Igó Éva


Igó Éva

Budapesten született. 1980-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, de már 1976-tól kezdve játszott a Pinceszínházban. Az egyetem elvégzése után a Miskolci Nemzeti Színházhoz került, ezt követte 1984-ben a kaposvári Csiky Gergely Színház. 1987-óta tagja a Vígszínháznak, de fellép az Éjszakai Színházban is, illetve játszotta a Spinoza házban a Pesti Cabaret-t. Több mint 30 film- és televíziós szerepben láthatta a közönség. A legjobb női alakításért odaítélt Színikritikusok Díját kétszer nyerte el: 1981-ben a Lear királyban, majd 1984-ben a Luluban mutatott játékáért. 1981-ben a Veszprémi Filmszemle legjobb női alakítás díját is elnyerte a Tegnapelőtt című filmmel. 1983-ban Jászai Mari-díjat kapott.  A Csókos asszony-beli alakításáért Emerton-díjjal jutalmazták. 1991-ben Varsányi Irén-emlékgyűrűt, 1994-ben MSZOSZ-díjat kapott. A Filmszemle HBO-díját kétszer nyerte el, előbb az Esti Kornél, majd a Törvénytelen című filmben nyújtott alakításáért. Háromszoros Ajtay Andor-emlékdíjas (1996, 1998, 2003). 1998-ban Érdemes Művész lett. A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt 1998-ban ítélték neki. A Cselédekben nyújtott alakításáért a Fővárosi Önkormányzat Színházi díját nyerte. 2009-ben megkapta a Roboz Imre Művészeti Emlékdíjat is.

Jelenlegi szerepei:

Hegedűs a háztetőn: Golde, a felesége
Képzelt beteg: TOINETTE, Argan szolgálója
A padlás: MAMÓKA, öreg nénike, aki mindent tud az emberekről
Mikve: HINDI
A dzsungel könyve: Bagira
A lovakat lelövik, ugye?: Lázár Zsuzsi
A lovakat lelövik, ugye?: Méltóságot a Nőknek Egyesület két tagja
Átutazók: BIANKA, a felesége
Sógornők: Angéline Sauvé
Az álomkommandó: Súgónő
Mephisto: Dora Martin, a berlini sztárszínésznő
Fátyol nélkül: UMM GHADA
Össztánc: Játsszák

Fontosabb szerepei

NICOLA DAVIES - Poliakoff: És te, szépsége, igen-igen, te...
VERA - Déry: Tükör
CHECCA - Goldoni: Csetepaté Chioggában
ZOJKA - Bulgakov: Zojka lakása
CATHERINE - Victor-Kardos: Villon és a többiek
VITTORIA - Goldoni: a kávéház
SABINA II - Jékely: Oroszlánok Aquincumban
MARIE - Vian: Mindenkit megnyúzunk!
MARIANNA - Shakespeare: Szeget szeggel
MATILD - Kolozsvári Grandpierre: Párbaj az árnyékkal
CHRYOTHEMNIS - Bornemissza: Tragoedia magyar nyelven, az Sophocles Electrájából
ARANKA - Nagy: Tisztújítás
LEA, IBRAHIM LÁNYA - Weöres: A kétfejű fenevad
VANDA - Barrie: Pán Péter
LISE - Lenz: A nevelő
KALMÁR ESZTER - Mártha-Ács: Munkásoperett
BUJA LÁNY - Lukáts: Etűdök a szerelmről
PARPALAIDNÉ - Romains: Knock
ÁGNES - Munkácsi: Lisszaboni eső
KLÁRA NŐVÉR - Whiting: Angyali Johanna
ANTIGONÉ - Szophoklész: Antigoné
VASZILISSZA - Gorkij: Éjjeli menedékhely
ELIZABETH - Száraz: A megközelíthetetlen
VIOLA - Shakespeare: Vízkereszt
KAMILLA - Frenkó: Egy szoknya, egy nadrág
MARISKA - Frenkó: Jobb, mint otthon
KISS MÁRIA, CSELÉDLÁNY - Kálmán-Frenkó: Súgni tudni kell...!
BÁRÓNŐ, PALIVECNÉ - Hasek-Spiró: Svejk
NŐ - Marton: Bádogszív
EMMI - Brecht: Kispolgárnász
A CSILLAG RAJONGÓJA - Ilf: Érzéki szenvedély
SOLVEJG - Ibsen: Peer Gynt
LULU - Wedekind: Pandora szelencéje (Lulu)
RANYEVSZKAJA - Csehov: Cseresznyéskert
TÓTH MANCI - Szép Ernő: Lila ákác
STÁZI - Kálmán: Csárdáskirálynő
JÚLIA - Shakespeare: Rómeó és Júlia
CORDELIA, BOLOND - Shakespeare: Lear király
SÜNI - Presser-Sztefanovity: A padlás
SZÍNÉSZNŐ - Kornis: Körmagyar
POLLY, KOCSMA JENNY - Brecht: Koldusopera
COLETTE - Eisemann: Fekete Péter
ANNA - Szomory: Györgyike, drága gyermek
BEATRCE - Miller: Pillantás a hídról
HELENA - Osborne: Dühöngő ifjúság
ANITA - Bernstein: West side story
MIMÓZA - Békeffi-Lajtai: A régi nyár
DIANA - Fratti: Kegyetlen játék
ANYA - von Horváth: Mesél a bécsi erdő
RICA MICA - Zerkovitz: Csókos asszony
KIRÁLYNÉ - Kárpáti: Országalma
CHARLOTTE - Stoppard: Ez az igazi
FÖLDI MÁSA - Garaczi: Imoga
GIANNINA - Goldoni: A legyező
ROSE - Webber-Black-Hart: A szerelem arcai
A GRÓFNÉ - Tolsztolj-Piscator: Háború és béke
ANGÉLINE SAUVÉ - Tremblay: Sógornők
DONNA ANNA - Nagy: Don Juan, a sevillai, a kővendég és a szédelgő
PHAEDRA - Alföldi: A Phaedra-story
VILMA - Kellér: Az alvó férj
SZITTAH - Lessing: Bölcs Náthán
MADAME - Genet: Cselédek
NŐ - Esterházy: Egy nő
MATHIEU és MARIE - Tolsztoj: Legenda a lóról
LILLIAN ARCH - Szabó: Lugosi - A vámpír árnyéka
VOGLERNÉ - Bergman-Lábán: Maszkok
MARJA - Gorkij: Nyaralók
ALICE - Strinberg:Dürrennmatt: Play Strindberg
Marton: Össztánc
TOINETTE - Moliére: Képzelt beteg
HÉTZSÁKNÉ - Grimm-Fényes-Romhányi: Hamupipőke
CHRISTINE - von Horváth: A szépkilátás
BAGIRA - Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve
NEUBURGI MÁRIA - Hugo: Királyasszony lovagja
INGRID GUGGENHEIM - Alfredson-Danielsson: Picasso kalandjai
GISÉLE - Grumberg: Varrónők
MAMA - Örkény: Pisti a vérzivatarban

Díjai


Színikritikusok díja a legjobb női alakításért (Lear király), 1981.
Veszprémi Filmszemle - legjobb női alakítás (Tegnapelőtt), 1981
Jászai Mari-díj, 1983
Színikritikusok díja a legjobb női alakításért (Lulu), 1984.
Emerton-díj (Csókos asszony)
Varsányi-gyűrű 1991
MSZOSZ-díj, 1994.
Filmszemle HBO-díj - Esti Kornél
Filmszemle HBO-díj - Legjobb női alakítás (Törvénytelen)
Ajtay Andor Emlékdíj, 1996.
Ajtay Andor Emlékdíj, 1997.
Érdemes művész, 1998.
Ruttkai Éva-díj, 1998.
Roboz Imre Művészeti Emlékdíj, 2009.
Fővárosi Önkormányzat Színházi díja - legjobb női alakítás (Cselédek)
Harsányi Zsolt-emlékdíj (2013)

Film/Tv:

A hattyú halála (tv)
Reumavalcer (tv)
A bolond lány (tv)
Tegnapelőtt
Szerelmek (tv)
Egymásra nézve
Bernarda Alba háza (tv)
Istálló (tv)
Mária-nap
Titánia, Titánia, avagy a dublőrök éjszakája
Eszterkönyv
Törvénytelen
Esti Kornél
Csinibaba
Zaruvér és csigavér II
Az utolsó nyáron
Woyzeck
Brigitta
Tangó
Pub-Fiction
Franciska vasárnapjai
Üstökös
Hazudós Jakab
Mikor síel az oroszlán?
Vadkörték - A tihanyi kincsvadászat
Kivilágos-kivirradtig

 

 

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Újraéledt a hely, ahol Heltai Jenővel, Molnár Ferenccel, Karinthy Frigyessel, sőt: József Attilával is találkozni lehetett

Újraéledt a hely, ahol Heltai Jenővel, Molnár...

Ma, azaz október 12-én nyitja meg kapuit a Víg Szalon, a Vígszínház negyedik játszóhelye. nem is akárhol...
 
Színház naptár

Visszaköltözött az egykori Arizona Mulatóba Madám Bizsu

A sikeres nyárikerti előbemutatót követően oda tér vissza a Madám Bizsu, ahol a cselekménye is játszódik: a Thália Színház Arizona Stúdiójának falai közé. A nosztalgikus hangulatú dokumentumjáték, ami a XX. századi fővárosi mulatók forgatagába kalauzol bennünket, szeptember 27-én debütált a budapesti közönség előtt.

Zene: Budapesti Vonósok – szó: Kálid Artúr

A zene világnapján a „parfümös” barokk udvari táncoktól a „földszagú” népi táncokon át a fanyar táncstilizációkig vezet a Budapesti Vonósok koncertjének táncrendje. A koncerten elhangzó művekre Kálid Artúr segít ráhangolódni verssel és prózával.
Új színdarabok
Boribon nyaral
Boribon nyaral
Balatonföldvár 
PALI - regisztráció
AZ ARAB ÉJSZAKA
Bonci
Bonci
Budapest 
Bonci
Bonci
Budapest 
Bonci
Bonci
Budapest