A leendő Őze Lajos Emlékház időkapszuláját keverttel locsolták meg

2020. April 28.  ·   hír   ·  Színházvilág.hu, MTI

Elkezdődött az Őze Lajos Emlékház kialakítása Szentesen, az intézmény alapkövét hétfőn, a színész születésének 85. évfordulóján rakták le.

Fotó: MTI

Őze Áron, Őze Lajos fia az ünnepségen hangsúlyozta, az emlékház sehol máshol nem állhat, mint Szentesen, édesapja szülővárosában.

A munkálatok kezdetét jelképező időkapszulába került Ady Endre Az ős Kaján című versének egy részlete, amelyet Őze Lajos egész élete során igyekezett minél jobban elmondani, és helyet kapott benne egy birkakolomp is, amely egykor a színész szentesi szülőházának nyári konyhájánál lógott. A fémhengert pedig egy-egy pohár keverttel locsolták meg, felidézve a Megáll az idő című film kocsmajelenetében elhangzó, azóta szállóigévé vált "Azért ezt a kevertet még nem tudták elrontani, mi?" mondatot.

A Koszta József Múzeum új kiállítóhelye a tervek szerint október 21-én, Őze Lajos halálának évfordulóján nyílik majd meg.

Őze Lajos Emlékház, Szentes, alapkőletétel, időkapszula

 

 

Szólj hozzá!


Kortárs társadalmi szélmalomharcaink – Ősbemutatóra készül az Örkény Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad

Kortárs társadalmi szélmalomharcaink –...

Kortárs társadalmi szélmalomharcaink a média- és tudatipar nyomása alatt, virtualitás versus valóság, generációs válság, játékszenvedély és...
 
Színház naptár

Amikor a színész rendez – interjú Bakos-Kiss Gáborral

A Győri Nemzeti Színház igazgatójával készült, a szakmai kétlakiság kihívásairól szóló beszélgetést az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület bocsájtotta a rendelkezésünkre.

Villakoncert a Bajor Gizi Színészmúzeumban

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, valamint a Bajor Gizi Színészmúzeum szervezésében jazz koncert lesz: a házat a Gáspár Károly Trió tölti meg zenével.
Új színdarabok