Az idei színházi világnapra Helen Mirren írt üzenetet

2021. March 27.  ·   hír   ·  Színházvilág.hu, MTI

A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet kezdeményezésére 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója.

Az idei színházi világnapra Helen Mirren írt üzenetet

A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását. Ebben az időszakban még inkább szükség van a tiszteletre és az összefogásra.

Az ITI minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára. Legelőször Jean Cocteau szövege hangzott el több mint húsz ország színpadain, idén Helen Mirren – az egyik legjelentősebb, nemzetközileg is elismert angol színésznő – kapta ezt a megtisztelő felkérést. Színészi munkájáért számos elismerést vehetett már át, A királynő című filmben nyújtott alakításával elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat is.

Üzenetében azt írja:

"Nehéz idők járnak az előadóművészetekre, sok művész, műszaki dolgozó, szakember, férfi és nő küzd egy olyan szakmában, amely már eleve bizonytalanságban létezett. Talán ez a folyamatos bizonytalanság teszi őket képessé arra, hogy szellemességgel és bátran nézzenek szembe a járvánnyal."

Mint kiemeli, a jelenlegi körülmények között a művészek képzelőereje új, találékony, szórakoztató és megrendítő közlési lehetőségeket fedezett fel, nagyrészt az internetnek köszönhetően.

"Emberemlékezet óta történeteket mesélünk egymásnak. A színház csodálatos, és addig létezik, amíg ember él a Földön" – hangsúlyozza Helen Mirren, hozzátéve: "az írók, tervezők, táncosok, énekesek, színészek, zenészek, rendezők alkotóvágyát nem lehet elfojtani, hamarosan virágba borul, új energiával, közös világunk újfajta megértésével."

"Már alig várom ezt a pillanatot!" – zárta sorait a művész.

 

 

színházi világnap, üzenet, Helen Mirren

 

 

Szólj hozzá!


Határvonalak: színházi fesztivál Szombathelyen

Határvonalak: színházi fesztivál Szombathelyen

A tavalyi esemény sikerén felbátorodva idén is megrendezik május 30. és június 2. között a Határvonalak Színházi Fesztivált Szombathelyen, a...
 
Színház naptár

Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi fesztivál lesz Balatonalmádiban!

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi utcaszínház fesztiválja, a BONDORODÓ. Június utolsó hétvégéjén közvetlenül a Balaton partjára érkezik a fergeteges forgatag karavánja, és megnyitja kapuit a sokszínűségéről és...

A színésznő, akinek saját menüje van a bisztróban

Ónodi Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, a Katona József színház tagja, számos ismert film és sorozat főszereplője. Évek óta nagyon odafigyel a környezetére, méhlegelőt alakít ki a telkén, virágot ültet, biciklivel jár és arra törekszik, hogy a főzések során is a lehető legfenttarthatóbban járjon el. Most...
Új színdarabok