Az üvegcipővel indul a Vígszínház bemutatóinak sora

2023. September 13.  ·   hír   ·  Színházvilág.hu, MTI

Összesen nyolc bemutatót tartanak a körúti színházban, amelynek első premierje szeptember 23-án Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka lesz Mohácsi János rendezésében, míg a Pesti Színházban október 7-én Hanoch Levin, izraeli drámaíró Krum című tragikomédiáját láthatják a nézők Valló Péter rendezésében.

Rudolf Péter a VÍG Napokon (Fotó: Vígszínház/ Juhász Éva)

Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója keddi évadnyitó sajtótájékoztatón kiemelte: a színház 2023/24-es évadára eddig több mint 7200 bérletet értékesítettek, ami meghaladja a 2019-ben, a járvány előtti utolsó évben eladott 7089 bérletek számát.

Az évadnyitó eseményt Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátékának esküvői jelenetével nyitották meg. Az üvegcipő ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, most Mohácsi János rendezésében láthatja a közönség. Az élőzenével kísért előadás főbb szerepeiben Waskovics Andrea, Stohl András, Kovács Patrícia és Medveczky Balázs lesz látható.

A Pesti Színházban október 7-én a legismertebb izraeli drámaíró, Hanoch Levin Krum című tragikomédiájának magyarországi ősbemutatóját láthatják a nézők. A Valló Péter rendezte előadás főbb szerepeiben Wunderlich József, Nagy-Kálózy Eszter, Kövesi Zsombor, Ötvös András és Szilágyi Csenge lép színpadra. Hanoch Levin életszeretettel és humorral teli, az 1970-es években írt művét az utóbbi időben újra felfedezték Európa-szerte, Barcelonától Brüsszelen át Marosvásárhelyig nagy sikerrel játsszák az előadást, amelynek középpontjában a fiatal generáció jövőkép nélkülisége és elmagányosodása áll.

Schiller Ármány és szerelem című drámája március 9-től látható a Vígszínházban Hegedűs D. Géza, Medveczky Balázs, Márkus Luca, Nagy-Kálózy Eszter, Horváth Szabolcs, Rudolf Péter, Hegyi Barbara és Hirtling István szereplésével, David Doiasvili rendezésében.

November 25-től Hegedűs D. Géza rendezésében lesz látható a Pesti Színházban Peter Shaffer Amadeus című drámája Ötvös András és ifj. Vidnyánszky Attila főszereplésével.

Szintén a Pesti Színházban mutatják be február 24-én Goldoni A hazug című darabját Horváth Csaba rendezésében.

A Pinokkió bemutatóját Keresztes Tamás rendezésében, Sztevanovity Dusán dalszövegeivel és Presser Gábor zenéjével december 9-én láthatja a közönség a Vígszínházban. A darabban Dino Benjamin, Borbiczki Ferenc, Hegyi Barbara, Kern András, Seress Zoltán, Majsai-Nyilas Tünde, Halász Judit, Igó Éva, Méhes László, Antóci Dorottya, Szántó Balázs és Varga-Járó Sára (e.h.) szerepelnek.

A Házi Színpadon a 2023/24-es évadban két bemutatót láthat a közönség. December 16-án a Magyar Elektrát mutatják be Valló Péter rendezésében; Schwajda György komédiája, a Csoda pedig március 22-től lesz látható Dino Benjamin rendezésében.

Vígszínház, új évad, Rudolf Péter

 

 

Szólj hozzá!


November 30-án éjfélig várják a szavazatokat a Kaszás Attila-díj idei jelöltjeire

November 30-án éjfélig várják a szavazatokat a...

Több mint négyezer szavazat érkezett az első két hétben a Kaszás Attila-díj 2023‑as jelöltjeire. Még tíz napig szavazhat a közönség Nagy...
 
Színház naptár

Amikor egy csapat fiatal értelmiségi kivonult a társadalomból, hogy indiánosdit játsszanak – interjú Bereményi Gézával

A Vörösmarty Színház november 11-én mutatta be az Apacsok című előadást. A bemutatón részt vettek a darab szerzői, Bereményi Géza és Kovács Krisztina is. A bemutató kapcsán Bereményi Gézával beszélgettünk, aki a darabról, a politikai közegről és személyes élményeiről is mesélt az indiántáborokban.

Szabad a tánc! Gálaest Dés Lászlóval, Nagy Ervinnel, Fekete Giorgióval és másokkal a Vígszínházban

A gála a a 15. évadát indító Duda Éva Társulat támogatására jön létre november 26-án a Vígszínház nagyszínpadán, vendégművészek közreműködésével.
Új színdarabok
Jaj, Nagyi!
Téli Színház -...
Téli Színház -...
Dunaföldvár 
DON KYCHOT
DON KYCHOT
Szarvas 
Bors néni
Bors néni
Budapest 
Bors néni
Bors néni
Budapest 
Bors néni
Bors néni
Budapest