Cid), Gertrudis (Katona: Bánk bán), Rhédey Eszter (Móricz: Úri muri) vagy Goneril (Shakespeare: Lear király).

A Katona József Színházban eltöltött csaknem harminc év sokféle szerep eljátszására adott számára lehetőséget, volt Philaminte (Moliere: Tudós nők), Volumnia (Shakespeare: Coriolanus), Klumpetné (Parti Nagy Lajos: Mauzóleum), Brigitta asszony (Heinrich von Kleist: Az eltört korsó), Maria Josefa (Lorca: Bernarda Alba háza), az öregasszony (Spiró: Koccanás) és Madame Gatteau (Goldoni: A karnevál utolsó éjszakája).

Kiváló humorérzéke, karikírozó képessége vígjátékokban is kitűnően érvényesült; a televízióban Tábori Nórával együtt évekig ők voltak a Szeszélyes évszakok Juliska-Mariska párosa.

Máthé Erzsi több filmben és számos tévéjátékban szerepelt: Gázolás, Külvárosi legenda, Ház a sziklák alatt, Égrenyíló ablak, A hamis Izabella, Nem élhetek muzsikaszó nélkül, A szeleburdi család, Mielőtt befejezi röptét a denevér. Ő játszotta Marjáknét, a házvezetőnőt a Fekete város című Mikszáth-regény nagy sikerű televíziós változatában.

Máthé Erzsi minden elismerést megkapott, amit ezen a pályán csak kapni lehet. Kétszeres Jászai Mari-díjas (1956, 1971), érdemes művész (1976), kiváló művész (1981), Kossuth-díjas (1985), a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja (1998) volt. 1997-ben átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2000 óta a nemzet színésze volt. 2004-ben a legjobb női mellékszereplőnek járó Vastaps díjat, 2007-ben a Magyar Filmszemle életműdíját vehette át. 2012-ben Hazám-díjjal, 2013-ban Kállai Ferenc-életműdíjjal tüntették ki.

Nyugodjon békében.

Máthé Erzsi, Katona József Színház, gyász

 

 

Szólj hozzá!


Átadták a Színikritikusok díjait

Átadták a Színikritikusok díjait

A budapesti Katona József Színházban szeptember 17-én rendezett díjátadó gáláról az Örkény Színház négy, a Weöres Sándor Színház és...
 
Színház naptár

Az Átriumnak ez lesz a búcsúévada

Miközben csordogálnak a sajtónak szánt bejelentések egy-egy színház soron következő évadáról, az Átrium a FB-on dobta le az atomot. Nem igazán az isten akaratából.

Kéttucat előadás a Vidor Fesztivál színházi programjában

Huszonnégy produkció lesz látható az augusztus 25-től szeptember 5-ig tartó, a Móricz Zsigmond Színház által szervezett Vidor Fesztivál színházi kínálatában.
Új színdarabok
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Mágnás Miska
Mágnás Miska
Székesfehérvár 
Mágnás Miska
Mágnás Miska
Székesfehérvár 
Anconai szerelmesek