Mi vagyunk a szilvásgombóc: A Pál utcai fiúk 300, A Padlás 1000

2021. November 03.  ·   Ajánló   ·  szinhazvilag.hu

Novemberben jelentős jubileumokkal várják a Vígszínházban a közönséget: pénteken A Pál utcai fiúk című zenés játék 300., november 20-án pedig A padlás 1000. előadását ünneplik, mindkét eseményre számos meglepetéssel készülnek.

Mi vagyunk a szilvásgombóc: A Pál utcai fiúk 300, A Padlás 1000

A Pál utcai fiúk című produkció november 5-én a háromszázadik előadása mellett bemutatójának ötödik évfordulóját is ünnepli. Molnár Ferenc ifjúsági regényéből Grecsó Krisztián átiratában, Dés László és Geszti Péter zeneszerzeményeivel, Marton László rendezésében született előadás. Az éveken keresztül folyamatosan telt házzal játszott produkció számtalan fiatallal ismertette és szerette meg a színházat.


November 20-án ezredik előadásához érkezik a legendás zenés produkció, A padlás. A 33 évvel ezelőtt bemutatott előadás tartja a magyar szerző által írt és hazai szereplőgárdával, magyarul játszott musical mennyiségi rekordját. A padlás Sztevanovity Dusán ötletéből, Presser Gábor zenéjével és Horváth Péter írói közreműködésével született meg Marton László rendezésében. A produkció sikere hosszú évek óta töretlen.

 

A Pál utcai fiúk; A Padlás; Vígszínház; musical

 

 

Szólj hozzá!


A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál Színházat

A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál...

Figyelem: ez a Mellékhatás nem az a Mellékhatás – volt egy azonos című magyar fejlesztésű televíziós thrillersorozat 2020 és 2023 között....
 
Színház naptár

Nagyon NEM OKÉ az iskolai zaklatás – jótékonysági est az Átriumban

A Darázs című előadás az iskolai zaklatás, a feldolgozatlan, kibeszéletlen fiatalkori traumák hosszú távú hatásait tárja elénk (a darabról a cikk végén írunk). A Delta Produkció azonban ezen túl is szeretne tenni a sokakat érintő, akár életeket is veszélyeztető jelenség ellen, ezért a WMN magazinnal karöltve...

Ma este gyilkolunk – majdnem kiszámítható

Október 31-én került a mozikba a Ma este gyilkolunk című magyar film, amelyben olyan színészlegendák játszanak, mint Kern András, Pogány Judit, Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Hámori Ildikó, Bálint András, Bánsági Ildikó és Takács Kati, de a fiatalabb generációból is számos kiváló művész, többek között...
Új színdarabok
 
 
Cached at 10:23:48