Sipos Imre


Sipos Imre

Sipos Imre (Miskolc 1970. november 20.) Felesége: Rekeny Klára; gyermekei: Áron, 1998 és Benedek, 2000) Sárospatakon, a Comenius Taní­tóképző Főiskolán 1993-ban, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán 1997-ben végzett magyar szakos tanárként. Egyetemi tanulmányai alatt a Miskolci Nemzeti Színházban kezdte szí­ni pályafutását. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1999-ben végzett Horvai István és Máté Gábor osztályában, majd a Nemzeti Színház társulatához szerződött. 2000-től a Pesti Magyar Színház tagja, 2010-től a társulat menedzserigazgatója.

Szí­nészi munkája mellett több éve rendez is.

A Pro Solidaritas 2007, a Magyar Színház művészeiért Alapí­tvány kuratóriumának tagja, az Alapí­tvány képviselője.

Kitüntetése: Főnix-dí­j 2005, 2009.

A Magyar Színházban jelenleg játszott szerepei:

HÁZMESTER (Balázs Ágnes: Andersen, avagy a mesék meséje),
ÜGYVÉD − Gábor (Háy János: Házasságon innen, házasságon túl),
Isa Schöier: Rúzs,
KAPITÁNY (Berg Judit: Rumini),
BRENNER OSZKÁR, A SZENESEMBER (Janikovszky Éva: Égigérő fű),
PATAKI ZOLTÁN (Forgách András: Holdvilág és utasa),
II. GOLDEN DELICIOUS ALMAKIRÁLY / APA (Böszörményi Gyula: Almaszósz),
ELSŐ GYILKOS (William Shakespeare: Macbeth)

Vendégművészként jelenleg játszott szerepe:

KOND (Koltay Gergely − Szűts István: Honfoglalás − Nemztei Lovas Színház),
MÁRTON GAZDA (Kincsem – Magyar Lovas Színház Komárom),
PISTA CSIKÓS (Az utolsó betyár – Magyar Lovas Színház Komárom)

Fontosabb alakí­tásai:

FIATAL ZSIDÓ (Wilde − Kamondi: Salome),
KONZUL (Herczeg: Majomszí­nház),
PISTA (Sütő: Balkáni gerle),
DON PEDRO (Shakespeare: Sok hűhó semmiért),
AKIM AKIMICS JUSZOV (Osztrovszkij: Jövedelmező állás),
A KOPORSÓS (Szabó Magda: Régimódi történet),
JOHNNY CHURCILL, CSODACOWBOY (Gershwin: Vad nők),
FRANKLIN KAPITÁNY (Herczeg, Majomszí­nház),
SZERTARTÁSMESTER (Büchner: Leonce és Léna),
WURM (Schiller: Ármány és szerelem),
PINCÉR (Csiky: A nagymama),
LYSANDER (Shakespeare: Szentivánéji álom),
LUIGI (Pianosa − Pozsgai: A család játékai),
BERNARDO (Bernstein: West Side Story),
VECELLIN (Szörényi − Bródy: István, a király),
HUNYADI LÁSZLÓ (Thúróczy Katalin: A két Hunyadi),
GEORGE SCUDDER (Williams: Az ifjúság édes madara),
PEDRO (Leigh − Darion − Wasserman: La Mancha lovagja),
Schwartz − Greene − Tebelak: Godspell,
AZOLAN (Laclos − Vidnyánszky: Veszedelmes viszonyok),
CAMILLO (Shakespeare: Téli rege),
TENT (Pozsgai Zsolt: Arthur és Paul),
ANTONIO (Shakespeare: Ví­zkereszt, vagy amit akartok),
IVAN JAKOVLEVICS, borbély (Gogol − Vidnyánszky: Az orr),
EDEK (Mrozek: Tangó),
EDLINGTON (Szikora Róbert − Valla Attila: Macskafogó),
GERGELY, Ábel apja (Tamási Áron: ÁBEL),
FOGADÓS (Leigh − Darion: La Mancha lovagja),
GILBERT FOLLIOT (Anouilh: Becket, vagy Isten becsülete),
POMPONIUS (Huszka − Martos: Bob herceg),
DR. RICHARDSON, KAPITÁNY (Vivien Nielsen: Hullámtörés),
HÁZMESTER (Balázs Ágnes: Andersen, avagy a mesék meséje),
ÜGYVÉD − Gábor (Háy János: Házasságon innen, házasságon túl),
CSOCSALOV (Gogol: Háztűznéző),
RENDŐR (Bertolt Brecht: A szecsuáni jó ember),
JONATHAN (Joseph Kesselring: Arzén és levendula),
HÁZMESTER (Füst Milán: A feleségem története),
GOOPER (Tennessee Williams: Macska a forró tetőn),
Isa Schöier: Rúzs

Rendezései:

Benedek Elek − Világos Beatrix: TÖBBSINCS KIRÁLYFI − Harlekin Bábszí­nház, Eger,
Benedek Elek − Világos Beatrix: BORSSZEM JANKÓ − Harlekin Bábszinház, Eger,
Vajda Katalin: ANCONAI SZERELMESEK − Békéscsabai Városházi Esték,
Moliere: SCAPIN FURFANGJAI − Békéscsabai Városházi Esték,
Hubay Miklós: KÉSDOBÁLÓK − Gózon Gyula Kamaraszí­nház és a Magyar Színház közös produkciója
Karl Wittlinger: ISMERI A TEJUTAT? − Magyar Színház, Sinkovits Imre Szí­npad
Korniss Mihály: KÖRMAGYAR − A Pesti Magyar Szí­niakadémia vizsgaelőadása,
David Gieselmann: KOLPERT ÚR,
Guy Foissy: SZABADSÁGOT MÓKUSNAK! 

Film, televí­zió:

INCELLA KENYÉRÉRT MEGY (2013),
AZ UTOLSÓ BETYÁR (2012),
SACRA CORONA − R: Koltay Gábor,
THE PRINCE AND THE PAUPER (Hallmark Film),
DINOTOPIA (Walt Disney Film),
A KORMÁNYZÓ − R: Koltay Gábor,
NINCS KEGYELEM − R: Ragályi Elemér,
CASTING − R: Tí­már Péter,
HORTHY, A KORMÁNYZÓ − R: Koltay Gábor,
MINDSZENTY, A FEHÉR VÉRTANÚ − R: Koltay Gábor

Közeli előadások a helyen

Az Ég tartja a Földet

Az Ég tartja a Földet

Kecskeméti Katona József Színház · Kecskemét
October 04. (19:00)
Az Ég tartja a Földet

Az Ég tartja a Földet

Kecskeméti Katona József Színház · Kecskemét
October 05. (19:00)
Az Ég tartja a Földet

Az Ég tartja a Földet

Kecskeméti Katona József Színház · Kecskemét
October 06. (19:00)
Az Ég tartja a Földet

Az Ég tartja a Földet

Kecskeméti Katona József Színház · Kecskemét
October 07. (19:00)
Az Ég tartja a Földet

Az Ég tartja a Földet

Kecskeméti Katona József Színház · Kecskemét
October 08. (15:00)
Az Ég tartja a Földet

Az Ég tartja a Földet

Kecskeméti Katona József Színház · Kecskemét
October 10. (19:00)
Az Ég tartja a Földet

Az Ég tartja a Földet

Kecskeméti Katona József Színház · Kecskemét
October 11. (19:00)
Az Ég tartja a Földet

Az Ég tartja a Földet

Kecskeméti Katona József Színház · Kecskemét
October 13. (19:00)
Az Ég tartja a Földet

Az Ég tartja a Földet

Kecskeméti Katona József Színház · Kecskemét
October 14. (19:00)
Az Ég tartja a Földet

Az Ég tartja a Földet

Kecskeméti Katona József Színház · Kecskemét
October 15. (15:00)
Az Ég tartja a Földet

Az Ég tartja a Földet

Kecskeméti Katona József Színház · Kecskemét
October 20. (19:00)
Az Ég tartja a Földet

Az Ég tartja a Földet

Kecskeméti Katona József Színház · Kecskemét
October 21. (19:00)
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Átadták a Színikritikusok díjait

Átadták a Színikritikusok díjait

A budapesti Katona József Színházban szeptember 17-én rendezett díjátadó gáláról az Örkény Színház négy, a Weöres Sándor Színház és...
 
Színház naptár

Az Átriumnak ez lesz a búcsúévada

Miközben csordogálnak a sajtónak szánt bejelentések egy-egy színház soron következő évadáról, az Átrium a FB-on dobta le az atomot. Nem igazán az isten akaratából.

Kéttucat előadás a Vidor Fesztivál színházi programjában

Huszonnégy produkció lesz látható az augusztus 25-től szeptember 5-ig tartó, a Móricz Zsigmond Színház által szervezett Vidor Fesztivál színházi kínálatában.
Új színdarabok
A KÉTELY FÁTYLAI
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Mágnás Miska
Mágnás Miska
Székesfehérvár 
Mágnás Miska
Mágnás Miska
Székesfehérvár