Szabó Magda-nap a Várkert Bazárban

2022. October 07.  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A 105 éve született és 15 éve elhunyt Szabó Magda író életművét idézi meg gyerekprogramokkal, színházi produkciókkal, filmvetítéssel és irodalmi beszélgetéssel október 15-én, a Várkert Bazár.

Fotó: Fortepan / Hunyady József

Szabó Magda életművéhez hozzátartozik a tenni vágyás és a segítőkészség is, ennek szellemében a Várkert Bazár az Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködve könyvfelajánlásokat is gyűjt a nap folyamán. Ide olyan használt, de jó állapotú Szabó Magda köteteket várnak, amelyet hátrányos helyzetű családoknak juttatnak el. A szervezők elsősorban az író gyerekirodalmi munkásságának, például a Tündér Lalának vagy az Abigélnek a példányait várják.

Az írónő első gyerekkönyvéből, a Bárány Boldizsárból készült kamara előadás Nyári Detti és Tűzkő Sándor előadásában lesz látható, de levetítik az Oscar-díjas Szabó István rendezésében készült Az ajtó című filmdrámát is Helen Mirren főszereplésével.

Keczán Mariann irodalomtörténész előadása az író munkásságát elemzi majd, a  Magda, a Szabó című előadás pedig a nő, a szerelmes asszony világát mutatja be férje, a szintén író Szobotka Tibor oldalán, a házaspár kedvenc macskáinak szemszögéből. Az előadást Porkoláb Gyöngyi ötlete alapján Mészáros Tibor írta és rendezte. A darab szereplői Krajcsi Nikolett és Mészáros Tibor.

A Szelíden és szilárdan című darabban Gajdó Delinke színésznő előadásában elevenedik meg Szabó Magda alakja, megidézve gyökereit, családját és férjét, valamint életének legfontosabb helyszínét, Debrecent.

 

Szabó Magda, Várkert Bazár

 

 

Szólj hozzá!


Háromba vágtad, édes, jó Lajosom? – kérdezik ezúttal Mucsi Zoltántól a Tháliában

Háromba vágtad, édes, jó Lajosom? – kérdezik...

A Thália Színházban már elindultak a Tóték próbái! A tragikomédia, melynek ősbemutatójára szintén a Thália Színházban került sor 1967-ben,...
 
Színház naptár

A hét premierje: A lány a vonaton – JÁTÉKSZÍN

Paula Hawkins A lány a vonaton című regényének színpadi adaptációját október 11-én mutatják be a Játékszínben, Horgas Ádám rendezésében, Lévay Viktóriával a főszerepben.

Visszaköltözött az egykori Arizona Mulatóba Madám Bizsu

A sikeres nyárikerti előbemutatót követően oda tér vissza a Madám Bizsu, ahol a cselekménye is játszódik: a Thália Színház Arizona Stúdiójának falai közé. A nosztalgikus hangulatú dokumentumjáték, ami a XX. századi fővárosi mulatók forgatagába kalauzol bennünket, szeptember 27-én debütált a budapesti közönség előtt.
Új színdarabok
PALI - regisztráció
Bonci
Bonci
Budapest 
Bonci
Bonci
Budapest 
Bonci
Bonci
Budapest 
Bonci
Bonci
Budapest 
Kölcsönlakás
Boeing, Boeing
Boeing, Boeing
Budapest 
 
 
 
Cached at 03:22:59