Először és soha többé: Koltai Róbert a Fehér nyuszi, vörös nyuszi előadásban

2021. January 29.  ·   Ajánló   ·  Színházvilág.hu

Február 4-én este fél 9-től életében először és utoljára próbálja ki magát a Fehér nyuszi,vörös nyuszi a korántsem egyszerű, de mindenképpen megismételhetetlen szerepében a Jászai Mari-díjas magyar színművész: Koltai Róbert.

Fotó: Lakatos Péter

Február 4-én este fél 9-től az előadást online, élőben közvetítik. A jelenlegi rendelkezések miatt a helyszínen – statisztaként – tizenegynéhány fő vesz részt a nézők szerepében, a közönség többsége ezúttal a képernyő előtt követheti a művész és a Nyuszi egyszeri találkozását.

Nassim Soleimanpour iráni szerző nemzetközi sikert aratott darabjában többek között az is különleges, hogy nincs próbája, nincs díszlete, nincs jelmeze, nincs rendezője. Eddig huszonegy alkalommal volt látható az Átriumban – a huszonkettedik est a szokásosnál is rendhagyóbb lesz.

A színész – ezúttal Koltai Róbertelőször a színpadon kapja kezébe a szöveget, előtte nem ismerheti azt, mindössze egy előzetes instrukciólistát kap 48 órával az előadás időpontja előtt. A Fehér nyuszi, vörös nyuszi ezzel együtt valódi színház: különös, intenzív játékhelyzetet teremt a színész, a közönség és az író között. A nemzetközi sikert aratott, több mint 50 nyelvre lefordított darab számos díjat söpört be, hiszen egyedülálló és megismételhetetlen élményt nyújt minden estén, ugyanis egy színész – a fentiek miatt – életében mindössze egyszer játszhatja el a darabot. A helyszíni közönség – amely a színház mecénásaiból és támogatóiból áll – pontosan ugyanannyit tud vagy nem tud a darabról, mint az eddigi nézők, de beavatva ők sincsenek. Az előadást csakis élőben lehet követni, visszajátszásra, utólagos megtekintésre nincs lehetőség!

Emellett a színház újra műsorra tűzi Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabját is január 29-én este 7 órától, így aki eddig lemaradt volna az előadásról vagy  újra megnézné, a fenti időpontban, megteheti. Ezúttal a más időzónában élők kívánságát is teljesítik: 24 órán keresztül lesz elérhető a közvetítés. 

Jegyek itt!

 

Átrium, Fehér nyuszi vörös nyuszi, Koltai Róbert

 

 

Szólj hozzá!


Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi fesztivál lesz Balatonalmádiban!

Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi...

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi...
 
Színház naptár

Generációnk a padlón hever (Az ügynök halála, Centrál Színház)

Mint arról már többször is hírt adtunk, a Centrál Színház tűzte műsorára a drámairodalom egyik klasszikusát. A főpróbán jártam, és előre bocsájtom, nem kritikaírásra vállalkoztam, hanem arról beszélnék, hogy 2024-ben számomra mit jelentett ez az előadás.

A nők és a művészet – nehezített pálya

Számos kutatás bizonyítja, hogy a női művészeknek nehezebb dolguk van a kreatív szakmákban, mint a férfiaknak.
Új színdarabok
A király beszéde
A király beszéde
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
kettős:játék
kettős:játék
Budapest