Puskás Péter


Puskás Péter

Puskás Péter (Budapest, 1984. december 16. –) magyar énekes és színész, Puskás Tivadar színész fia.

Színészi karrier

2006 nyarán Peti megkapta Horváth Péter és Mihály Tamás 56 csepp vér című musicaljében Genya szerepét. A musical bemutatójára október 19-én és 22-én került sor az Arénában. Kaszás Attila, Miller Zoltán, Miller Lajos vagy Keresztes Ildikó mellett lépett színpadra. A musicalhez készült filmet áprilisban mutatták be, amelyhez a 2006-os arénabeli előadás felvételei szolgáltak alapul. A film díszbemutatójára a Corvin moziban került sor, majd ezt követően a szereplők az országot járva közönségtalálkozókkal egybekötött bemutatókon vettek részt. A mozifilmről CD és DVD is készült.

A Jóban Rosszban tévésorozatban egész évben játszotta Svéd szerepét.

A Szent István - egy ország születése című, Román-Czomba zenés-táncos történelmi darabban, Peti kapta Szent Imre herceg szerepének megformálását, amelyet a nemzeti ünnep alkalmából 2007. augusztus 19-én adtak elő a Hősök terén, és az M1 élőben közvetítette.

Megkapta első kőszínházas szerepét a szolnoki Szigligeti Színházban az Oliver! című musicalben. 2007. december 21-én került sor a nagy sikerű bemutatóra. A darabban Dörzsöltet alakítja. Színpadi rátermettségét már rögtön a bemutató után dicsérték. A szolnoki színház szilveszteri gálaműsorral készült, ahol Peti is fellépett, ezt a Duna TV élő közvetítésének jóvoltából az egész világon láthatták.

Tímár Péter játékfilmjében, a Casting minden-ben, Kern András és Oláh Ibolya mellett az egyik főszereplőt alakította. A forgatási munkálatok július-augusztus folyamán zajlottak. Sor került a Casting minden című film premierjére is, a díszbemutatóra 2008. január 8-án került sor a Corvin moziban. A filmet országszerte vetítették  mozik és számos városban közönségtalálkozókra került sor. A mozifilm betétdalaival CD is megjelent.

Még ebben az évben megkapta József szerepét a József és a színes, szélesvásznú álomkabát című musicalben.

2008 nyarán leforgatta a nagy sikerű Made in Hungaria című filmet, melyben Sampon-t alakítja, a tipikus vesztest.
2008. november 8-án bemutatták Kecskeméten a Katona József Színházban A padlás című musicalt, amelyben Rádiós szerepében láthatja a közönség. Neki ítélték az Évad hangjának járó díjat, amelyet 2009. május 26-án az ESTem-díjátadó gálán vehetett át.
2014-ben a Kaposvári Csiky Gergely Színházban a Légy jó mindhalálig című musicalben Török Jánost alakította.


Zenei karrier

Puskás Peti 2005-ben jelentkezett a Megasztár 3. szériájába. A döntők 2006 februárjában kezdődtek. A verseny alatt nemcsak a tévé képernyőjén volt látható, hanem a többi döntőbe jutott énekessel együtt 8 alkalommal fellépett a Lovag utcai New Orleans clubban is, és a Megasztár turné során végigjárta az egész országot.

Győrben 2006. június 3-án debütált a Lépteid, Peti első saját száma. Ő volt az egyetlen a megasztárosok közül, aki már az első koncerten is saját szerzeménnyel lépett fel.
A Felvonulási téren 2006. szeptember 17-én egy jótékonysági koncert keretében lépett fel, ahol készülő lemezéről bemutatott egy nótát, amelynek címe Útfélen.
A 2006-os év folyamán folytak az első lemez munkálatai, decemberben megkezdődött a stúdiózás.

2007. február 26-án készült el első albuma aminek a címe A lemez. Az albumot Peti nemcsak énekesként hanem a szövegíróként és a zeneszerzőként is jegyzi. A lemez érdekessége, hogy roma-raggabetétek is felcsendülnek és a Hallgass Magadra pályázat nyertes dala is helyet kap.
Saját forgatókönyve alapján február 1-jén leforgatta első videoklipjét a Bébi című számhoz, amely február 15-én debütált a VIVA TV-n.

2007. augusztus 31-én újabb két klipet forgatott. Az egyik a Piramis egyik számának, a Ha volna két életemnek feldolgozása, a másik a Hallgató című szám. Érdekessége, hogy Peti saját stábbal, saját forgatókönyv alapján, saját rendezésben forgatta le mindkét klipjét, amelyeket egy exkluzív mozis klippremier keretében október 14-én az Odeon-Lloyd moziban mutattak be.
2007-es után, 2008-ban is jelölték a VIVA Comet Legjobb férfi előadó kategóriában.

2008 szeptemberében készült el negyedik videoklipje az Állítsuk meg a világot című dalához. A dal szövegét Peti saját maga írta és a dalhoz készült klipet Herz Péter és csapata készítette. A videó jellegét tekintve egy image klip, melyben Petit egy teljesen új szemszögből ismerhetjük meg a korábbi videoklipjeihez képest.

A 2009-ben ismét jelölték Viva Comet díjra, a Legjobb férfi előadó és Állítsuk meg a világot c. klipjéért a Legjobb videoklip kategóriában. A szakmai zsűri döntése alapján a legjobb videoklipért Peti vitte el a Comet-gömböt.
2009. június 13-án jelent meg 5. klipje, melyet a Fura Figurák című dalához forgattak.
2009. augusztus 14–15-én részt vett a Freddie Mercury tiszteletére rendezett emlékkoncerten a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A koncert az Egy bohém rapszódiája elnevezést kapta, és ő alakította az ifjú Freddie Mercury-t.


Hírek és rajongók
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Határvonalak: színházi fesztivál Szombathelyen

Határvonalak: színházi fesztivál Szombathelyen

A tavalyi esemény sikerén felbátorodva idén is megrendezik május 30. és június 2. között a Határvonalak Színházi Fesztivált Szombathelyen, a...
 
Színház naptár

Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi fesztivál lesz Balatonalmádiban!

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi utcaszínház fesztiválja, a BONDORODÓ. Június utolsó hétvégéjén közvetlenül a Balaton partjára érkezik a fergeteges forgatag karavánja, és megnyitja kapuit a sokszínűségéről és...

A színésznő, akinek saját menüje van a bisztróban

Ónodi Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, a Katona József színház tagja, számos ismert film és sorozat főszereplője. Évek óta nagyon odafigyel a környezetére, méhlegelőt alakít ki a telkén, virágot ültet, biciklivel jár és arra törekszik, hogy a főzések során is a lehető legfenttarthatóbban járjon el. Most...
Új színdarabok