Vörös Edit


Vörös Edit

Születési hely: Budapest
Születésnap: június 17.
Foglalkozás: színész

Tanulmányai: 2008- Operett Akadémia; 2004-2007- ETŰD Zenei Konzervatórium - jazzének szak; 2002-2003 - Kardos István Általános és Szakközépiskola - reklám és marketing ügyintéző; 1998-2002 - Kardos István Általános és Szakközépiskola - közgazdasági szak; 1997-1998 - Csepeli Textil és Vendéglátóipari Szakközépiskola - felszolgáló szak; 1989-1997 - József Attila Általános Iskola - zene tagozat
Első szerepe a Budapesti Operettszínházban: Kocsák-Somogyi-Miklós: Abigél - Torma Piroska

Kisgyerek kora óta foglalkozik zenével. A József Attila Általános Iskolában zenei tagozatra járt, s 8 évig tagja volt az iskola kórusának. Tanult zongorázni, furulyázni és hegedülni is.

1998-ban a Sziget Színház alapító tagjaként került közel a színjátszáshoz. Emellett folyamatosan képezte hangját magántanároknál, míg 2004-ben felvételt nyert az ETÛD Zenei Konzervatóriumba, jazz énekes szakra. 2006-ban megszerezte a Színész II képesítést, 2007-ben pedig letette a jazz énekes vizsgát. 2008-ban felvételt nyert az Operett Akadémiára.
 
Számtalan operett – például: Mágnás Miska, Csárdáskirálynő, Marica grófnő, Viktória, Leányvásár – és musical – például: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, Grease, Padlás, István, a király, Hair, Jézus Krisztus Szupersztár – főszerepét eljátszotta.

A Budapesti Operettszínházban Toma Piroska szerepében debütált az Abigélben, de látható még a Szentivánéji álomban, a Mozart!, A Szépség és a Szörnyeteg, a Miss Saigon és a Bál a Savoyban című produkciókban is.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi fesztivál lesz Balatonalmádiban!

Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi...

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi...
 
Színház naptár

Generációnk a padlón hever (Az ügynök halála, Centrál Színház)

Mint arról már többször is hírt adtunk, a Centrál Színház tűzte műsorára a drámairodalom egyik klasszikusát. A főpróbán jártam, és előre bocsájtom, nem kritikaírásra vállalkoztam, hanem arról beszélnék, hogy 2024-ben számomra mit jelentett ez az előadás.

A nők és a művészet – nehezített pálya

Számos kutatás bizonyítja, hogy a női művészeknek nehezebb dolguk van a kreatív szakmákban, mint a férfiaknak.
Új színdarabok
A király beszéde
A király beszéde
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
kettős:játék
kettős:játék
Budapest 
 
 
 
Cached at 18:49:47