Pikali Gerda


Pikali  Gerda

Pikali Gerda (Hódmezővásárhely, 1978. július 4. –) magyar színésznő, szinkronszínész.

Életpályája:

2000-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskolán Kerényi Imre osztályában, de már 1999-től tagja volt a Madách Színháznak. 2008-tól a Budaörsi Játékszín társulatának tagja. Játszott a Körúti Színház, a József Attila Színház, a Thália Színház, a Játékszín, az Örkény István Színház és a Jászai Mari Színház darabjaiban is. A 89,5 Music FM indulásakor a rádióadó hangja lett. Színpadi szerepei mellett rendszeresen szinkronizál, és filmszerepeket is vállal.

Férje Csongrádi Géza volt, két gyermekük született. 2013-ban elváltak.

Jelenlegi párja Rékasi Károly.

2012 óta az M1 hangja.

Elismerések: Pepita-díj (2013)

Színpadi szerepei:

Neil Simon: A különterem – Yvonne
Neil Simon: Mezitláb a parkban – Corie Bratter
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek – Drusilla
Madách Imre: Az ember tragédiája – Az első Éva
Molnár Ferenc: Az ibolya – Ilonka
Németh László: Cseresnyés – Margit
Eugene Scribe: Egy pohár víz – –Abigail
Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom – Mira
Arthur Miller: Édes fiaim – Ann Deever
William Shakespeare: Hamlet, dán királyfi – Ophelia
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban – Annie
Howard Barker: Jelenetek egy kivégzésből – Supporta
Molnár Ferenc: Liliom – Mari
Szirmai Albert: Mágnás Miska – Marcsa mosogatólány
Mihail Sebastian: Névtelen csillag – Mona
Frederick Stroppel: Sors bolondjai – Gail Hildebrant

Tennessee Williams: Üvegfigurák – Laura Wingfield
Marcel Achard: A bolond lány – Josefa Lantenay
Molnár Ferenc: A doktor úr – Sárkányné
Tamási Áron: Énekes madár – Gondos Eszter
Evelyne de la Cheneliere: Eper januárban (Ha elhagysz, veled mehetek?) – Sophie
Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye – Irina
Salamon Suba László: I love musical
Milan Kundera: Jakab és az ura – Fogadósné; Márkinő
Eugène Ionesco: Makbett – Lady Duncan
Spiró György: Prah
Koltai Róbert: Sose halunk meg – Nusika
Jean Cocteau: Szent Szörnyetegek
Michael Stewart: Szeretem a feleségem – Monica
Gyárfás Miklós: Tanulmány a nőkről – Dr. Képes Vera, ügyvédnő
Georges Feydeau: Zsákbamacska – Suzanne

Filmszerepei:

A kékszemű (1999)
Vityebszk felett (2000)
Tékás....Amazon (2001)
I Love Budapest....Krisztián felesége (2001)
Tarka képzelet (2003)
Montecarlo!....Annamari (2004)
A Ritter napja (2005)
Papírkutyák....Amanda (2008)
Rózsaszín sajt....Patrícia (2009)
Üvegtigris 3.....Fanni (2010)

Tévésorozat:

Jóban Rosszban....Nagy Gabriella százados (2014)

Szinkronszerepei:
Filmek:

2012 Kate Curtis Amanda Peet
27 idegen igen Tess Malin Akerman
300 Gorgo királynő Lena Headey
40 nap 40 éjszaka Erica Sutton Shannyn Sossamon
A boszorkány hegy Dr. Alex Friedman Carla Gugino
A falu Ivy Walker Bryce Dallas Howard
A hipnotizőr Daisy Jessica Capshaw
A kör Beth Pauley Perrette
A köz szemérme Armida Ballarin Claudia Cardinale
A lankadatlan Edith Kristen Wiig
A macskanő Patience Phillips/ Macskanő Halle Berry
A Mars szelleme Bashira Kincaid Clea DuVall
A Rózsaszín párduc 2. Sonia Aishwarya Rai
A Skorpiókirály Cassandra Kelly Hu
A szellemlovas Roxanne Simpson Eva Mendes
A szex és Lucia Belén Elena Anaya
Alex és Emma - Regény az életünk Emma Dinsmore Kate Hudson
Alfie Julie Marisa Tomei
Ali Belinda Ali Nona Gaye
Apa lettem, kisapám! Rolonda Paula Jai Parker
Avatar Neytiri Zoë Saldana
Az Amazonas kincse Mariana Rosario Dawson
Az ember gyermeke Kee Claire-Hope Ashitay
Az ördögűző Sharon Spencer Kitty Winn
Az utolsó akcióhős Irene Madigan Mercedes Ruehl
Az utolsó jelenet Valerie Weston Calista Flockhart
Árnyék nélkül Sarah Kennedy Kim Dickens
Barátság extrákkal Jamie Relice Mila Kunis
Barbárok a kapu előtt Nathalie Marie-Josée Croze
Belső útvesztő Clayton nővér Rakie Ayola
Bérgyilkosok viadala Lai Lai Zhen Kelly Hu
Betty nővér Rosa Tia Texada
Bíbor folyók 2. Marie Camille Natta
Boa vs. Python Monica Jaime Bergman
Bobby Jones: Egy legenda születése Mary Malone Jones Claire Forlani
Bölcsőd lesz a koporsód Daria Gabriella Union
Doktor Szöszi Vivian Kensington Selma Blair
Dr. Dolittle 2. Zsiráf Angol hangja: Georgia Engel
Elárulva Riley Simms Malin Åkerman
Első szerelem Renata Ornella Muti
Eszelős forgatás Heidi / Fiona Julianne Christie
Én és a hercegem Paige Morgan Julia Stiles
Fekete Dália Madeleine Linscott Hilary Swank
Felpörgetve Cathy Heguy Gina Gershon
Foxy Brown Foxy Brown (Misty Cotton) Pam Grier
Grindhouse: Halálbiztos Abernathy Rosario Dawson

Hancock Marie Embrey Charlize Theron
Hangyák a gatyában 2. Eva nagynéni Alexa Sommer
Hannah Montana – A film Tyra Banks Tyra Banks
Hepiendek Shauna Tamara Davies
Hitman – A bérgyilkos Nika Boronina Olga Kurylenko
Idegen szív Teresa Russo Kai Soremekun
Időzavarban Alex Diaz Whitlock Eva Mendes
Igazából szerelem Mia Heike Makatsch
Ilyen a formám Zoe Jennifer Lopez
Jelenetek a bábuk életéből Katarina Krafft, a prostituált Rita Russek
John Carter Dejah Thoris Lynn Collins
Jóban-rosszban Monica Rose Mina Badie
Kiképzés Homokember felesége Macy Gray
Kötelék nélkül Star Maxine Bahns
Kutyaszálló Carol Robinne Lee
Legyezőhorgászat Helen Kate Ashfield
Lepattintva Rachel Jansen Mila Kunis
Lilo és Stich - A csillagkutya Nani (hangja) Tia Carrere
Magánürügy Joyce Julianne Nicholson
Men in Black- Sötét zsaruk 2. Laura Vasquez Rosario Dawson
Meteor Imogene O'Neil Marla Sokoloff
Mona Lisa mosolya Sabrina Brooke Langton
Napfény Corazon Michelle Yeoh
Nemzetbiztonság BT. Denise Robinne Lee
Next – A holnap a múlté Liz Cooper Jessica Biel
Négyeskettes Nő a folyóparton Kate Megowan
Nyeretlenek Pam Valarie Rae Miller
Pearl Harbor – Égi háború Martha nővér Sara Rue
Pluto Nash - Hold volt, hold nem volt Dina Lake Rosario Dawson
Richárd nyomában Lady Anne/ Winona Ryder Winona Ryder
Shop Stop 2 Becky Rosario Dawson
Spancserek Zooey Rashida Jones
Star Trek Nyota Uhura Zoë Saldana
Sweeny Todd Koldus nő Laura Mitchelle Kelly
Szörnyek keringője Leticia Musgrove Halle Berry
Ted Lori Collins Mila Kunis
Tigris és sárkány Jiao Long Zhang Ziyi
Totál káosz Nina Sofia Vergara
Túszharc Linda Flora Martínez
Útmutató házas férfiaknak Ruth Manning Inger Stevens
Vad vágyak 2 Maya King Leila Arcieri
Vadidegen Rowena Price Halle Berry
Vénusz szépségszalon Samantha Mathilde Seigner
Véres Valentin Paige Prescott Denise Richards
X-akták: Hinni akarok Dakota Whitney ügynök Amanda Peet

Sorozatok:

A rejtély Olivia Dunham nyomozó Anna Torv
Hogy ne éld az életed Samantha Laura Haddock
Az egység Kim Brown Audrey Marie Anderson
Balfék körzet Ruth Nerea Garmendia
Caroline New Yorkban Annie Viola Spadaro Amy Pietz
Dexter Maria Laguerta Lauren Vélez
Dokik Carla Espinosa Judy Reyes
Dollhouse Adelle DeWitt Olivia Williams
Dublini doktorok Keelin Geraghty Rachael Pilkington
Életfogytig zsaru Dani Reese nyomozó Sarah Shahi
Gyilkos körök Laure de Lestrade Toniette Laquiére
Hex Thelma Bates Jemima Rooper
Hősök Simone Deveaux Tawny Cypress
Inni és élni hagyni Dawn Green Lynn Collins
Irak Terry Rider Sprague Grayden
Lexx Bellringer Xev Seeberg Xenia
Mad Men – Reklámőrültek Joan Harris Christina Hendricks

Második élet Isabel Aroyo Lorena Rojas
McLeod lányai Regan McLeod (3. hang) Zoe Naylor
Modern család Gloria Sofía Vegara
Narancsvidék Ashley Schuyler Fisk
NCIS Ziva David Cote de Pablo
Odaát Bela Talbot Lauren Cohan
Reaper - Démonirtók Josie Valerie Rae Miller
Rejtélyes vírusok nyomában Dr. Natalie Durant Kelli Williams
Shark - Törvényszéki ragadozó Jessica Devlin Jeri Ryan
Trónok harca Margaery Tyrell Natalie Dormer
Tudorok Boleyn Anna Natalie Dormer
Újabb Bolondos dallamok: Együtt a csapat Lola nyuszi
Vak igazság Karen Bettancourt nyomozó Marisol Nichols
Walker, a texasi kopó Sydney Cooke Nia Peeples

Mesék, rajzfilmek, animék:

Archer Lana Kane
Bleach Misato Ochi tanárnő
Lilo és Stitch Nani
Rontó Ralph Calhoun
Star Wars: A klónok háborúja Aayla Secura
Totál Dráma Sziget LeShawna
Totál Dráma Akció LeShawna
Totál Dráma Világturné LeShawna
Újabb Bolondos dallamok: Együtt a csapat Lola
Volt Mindy

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Amikor a színész rendez – interjú Bakos-Kiss Gáborral

Amikor a színész rendez – interjú Bakos-Kiss Gáborral

A Győri Nemzeti Színház igazgatójával készült, a szakmai kétlakiság kihívásairól szóló beszélgetést az Előadóművészi Jogvédő Iroda...
 
Színház naptár

A színésznő, akinek saját menüje van a bisztróban

Ónodi Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, a Katona József színház tagja, számos ismert film és sorozat főszereplője. Évek óta nagyon odafigyel a környezetére, méhlegelőt alakít ki a telkén, virágot ültet, biciklivel jár és arra törekszik, hogy a főzések során is a lehető legfenttarthatóbban járjon el. Most...

A majdnem tökéletes boldogság receptje

A LIAison és a Füst sikere után megszületett Pokorny Lia legújabb önálló estje. A majdnem tökéletes boldogság receptje című előadás április 12-én a MOMKultban debütál, és onnantól kezdődően havonta látható majd Budapesten és az ország különböző pontjain.
Új színdarabok
 
 
Cached at 20:48:01