Koszt, kvártély, színház

2020. June 22.  ·   Ajánló   ·  Színházvilág.hu, MTI

Nyári színházi programsorozat kezdődik Zalaegerszegen: július 9. és augusztus 17. között tizenhét színházi produkciót, köztük egy ősbemutatót és egy folklórműsort láthat a közönség a Kvártélyházban.

Koszt, kvártély, színház

A Kvártélyház Szabadtéri Színház augusztus 3. és 9 között a középiskolásoknak szervez színházi tábort, melynek keretében a fiatalok megismerkedhetnek a színházi munkával, próbafolyamatokkal, a díszlet- és jelmeztervezéssel.

A Kvártélyházi Szabadtéri Színház programjait a járványügyi helyzetnek megfelelően folyamatosan módosították, és csak akkor hirdették meg, amikor reális esély volt a színházi estek megrendezésére.

A programsorozat július 9-én Wolcsánszky Krisztián A mézesmackó és ami mögötte van - 2019/2020 collection című kiállításának megnyitójával kezdődik el. Itt ne az egykoron népszerű Kígyó utcai Mézes Mackó büfére tessenek gondolni, hanem a mackómézre:

 

Az első előadás a Lili bárónő című operett lesz, Huszka Jenő és Martos Ferenc művét Gádor Béla és Darvas Szilárd átdolgozásában állítják színpadra.

Július 22-én Presser Gábor és Sztevanovity Dusán zenés játékát, A Padlás című produkciót tűzik műsorra. A Kvártélyház 2008-ban bemutatott előadását megújítva, új szövegkönyvvel, új szereposztásban mutatják be, a rádiós szerepére Borbély Richárdot kérték fel.

A Hasonmások című revü-musical ősbemutatója július utolsó napján lesz. A hetvenes években játszódó zenés darab valós történetre épül: a kisvárosi tanácselnök megalapítja az első vidéki kaszinót, a nyitóünnepségre az ország két legnépszerűbb énekesét hívja meg. A kaszinó gondolata ellentétes a szocialista erkölccsel, ezért megnyitását minden eszközzel szeretnék megakadályozni. A Pozsgai Zsolt szövegkönyvéből írt darabot Tompa Gábor rendezi, az előadáson Nagy Tibor legnépszerűbb - a Táncoló fekete lakcipők, a Halványkék szemek, a Száguldás, Porsche, szerelem - dalai csendülnek majd fel. Az előadások főbb szerepeit Foki Vera, Hertelendy Attila, Szakály Aurél és Kovács Virág játssza. A revü-musicalben a Zalai Táncegyüttes is fellép.

Augusztus 17-én a művészeti csoport Por és hamu című folklórműsora zárja a nyári színházi programsorozatot.

A részletes program itt

 

Kvártélyházi Szabadtéri Színház, Zalaegerszeg

 

 

Szólj hozzá!


Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi fesztivál lesz Balatonalmádiban!

Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi...

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi...
 
Színház naptár

Generációnk a padlón hever (Az ügynök halála, Centrál Színház)

Mint arról már többször is hírt adtunk, a Centrál Színház tűzte műsorára a drámairodalom egyik klasszikusát. A főpróbán jártam, és előre bocsájtom, nem kritikaírásra vállalkoztam, hanem arról beszélnék, hogy 2024-ben számomra mit jelentett ez az előadás.

A nők és a művészet – nehezített pálya

Számos kutatás bizonyítja, hogy a női művészeknek nehezebb dolguk van a kreatív szakmákban, mint a férfiaknak.
Új színdarabok
A király beszéde
A király beszéde
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
kettős:játék
kettős:játék
Budapest