A nyárnak ugyan vége, de a Kultkikötő nem zár be!

2020. október 19.  ·   Ajánló   ·  Színházvilág.hu

A munka nem állt meg, folyamatosan szervezik az programokat: állandó játszóhelyeinken, többek között Balatonföldváron, Balatonszárszón és Balatonbogláron – évszakonként egy felnőtteknek és egy gyerekeknek szóló előadást is bemutatnak.

A nyárnak ugyan vége, de a Kultkikötő nem zár be!

Jelen vannak az északi parton, sőt, a Dunakanyarban is: október 24-én Badacsonyban, a Hableány Bisztró és Borbárban Iván Szandra és Jász András „I heart swing" című zenés estjével, a Váci Dunakanyar Színházban pedig Beck Zoltán és Vecsei H. Miklós szerzői estjével készülnek, novemberben és decemberben pedig Balatonbogláron már a felújított Varga Béla Kulturális Központban – természetesen a járványügyi óvintézkedések betartásával – valósulnak meg a helyi programok.

Több neves kőszínházzal egyetemben csatlakoztak a Jövő Nézőiért – Zöld Színház Projekt programhoz. Az öko-tudatos színházi együttműködés tagjai a környezetvédelem mellett elkötelezett intézmények, társulatok és egyesületek vállalták, hogy a közösen meghatározott törekvések és irányelvek mentén működnek. A Miskolci Nemzeti Színház, a Rózsavölgyi Szalon, a Szentendrei Teátrum, a Bartók Kamaraszínház, a Katona József Színház, az Örkény István Színház, a FÜGE Produkció, a Csiky Gergely Színház, a Stúdió K Színház és a Kultkikötő vállalták, hogy saját szervezésű programjaikon a jövőben lesz Zöld Sarok, kineveznek egy zöld nagykövetet, valamint bevezetik a szelektív hulladékgyűjtést. Ezen felül lesznek környezettudatos akciók és más, a fenntartható működést támogató aktivitások is.

A nyolc hónapon át hat Balaton-környéki település általános iskolájába viszik el a beavató színházi előadás-sorozatukat, de ezzel párhuzamosan megkezdődött a 2021-es nyári évad tervezése is –  a Kultkikötő  több mint egy nyári kaland.

A programok itt.

Kultkikötő, Balaton, színházi előadás, új évad

 

 

Szólj hozzá!


Egy teljességgel valószínűtlen történet

Egy teljességgel valószínűtlen történet

Ascher Tamás rendezésében láthatja a közönség Gogol Háztűznéző című darabját december 6-án – mindenki a saját nappalijában foglalhat...
 
Színház naptár

Jelenetek egy karanténból

Nyitány címmel pénzdíjas jelenetíró-pályázatot hirdet a Pesti Magyar Színház a karantén utáni élet témakörében. A pályaművek beküldési határideje december 20.

Elmagyarázzuk, mi az a KULTEÁTRUM

A KULTEÁTRUM-nak az Óbudán található Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum ad otthont. Befogadó kulturális térként működik, budapesti, vidéki és határon túli előadásoknak ad megjelenési lehetőséget.
Új színdarabok
Dorian Gray
Dorian Gray
Budapest 
Dorian Gray
Dorian Gray
Budapest 
Marica grófnő
Marica grófnő
Budapest 
Marica grófnő
Marica grófnő
Budapest 
Marica grófnő
Marica grófnő
Budapest 
Marica grófnő
Marica grófnő
Budapest 
Marica grófnő
Marica grófnő
Budapest 
Rebecca
Rebecca
Budapest