Június 17-én nyit a Thália Nyárikert Salföldön

2023. May 05.  ·   hír   ·  Színházvilág.hu

A Thália Színház nyári játszóhelye kamaradarabok, koncertek befogadására alkalmas fedett színpaddal és 250 fős nyitott nézőtérrel várja a produkciókat és az érdeklődőket.

Június 17-én nyit a Thália Nyárikert Salföldön

A Balaton északi partjától három kilométerre, a Káli-medence kapujában, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szívében elhelyezkedő, jelentős geológiai, botanikai és népi építészeti emlékekkel is büszkélkedő Salföld, a kikapcsolódás és a pihenés igazi színtere. Ezen a kivételes helyszínen kínálja kulturális programjait – az idei nyáron először, június közepétől augusztus végéig – a Thália Nyárikert.

Szombatonként, a Thália Színház szórakoztató produkciói, kiváló befogadott elődások, gyerekelőadások és koncertek is várják az idelátogatókat.

Június 17-én, délelőtt, kiváló gyerekprogram a Csukás István legendás és kevésbé ismert meséiből készült előadás, a Csukás-mese. Este pedig Yasmina Reza egyik legismertebb remekműve, a Művészet veszi át a színpadot, rendezője Béres Attila.

Június 24-én, délelőtt ismét a gyerekeké a tér – a színpadon a nagy sikerű Boribon kötetek nyomán készült előadás, a Boribon nyaral, míg 19:30-tól a Férfi és Nő 4X című produkció lesz látható, Rusznyák Gábor rendezésében.

Július 1-én Elek Ányos előadása, a Bőröndmesék szórakoztatja majd a kicsiket és nagyobbakat, este pedig jön Pindroch Csabával a Segítség, megnősültem!

Július 8-án ismét a Csukás-mese nyitja a napot, hogy aztán egy frissen alakult zenekar, az Ónodi Eszter & The Open Pub vegye át a minőségi szórakoztatás stafétabotját – a koncert 20:30-kor kezdődik.

Július 15-én a délelőtti János vitézt – a Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulója alkalmából készült produkciót – a Telefondoktor váltja, Göttinger Pál előadásában.

Július 22-én a Thália Nyárikertbe érkezik az óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló interaktív mese, A kerek kő, és később Udvaros Dorottya zenés önálló estje.

A hónapot 29-én, délelőtt a Boribon nyaral zárja, este pedig a Miskolci gyökerek, Aranyosi Péter és Vida Péter közös szórakoztató estje kerül színre.

Augusztus 12-én a gyerekprogram ismét a Bőröndmesék lesz, este pedig a Balaton Zenekar koncertje tölti be a teret.

Augusztus 19-én, délelőtt a János vitéz, este a Tudod, hogy nincs bocsánat, Földes László HOBO József Attila estje lesz látható.

A programsorozatot augusztus 26-án Martin McDonagh: A nagy kézrablás című fekete komédiája, a Thália Télikert előadása zárja.

Bővebb információ és jegyek elérhetők a Thália Színház weboldalán

 

Thália Nyáriker, Salföld, nyári színház

 

 

Szólj hozzá!


Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi fesztivál lesz Balatonalmádiban!

Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi...

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi...
 
Színház naptár

Generációnk a padlón hever (Az ügynök halála, Centrál Színház)

Mint arról már többször is hírt adtunk, a Centrál Színház tűzte műsorára a drámairodalom egyik klasszikusát. A főpróbán jártam, és előre bocsájtom, nem kritikaírásra vállalkoztam, hanem arról beszélnék, hogy 2024-ben számomra mit jelentett ez az előadás.

A nők és a művészet – nehezített pálya

Számos kutatás bizonyítja, hogy a női művészeknek nehezebb dolguk van a kreatív szakmákban, mint a férfiaknak.
Új színdarabok
A király beszéde
A király beszéde
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
kettős:játék
kettős:játék
Budapest