40. születésnapját ünnepli idén a Zsámbéki Nyári Színház

2023. May 23.  ·   hír   ·  Színházvilág.hu

A Zsámbéki Szombatokat 40 évvel ezelőtt, 1983-ban Mátyás Irén és Bicskei Gábor alapította beírva ezzel a várost a kortárs színjátszás és színházművészet fontos helyszínei közé. Azóta a színház játszóhelye megváltozott és célcsoportja is átalakult, de az irodalom és a színházi iránti elköteleződés a városban megmaradt: egy-egy előadáson 250-600 fő tölti be a Zichy-kastély udvarának nézőterét.

Fotó: Fejér János

A Zsámbéki Nyári Színház és állandó nyári játszóhelye, a Zichy-kastély ősfás udvarán felállított szabadtéri színpad június elejétől augusztus végéig egész nyáron kiemelkedő produkciókkal, az ország vezető színészeivel és zenészeivel várja a közönséget. A 40. jubileumi évadban a szervezők a meglévő adottságokra és az elődök elkötelezett munkájára építve a kor problémáira érzékeny és azokról a közönséggel párbeszédet folytatni kívánó alkotóknak és műveiknek adnak teret.

A kerek évfordulóra augusztusban fotókiállítással és online is elérhető kiadvánnyal készülnek, a zsámbéki színpadon pedig olyan művészek adják egymásnak a stafétát, mint Vecsei H. Miklós, Mácsai Pál, Scherer Péter, Jordán Tamás, Bálint András, Keresztes Tamás, Lackfi János, Grecsó Krisztián, Máté Gábor, Gálffi László, Hernádi Judit, Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter, Wunderlich József, Hajdu Steve, Csuja Imre, Csákányi Eszter, Trill Zsolt, Hámori Gabriella, Dresch Mihály, Csorba Lóci, Lukács Miklós, Beck Zoltán, Szabó Balázs.

A kerek évforduló mellett néhány további produkciót is az emlékezés, ünneplés és tisztelgés jegyében tűztek repertoárra.

A Magyar Kultúra Napján, januárban mutatták be a Cseh Tamás születésének 80. évfordulójára életre hívott Füst a szemében című előadást, amely után most nyáron a szabadtéri színpadon is látható lesz Vecsei H. Miklós, Szabó Balázs és Ratkóczi Huba közreműködésével, akárcsak Beck Zoltán és Szűcs Krisztián Másnap című előadása, mellyel szintén Cseh Tamás legendás alakját, életét és dalait idézik meg.

Bálint András és Jordán Tamás 2023-ban ünnepelte 80.születésnapját. A Rózsavölgyi Szalon friss bemutatójának meghívásával a két legendás színészóriás elött tisztelgünk.

Az előadásról itt írtunk.

Rengeteg emlékezetes alakítás fűződik az Orlai Produkció, a Rózsavölgyi Szalon és a Centrál Színház egy-egy vendégjátékában szereplő kiváló színművészekhez is. Hernádi Judit és Gálffi László, Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter legendás párosát a Love letters, illetve az …És Rómeó és Júlia c. darabban csodálhatjuk meg idén. Popriscsin címzetes fogalmazó több mint kétszázszor állt már a nézők elé - Keresztes Tamás lenyűgöző előadásában Zsámbékra érkezik az Egy őrült naplója.

Wunderlich József, Trill Zsolt, Csákányi Eszter, Hajdu Steve, Dresch Mihály, Csorba Lóránt, Csuja Imre, Hámori Gabriella - ritkán játszanak ilyen formációban együtt színművészek és zenészek. Seres Tamás rendezésében izgalmas szereposztással folytatódik a #kedvesZsámbék! felolvasószínházi sorozat.

Mácsai Pál, Máté Gábor és Lukács Miklós ismét egy különleges előadásban idézik meg Esterházy Péter és Örkény István gondolkodása közti kapcsolatot: az elhangzó szövegeket Bartók, a jazz, a népdalok motívumai, és a szabad zenei improvizáció fogják össze.

A Nézőművészeti Főiskola két tagja idén külön-külön, két különböző produkcióban mutatkozik be a zsámbéki közönségnek. Thuróczy Szabolcs Bödőcs Tibor: Meg se kínáltak c. kocsmaáriáját adja elő, Keresztes Tamás rendezésében, Scherer Péter pedig Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül c. kisregény színpadi adaptációjával érkezik Parti Nórával és Marton Róberttel.

Lackfi János fontos szereplője idei évadnak: a 2023. évi Ünnepi Könyvhétre jelenik meg legújabb regénye, a Rocky. Lackfi János két évvel ezelőtt megjelent #Jóéjtpuszi c. verseskötetének felolvasószínházi bemutatójához hasonlóan, új regényének premierjére is Zsámbékon kerül sor. Az esten fellép a szerző, Vecsei H. Miklós és Szirtes Edina Mókus.

Őze Áron rendezésében mutatják be augusztusban Lackfi János Milyenek a magyarok? c. prózakötetének koncertszínházi változatát. Tizenöt szellemes, nem kevésbé elgondolkodtató etűd segítségével színészek és közönség játszhatnak el együtt gondolatban azon, milyenek is vagyunk, mire lehetünk jogosan büszkék, s min lenne jó esetleg változtatnunk. De egyre mindenképpen büszkék lehetünk – ennyi mindent túlélni: igazi bravúr...

A teljes program itt.

Zsámbéki Nyári Színház

 

 

Szólj hozzá!


10 érdekesség a színházvilág leghíresebb ügynökével kapcsolatban

10 érdekesség a színházvilág leghíresebb...

2024. február 24-én mutatja be a budapesti Centrál Színház Arthur Miller klasszikusát, Az ügynök halálát, erről csatolt cikkünkben olvashatnak....
 
Színház naptár

Alföldi Róbert rendezésében mutatja be a Centrál Színház Az ügynök halálát

Stohl András, Balsai Móni, Fehér Tibor és Szécsi Bence (képünkön) főszereplésével készül a budapesti Centrál Színház új előadása, melynek premierje 2024. február 24-én lesz.

Ajtócsapkodós darab a köbön

Így jellemezte Tasnádi Csaba rendező az olvasópróbán azt a vérbeli angol bohózatot, melyet hamarosan a Thália Nagyszínpadán láthat a nagyérdemű.
Új színdarabok