A '70-es években játszódó darab – a századvég magyar slágereivel

2020. July 29.  ·   Ajánló   ·  Színházvilág.hu, MTI

Hasonmások címmel tart ősbemutatót pénteken a zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház a mások mellett Komár Lászlónak, Máté Péternek vagy Cserháti Zsuzsának dalokat szerző Nagy Tibor szerzeményeinek feldolgozásával.

A '70-es években játszódó darab –  a '70-es évek zenéivel

Pozsgai Zsolt drámaíró 2013-ban írta a Hasonmások szövegkönyvét Nagy Tibor zeneszerző dalaira építve, s már tavaly is tervezték, de csak idén sikerült színpadra állítani. A két szerző korábban már együtt készítette a Kölyök című musicalt, most pedig – többek között – Komár László, Máté Péter, Cserháti Zsuzsa slágereiből állt össze a zenei alap.

A hetvenes években játszódó zenés darab története szerint a kisvárosi tanácselnök megalapítja az első vidéki kaszinót, a nyitóünnepségre az ország két legnépszerűbb énekesét hívja meg. Miután a kaszinó létrehozásának gondolata ellentétes a szocialista erkölccsel, ezért a megnyitását többen is szeretnék megakadályozni, de az is kiderül, hogy a fellépők személye körül sincs minden rendben.

A rendező azzal indokolta a darabválasztást, hogy nagyon izgalmasnak tartja az 1970-es, 1980-as évek időszakát, vagyis a rendszerváltás előtti korszakot, az akkori konfliktusokat, de nagyon kevés olyan színpadi mű készült, amely ezt könnyen fogyasztható módon mutatja be.

Az előadások főbb szerepeit Foki Veronika és Borbély Richárd alakítja – mindketten a Madách Színház művészei, de visszatérő vendégek Zalaegerszegen –, illetve a Hevesi Sándor Színház tagjai, Hertelendy Attila, Szakály Aurél, Ticz András és Kovács Virág mellett a Zalai Táncegyüttes táncosai is színpadra állnak.

Egyebek mellett a Táncoló fekete lakkcipők, a Halványkék szemek, a Száguldás, Porsche, szerelem, az Ez majdnem szerelem volt című dalok csendülnek fel a revü-musicalben.     

A pénteki ősbemutatót a szerzők jelenlétében tartják a zalai megyeszékhelyen, a  darabot pedig hét estén játsszák.

Kvártélyházi Szabadtéri Színház, Zalaegerszeg, Hasonmások, Nagy Tibor, Komár László, Máté Péter, Cserháti Zsuzsa

 

 

Szólj hozzá!


Amikor a színész rendez – interjú Bakos-Kiss Gáborral

Amikor a színész rendez – interjú Bakos-Kiss Gáborral

A Győri Nemzeti Színház igazgatójával készült, a szakmai kétlakiság kihívásairól szóló beszélgetést az Előadóművészi Jogvédő Iroda...
 
Színház naptár

A színésznő, akinek saját menüje van a bisztróban

Ónodi Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, a Katona József színház tagja, számos ismert film és sorozat főszereplője. Évek óta nagyon odafigyel a környezetére, méhlegelőt alakít ki a telkén, virágot ültet, biciklivel jár és arra törekszik, hogy a főzések során is a lehető legfenttarthatóbban járjon el. Most...

A majdnem tökéletes boldogság receptje

A LIAison és a Füst sikere után megszületett Pokorny Lia legújabb önálló estje. A majdnem tökéletes boldogság receptje című előadás április 12-én a MOMKultban debütál, és onnantól kezdődően havonta látható majd Budapesten és az ország különböző pontjain.
Új színdarabok