Felújítják az egykori Merlin színház épületét

2022. July 12.  ·   hír   ·  Színházvilág.hu, MTI

Kezdődhet a volt belvárosi trafóház, a korábban a Merlin Színháznak is helyet adó épület felújítása. A tervek szerint a rekonstrukció jövő tavaszra fejeződik majd be, azt szeretnék, hogy Budapest 150. születésnapjára a kulturális és közösségi eseményeknek otthont adó intézmény kinyithasson.

Felújítják az egykori Merlin színház épületét

A volt trafóház 1920 körül épült. Az V. kerületi Gerlóczy utcából megközelíthető épület később színháznak, oktatási központnak és klubnak adott helyet, 2011-ben zárták be.

A Főváros olyan Merlin-épületet szeretne, amely alapvetően kultúraközpontú, de a város sokszínűségét kifejező közösségi és társadalmi eseményeknek otthont adó intézménynek ad otthont. Az egykori trafóházat kis átalakításokkal, de a szükséges műszaki felújításokat elvégezve újítják meg. A beruházás nettó 413 millió forintba kerül.

A volt trafóház épülete - Merlin Színházként - Jordán Tamás és Lázár Kati munkája révén a budapesti kulturális élet egyik zászlóshajója, egyik központja volt. Ezt szeretnék visszaadni a fővárosiaknak - mondta Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes. Kitért arra is, hogy korábban már készültek tervek az épület felújításra, de azt látták, hogy nem illeszkednek ahhoz a funkcióhoz, amelyet "a Merlinben a városvezetés látni szeretett volna".

Kérdésre válaszolva elmondta, a Merlin üzemeltetésére pályázatot írnak majd ki, és szerinte Jordán Tamásnak szerepet kell majd kapnia a bírálati folyamatban. Ugyanakkor kiemelte: ez szélesebb funkcionalitású intézmény lesz.

Bősz Anett humánterületekért felelős főpolgármester-helyettes elmondta, az épületet a jelenlegi formájában újítják fel, a Merlin korábban ismert terei megmaradnak, de friss kortárs arculatot kap, továbbá kialakítanak egy mintegy kétszáz négyzetméteres teraszt is. Kiemelte: "pezsgő, kísérletező, kulturális közösségi térré szeretnénk változtatni a Merlint", amelyben koncerteket, tánc- és színházi előadásokat, kiállításokat, valamint konferenciákat is lehet tartani.

 

Fotó innen: Színház az áramátalakító helyén


    

Merlin színház, Jordán Tamás, Főváros, felújítás

 

 

Szólj hozzá!


A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál Színházat

A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál...

Figyelem: ez a Mellékhatás nem az a Mellékhatás – volt egy azonos című magyar fejlesztésű televíziós thrillersorozat 2020 és 2023 között....
 
Színház naptár

Nagyon NEM OKÉ az iskolai zaklatás – jótékonysági est az Átriumban

A Darázs című előadás az iskolai zaklatás, a feldolgozatlan, kibeszéletlen fiatalkori traumák hosszú távú hatásait tárja elénk (a darabról a cikk végén írunk). A Delta Produkció azonban ezen túl is szeretne tenni a sokakat érintő, akár életeket is veszélyeztető jelenség ellen, ezért a WMN magazinnal karöltve...

Ma este gyilkolunk – majdnem kiszámítható

Október 31-én került a mozikba a Ma este gyilkolunk című magyar film, amelyben olyan színészlegendák játszanak, mint Kern András, Pogány Judit, Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Hámori Ildikó, Bálint András, Bánsági Ildikó és Takács Kati, de a fiatalabb generációból is számos kiváló művész, többek között...
Új színdarabok
 
 
Cached at 10:22:58