Színházi összefogás az ausztráliai bozóttüzek állatmentői részére

2020. January 14.  ·   Ajánló   ·  Színházvilág.hu

Január 24-én a RAM Colosseumban egyetlen előadás erejéig újra látható lesz az Édes Anna musical, ám most különleges és nemes szándék vezérelte a Budapesti Showszínház vezetőségét: az előadás bevételének egy részét Ausztráliába küldik, helyi állatmentő szervezetnek felajánlva.

Már legkevesebb egymilliárdra tehető az Ausztrália-szerte tomboló erdő- és bozóttüzekben elpusztult nagyobb állatok száma

Az Édes Anna musical előadásának helyszínén is lesznek felállított gyűjtőládák, amelybe támogatások helyezhetők el, illetve megvásárolt jegyek árából is elkülönítenek egy részt a felajánlás összegét növelve. A darab szereplői, közreműködői pedig a saját fellépti díjukból segítik a kezdeményezést.

***

A Kosztolányi-klasszikus újragondolása egy feledhetetlen filmben már megtörtént, a színházak repertoárján is fel-feltűnik a színpadi adaptációja, de kevés embernek fordulna meg a fejében, hogy XI. századi zenei hangzással és modern táncokkal turbózza fel az eredeti művet... Ráadásul a musical-ek alkotói és nézői szeretik a boldog befejezéseket, meglehetősen kíváncsiak vagyunk, hogy sikerült az eredeti szöveg és a trend között feszülő ellentmondást feloldani.

A közönségnek, úgy tűnik, bejött ez az interpretáció, mert ahogy elbúcsúzott az előadás, úgy kapta a felkéréseket és leveleket a Budapesti Showszínház: szeretnék újra látni a produkciót, iskolák tanárai, nézők és szervezők próbálták újra színpadra csalni a nagy díszleteket és monumentális technikát felvonultató előadást.

Horváth Zsolt, a Kozmix zenekar tagja, az Édes Anna musical zeneszerzője fellépései során is találkozott azzal, hogy az Édes Anna betétdalát kérték tőle egy szabadtéri fesztiválon. Ezt a kérést ott, akkor nem tudta teljesíteni, de újra összeültek a darab rendezőjével, Tóth Ádámmal és úgy döntöttek: legyen még előadás.

Így január 24-én a RAM Colosseumban egyetlen (?) előadásra ismét színpadra áll a stáb.

 

 

 

Édes Anna, musical, RAM Kolosszeum, Budapesti Showszínház

Képtár

  • Színházi összefogás az ausztráliai bozóttüzek állatmentői részére kép 43341
 

 

Szólj hozzá!


Határvonalak: színházi fesztivál Szombathelyen

Határvonalak: színházi fesztivál Szombathelyen

A tavalyi esemény sikerén felbátorodva idén is megrendezik május 30. és június 2. között a Határvonalak Színházi Fesztivált Szombathelyen, a...
 
Színház naptár

Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi fesztivál lesz Balatonalmádiban!

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi utcaszínház fesztiválja, a BONDORODÓ. Június utolsó hétvégéjén közvetlenül a Balaton partjára érkezik a fergeteges forgatag karavánja, és megnyitja kapuit a sokszínűségéről és...

A színésznő, akinek saját menüje van a bisztróban

Ónodi Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, a Katona József színház tagja, számos ismert film és sorozat főszereplője. Évek óta nagyon odafigyel a környezetére, méhlegelőt alakít ki a telkén, virágot ültet, biciklivel jár és arra törekszik, hogy a főzések során is a lehető legfenttarthatóbban járjon el. Most...
Új színdarabok