Kádár Szabolcs János


Kádár Szabolcs János

Színész, musical- operett színész, énekes.

Első szerepe a Budapesti Operettszínházban: Jávori Ferenc: Menyasszonytánc - Dávid

Nyíregyházán született. A színház világa iránt már általános iskolás kora óta érdeklődik: 3 évig tagja volt a helyi színjátszószakkörnek, több gyerekdarabban is szerepelt.

Az általános iskola után a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnáziumba járt, s a Hang Szín Musical és Szinitanoda növendékeként megismerkedhetett a zenés műfajjal, amely nagy hatással volt rá. Több ismert musicalban játszott, mint például Nyomorultak, Diótörő és Egérkirály, Hair, Chicago, Mozart!

Érettségi után felvételt nyert a Budapesti Operettszínház és a Vasutas Zeneiskola által működtetett Pesti Broadway Stúdióba, amit sikerrel végzett el. A stúdió elvégzése után szerződtette a Nagymező utcai teátrum. Látható volt többek között a Menyasszonytáncban, a Szép nyári napban, a Tavaszébredésben, a Miss Saigonban, a Rómeó és Júliában, az Erdei kalamajka című mesejátékban. Alakította Imre herceget  Szörényi Levente és Bródy János Veled, Uram! című rockoperájában. A Szegedi Nemzeti Színházban Tony szerepében volt látható a West Side Storyban.

Az operettek közkedvelt táncos-komikusk karaktereiben is bemutatkozott már, például a Mágnás Miskában és a Lili bárónőben, valamint Ábrahám Pál Viktóriájában Feri gróf szerepében is látható volt.

Több kisjátékfilmben szerepelt, az X-faktor tehetségkutató első szériájában a legjobb 24 közé jutott.

Jelenleg a Debreceni Csokonai Színház A Pál utcai fiúk című közönség kedvenc musicaljében alakítja Boka Jánost, és a Csárdáskirálynőben Kaucsiánó Bóni grófot, valamint a Madách Színház Rock Suli előadásának és a Veszprémi Petőfi Színház világhírű Titanic musicalének a vendégművésze valamint újabban az újjá alakult Király Színház társulatát is erősíti többek között a Képzelt Riport, ja csak a XXI. századról című online musicalben Neo szerepében látható, aki az eredeti darab szerint József karakterével azonos.

Fontosabb színházi szerepei:
Menyasszonytánc - Budapesti Operettszínház
Szép nyári nap - Budapesti Operettszínház
Rómeó és Júlia - Budapesti Operettszínház
Viktória -  Budapesti Operettszínház
Lili bárónő -  Budapesti Operettszínház
West Side Story - Szegedi Nemzeti Színház
Titanic – Veszprémi Petőfi Színház
A Pál utcai fiúk -  Csokonai Nemzeti Színház   
Csárdáskirálynő – Csokonai Nemzeti Színház 

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál Színházat

A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál...

Figyelem: ez a Mellékhatás nem az a Mellékhatás – volt egy azonos című magyar fejlesztésű televíziós thrillersorozat 2020 és 2023 között....
 
Színház naptár

Nagyon NEM OKÉ az iskolai zaklatás – jótékonysági est az Átriumban

A Darázs című előadás az iskolai zaklatás, a feldolgozatlan, kibeszéletlen fiatalkori traumák hosszú távú hatásait tárja elénk (a darabról a cikk végén írunk). A Delta Produkció azonban ezen túl is szeretne tenni a sokakat érintő, akár életeket is veszélyeztető jelenség ellen, ezért a WMN magazinnal karöltve...

Ma este gyilkolunk – majdnem kiszámítható

Október 31-én került a mozikba a Ma este gyilkolunk című magyar film, amelyben olyan színészlegendák játszanak, mint Kern András, Pogány Judit, Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Hámori Ildikó, Bálint András, Bánsági Ildikó és Takács Kati, de a fiatalabb generációból is számos kiváló művész, többek között...
Új színdarabok