Az elit utolsó vacsorája díjat nyert Londonban

2021. March 01.  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A k2 Színház Búcsúkoncert című darabja, amelyet a Londoni Magyar Kulturális Központ mutatott be a brit fővárosban, erős mezőnyben nyerte meg a Voila OffFest díjat a független színházi előadásokat jutalmazó 2021 Offies Awards gálán.

Az elit utolsó vacsorája

Az Offies (Off West End Theatre Awards) díjat 2010-ben alapították Londonban a Westenden kívüli, független színházi produkciók elismerésére, az Offies-on belül az OffFest pedig a színházi fesztiválon részt vevő előadásokat szemlézi. A Voila! Europe színházi fesztiválon 2020-ban 13 európai produkció vett részt, közülük három kapott jelölést a Voila OffFest díjra, amelyet egy virtuális átadón a k2 Színház vehetett át. (Via Magyar Nemzet)

A k2 Színház 2020 februárjában mutatta be a darabot Tarnóczi Jakab rendezésében a Mu Színházban.

Velencét elárasztotta a víz, Amazóniában lángokban állnak az erdők, új világjárvány van kibontakozóban. Mindeközben egy szűkkörű társaság nagyestélyiben pezsgőt kortyolgatva próbál önfeledten szórakozni. Minden adott egy nagyszerű estéhez, csak épp az énekléshez szükséges levegő fogy vészesen. De a koncert nem áll le. Akkor sem, ha a pezsgőkészletek lassan kimerülnek, és a hosszú vacsoraasztal körül sorra ürülnek a helyek...

A K2 Színház abszurd-melankolikus zenés estjén Mozart Requiemének Dies Irae-szekvenciájából indulnak ki, ebből a gigantikus könyörgésből, abból a zenei formából, ami észrevétlenül is meghatározza az európai embert, aki végső soron újra és újra abban reménykedik, hogy valami felsőbb erő majd úgyis megóvja a poklok poklától; bűnei megbocsáttatnak és jól megússza az egészet.

A Búcsúkoncert az elit utolsó vacsorája, ahol a résztvevők időről időre dalra fakadnak, miközben ők is tudják; valami elkerülhetetlen közeledik, és hamarosan bekopog az ajtón Don Giovanni kővendége...

"Meg kell nézni, meg kell hallgatni. Ennél sokoldalúbb Mozart zenéje, vagy akár a színészek létezése, minthogy üzenetekre lehetne bontani. Nem egyszerűsítünk."

Játsszák: Piti Emőke, Gyöngy Zsuzsa, Borsányi Dániel, Király Dániel, Nagyhegyesi Zoltán mv.
Rendező: Tarnóczi Jakab
Dramaturg: Varga Zsófia
Látvány: Giliga Ilka
Zenei vezető, zongorán kísér: Szép András
Énekmester: Vámossy Éva

 Az előadást már egyszer meg lehetett tekinteni online, reméljük, lesz még rá mód.

Fotók: k2 Színház

k2 Színház, MU Színház, Búcsúkoncert

Képtár

  • Az elit utolsó vacsorája díjat nyert Londonban kép 46785
  • Az elit utolsó vacsorája díjat nyert Londonban kép 46786
  • Az elit utolsó vacsorája díjat nyert Londonban kép 46787
  • Az elit utolsó vacsorája díjat nyert Londonban kép 46788
  • Az elit utolsó vacsorája díjat nyert Londonban kép 46789
  • Az elit utolsó vacsorája díjat nyert Londonban kép 46790
  • Az elit utolsó vacsorája díjat nyert Londonban kép 46791
  • Az elit utolsó vacsorája díjat nyert Londonban kép 46792
  • Az elit utolsó vacsorája díjat nyert Londonban kép 46793
  • Az elit utolsó vacsorája díjat nyert Londonban kép 46794
  • Az elit utolsó vacsorája díjat nyert Londonban kép 46795
  • Az elit utolsó vacsorája díjat nyert Londonban kép 46796
  • Az elit utolsó vacsorája díjat nyert Londonban kép 46797
 

 

Szólj hozzá!


Újraéledt a hely, ahol Heltai Jenővel, Molnár Ferenccel, Karinthy Frigyessel, sőt: József Attilával is találkozni lehetett

Újraéledt a hely, ahol Heltai Jenővel, Molnár...

Ma, azaz október 12-én nyitja meg kapuit a Víg Szalon, a Vígszínház negyedik játszóhelye. nem is akárhol...
 
Színház naptár

Visszaköltözött az egykori Arizona Mulatóba Madám Bizsu

A sikeres nyárikerti előbemutatót követően oda tér vissza a Madám Bizsu, ahol a cselekménye is játszódik: a Thália Színház Arizona Stúdiójának falai közé. A nosztalgikus hangulatú dokumentumjáték, ami a XX. századi fővárosi mulatók forgatagába kalauzol bennünket, szeptember 27-én debütált a budapesti közönség előtt.

Zene: Budapesti Vonósok – szó: Kálid Artúr

A zene világnapján a „parfümös” barokk udvari táncoktól a „földszagú” népi táncokon át a fanyar táncstilizációkig vezet a Budapesti Vonósok koncertjének táncrendje. A koncerten elhangzó művekre Kálid Artúr segít ráhangolódni verssel és prózával.
Új színdarabok
Boribon nyaral
Boribon nyaral
Balatonföldvár 
PALI - regisztráció
AZ ARAB ÉJSZAKA
Bonci
Bonci
Budapest 
Bonci
Bonci
Budapest 
Bonci
Bonci
Budapest