A média tegnap nem volt túl tisztességes a Vígszínházzal kapcsolatban

2020. September 17.  ·   hír   ·  Színházvilág.hu

"Rudolf Péter kitiltotta Eszenyit a Vígszínházból" – harsogták jobbról-balról a médiumok. Volt, amelyik egész egyszerűen kihagyta azt a fontos mondatot, ami miatt a színház kénytelen volt közleményt kiadni – változtatás nélkül közöljük.

A média tegnap nem volt túl tisztességes a Vígszínházzal kapcsolatban

"A Mágnás Miska, A diktátor és a Hamlet előadásainak felújítópróbáit belső ügyként és a lehető legnagyobb körültekintéssel kezeltük és kezeljük. Erre kérünk mindenkit. Sajnálatosak tartjuk, hogy ezzel kapcsolatban téves híresztelések kerültek nyilvánosságra.

Rudolf Péter meghallgatta a Vígszínház frissen alakult Művészeti Tanácsának, a SzíDosz Vígszínházi Alapszervezetének és vezető munkatársainak véleményét.

Eszenyi Enikővel való egyeztetés után és vele egyetértésben úgy döntött, 

 

hogy a kialakult érzékeny helyzetben azzal szolgálja a Vígszínház érdekeit, ha műsoron tartott rendezéseit az ő személyes jelenléte nélkül újítják föl. A felújítópróbákon készült videófelvételeket Eszenyi Enikő megkapta és megkapja, ezek alapján küldi el észrevételeit.   

A színházban folyamatosan zajlanak Az öreg hölgy látogatása és Az apa októberi premierjeinek próbái. Minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy a koronavírus-járvány okozta nehézségek ellenére az előadásainkat meg tudjuk tartani. Szeretnénk a továbbiakban kizárólag a szakmai munkára koncentrálni."

Nyilván nem akkora szenzáció a kiemelt mondat nélkül és nem lehet akkorát rúgni a  Vígbe és Rudolf Péterbe – de inkorrekt és görény dolog, főleg úgy, hogy ezzel mindegyik efféle hír megosztása alatt olyan gyűlölet-cunami indult el, hogy az ember két komment után már öklendezett.

Ti tettétek ezt, kollégák. És ez alól az a tény sem ad felmentést, hogy az olvasó sokszor nem azt olvassa, ami oda van írva, hanem azt, amit olvasni akar.

Vígszínház, Rudolf Péter, Eszenyi Enikő

 

 

Szólj hozzá!


Határvonalak: színházi fesztivál Szombathelyen

Határvonalak: színházi fesztivál Szombathelyen

A tavalyi esemény sikerén felbátorodva idén is megrendezik május 30. és június 2. között a Határvonalak Színházi Fesztivált Szombathelyen, a...
 
Színház naptár

Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi fesztivál lesz Balatonalmádiban!

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi utcaszínház fesztiválja, a BONDORODÓ. Június utolsó hétvégéjén közvetlenül a Balaton partjára érkezik a fergeteges forgatag karavánja, és megnyitja kapuit a sokszínűségéről és...

A színésznő, akinek saját menüje van a bisztróban

Ónodi Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, a Katona József színház tagja, számos ismert film és sorozat főszereplője. Évek óta nagyon odafigyel a környezetére, méhlegelőt alakít ki a telkén, virágot ültet, biciklivel jár és arra törekszik, hogy a főzések során is a lehető legfenttarthatóbban járjon el. Most...
Új színdarabok