A 12 dühös ember már júliusban visszatér az Átriumba

2020. July 01.  ·   Ajánló   ·  Színházvilág.hu

A függetlenség napja című rendezvénnyel nyitja meg újra hivatalosan is kapuit az Átrium 2020. július 4-én este 8 órakor. Ekkor tartják a színház előterében megnyitott Átrium Bisztró hivatalos megnyitójával összekötve az Átrium Színház posztkarantén újramegnyitóját.

Fotó: Lakatos Péter

A korábbi gyakorlattól eltérően a színházteremben hamarabb foglalhatják el a helyüket a nézők, ezzel is segítve, hogy a közönség egyenletesebben tudjon a színház területén eloszlani. A színházterem szellőztetése megoldott, mert nem légkeveréssel történik, hanem folyamatosan friss levegő érkezik, amely aztán visszaforgatás nélkül hagyja el a nézőteret. Emellett a színház számos pontján lesz lehetőség kézfertőtlenítésre. Ettől függetlenül az arcvédő maszk használatát ajánlja a színház, és kérik: aki betegség tüneteit észleli magán, ne látogassa az intézményt.

Az első előadás  július 11-én a Fehér nyuszi, vörös nyuszi című darab lesz, amit ezúttal – egyetlen alkalommal – Molnár Piroska előadásában láthat a közönség. Még júliusban visszatér a színpadra Az Őrült Nők Ketrece és a 12 dühös ember is.

A közönség júliusban három alkalommal láthatja a hatodik születésnapját ünneplő Az Őrült Nők Ketrecét Stohl András és Hevér Gábor főszereplésével, Alföldi Róbert rendezésében, és ugyancsak három alkalommal Mucsi Zoltán és Gyabronka József főszereplésével Reginald Rose klasszikusát, a 12 dühös embert.

Nassim Soleimanpour iráni szerző különleges darabját, a Fehér nyuszi, vörös nyuszit egy színész csak egy alkalommal játszhatja el életében, hiszen a színpadon, a közönség előtt, egy lezárt borítékban kapja meg szövegkönyvet, amelyről előtte szinte semmit nem tudhat.

A darabot júliusban Molnár Piroska mellett Hajós András előadásában is láthatja a közönség – ő lesz az első Magyarországon, aki nem színészként, hanem előadóművészként vállalta a különleges feladatot, de a világon ez nem egyedi eset, már számos világhírű zenész, énekes, rendező és előadó vállalkozott a megmérettetésre.

A Megáll az idő előadás a Jurányi 123-as laborból az Átrium Bisztró terébe költözik, ahol a díszlet maga az Átrium előcsarnoka lesz.

A júliusi műsor itt!

 

 

 

Átrium, nyitás, július, nyár, Molnár Piroska, 12 dühös ember, Fehér nyuszi, vörös nyuszi, Az Őrült Nők Ketrece

 

 

Szólj hozzá!


Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi fesztivál lesz Balatonalmádiban!

Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi...

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi...
 
Színház naptár

Generációnk a padlón hever (Az ügynök halála, Centrál Színház)

Mint arról már többször is hírt adtunk, a Centrál Színház tűzte műsorára a drámairodalom egyik klasszikusát. A főpróbán jártam, és előre bocsájtom, nem kritikaírásra vállalkoztam, hanem arról beszélnék, hogy 2024-ben számomra mit jelentett ez az előadás.

A nők és a művészet – nehezített pálya

Számos kutatás bizonyítja, hogy a női művészeknek nehezebb dolguk van a kreatív szakmákban, mint a férfiaknak.
Új színdarabok
A király beszéde
A király beszéde
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
kettős:játék
kettős:játék
Budapest