Homonnay Zsolt


Homonnay Zsolt

Életrajz

Homonnay Zsolt 1971-ben született Kaposváron és már 1990-ben a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház stúdiósa lett.

Közben felvételt nyert a Színház és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakára, ahol Szinetár Miklós osztályában diplomázott 1997-ben. Már főiskolai évei alatt számos musicalben és zenés előadásban játszott, többek között a Miss Saigonban és a West Side Story-ban. A diploma megszerzése után több vidéki színházban is szerepet kapott, játszott Pécsett és Szolnokon is.
1999-ben megkapta Che Guevara kulcsfontosságú szerepét a világhírű Evita című musical turnéjában valamint Jézust alakította a Andrew Lloyd Webber Jézus Krisztus Szupersztár című rockoperájában. 2000-ben a Budapesti Tavaszi Fesztiválon – a fővárosi és vidéki színházak igazgatóinak szavazatai alapján – megkapta az Év bonvivánja díjat. Ugyanebben az évben meghívást kapott Berlinbe a Notre Dames-i toronyőr két szerepére: Quasimodót és Phoebust alakította. 2002 óta újra Magyarországon játszik, elsősorban a Budapesti Operettszínház és a Madách Színházelőadásaiban láthatja őt a közönség. Olyan nagysikerű produkciókban szerepelt, mint az Anna Karenina, az Operaház fantomja, a Rómeó és Júlia vagy A Szépség és a szörnyeteg. 2009-ben megkapta az Elisabeth című musicalben a nagy kihívást jelentő Halál szerepét, alakításával ismét kivívta a szakma elismerését. Azóta is rendszeres szereplője az Operettszínház legnépszerűbb produkcióinak. A rábízott szerepek széles és változatos skálán mozognak, az ő alakításában elevenedett meg például a Nyomorultak Jean Valjean-ja, A Rebeccában Maxim de Winter, a Csókos  asszony Dorozsmay Pistája, vagy Koltay huszárkapitányt alakja a Viktória című operettben. 2010-től a Budapesti Operettszínház csapatával rendszeresen turnézik német nyelvterületen a Disney nagysikerű musicalével a Szépség és a Szörnyeteggel.
Színpadi pályafutása mellett énekesként is szép sikereket ért el. 2005-ben Balczó Péterrel és Nagy Sándorral közösen alapították meg az Adagio énekegyüttest, mely a tagok lenyűgöző vokális előadásmódjával hamar elnyerte a közönség tetszését. Repertoárjukban népszerű magyar és külföldi slágerek szerepelnek, melyeket egyéni stílusban, több szólamban, zenekari kísérettel szólaltatnak meg. Könnyed és elegáns crossover stílusuk egyedülálló a mai magyar könnyűzenei életben. Négy eddig megjelent albumukból három platina- egy pedig aranylemez lett, de hatalmas sikert aratott Érintés című koncert DVD-jük is, mely szintén platinalemez lett. Az együttes mellett volt feleségével, Polyák Lillával is számos koncerten lép fel énekesként. Eddig két közös albumot adtak ki: 2009-ben jelent meg a Ketten, mely rövid idő alatt aranylemez lett, a Két szív pedig 2010-ben.

Homonnay Zsolt nemcsak színészként és énekesként kamatoztatja tehetségét. Zenei érzékenységét a dalszövegírásban és- fordításban is hasznosítja. Több magyar slágert jegyez szövegíróként, és számos népszerű külföldi dal szövegének fordítója. Kiváló szövegei rendre visszatérnek az Adagio együttes koncertjein és saját fellépésein.


Hírek és rajongók
 

Közeli előadások a helyen

Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Budapesti Operettszínház · Budapest
December 08. (19:00)
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Budapesti Operettszínház · Budapest
December 09. (14:30)
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Budapesti Operettszínház · Budapest
December 09. (19:00)
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Budapesti Operettszínház · Budapest
December 10. (11:00)
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Budapesti Operettszínház · Budapest
December 10. (15:00)
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Budapesti Operettszínház · Budapest
February 22. (18:00)
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Budapesti Operettszínház · Budapest
February 23. (19:00)
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Budapesti Operettszínház · Budapest
February 24. (14:30)
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Budapesti Operettszínház · Budapest
February 24. (19:00)
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Budapesti Operettszínház · Budapest
February 25. (11:00)
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Budapesti Operettszínház · Budapest
February 25. (15:00)
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


November 30-án éjfélig várják a szavazatokat a Kaszás Attila-díj idei jelöltjeire

November 30-án éjfélig várják a szavazatokat a...

Több mint négyezer szavazat érkezett az első két hétben a Kaszás Attila-díj 2023‑as jelöltjeire. Még tíz napig szavazhat a közönség Nagy...
 
Színház naptár

Amikor egy csapat fiatal értelmiségi kivonult a társadalomból, hogy indiánosdit játsszanak – interjú Bereményi Gézával

A Vörösmarty Színház november 11-én mutatta be az Apacsok című előadást. A bemutatón részt vettek a darab szerzői, Bereményi Géza és Kovács Krisztina is. A bemutató kapcsán Bereményi Gézával beszélgettünk, aki a darabról, a politikai közegről és személyes élményeiről is mesélt az indiántáborokban.

Szabad a tánc! Gálaest Dés Lászlóval, Nagy Ervinnel, Fekete Giorgióval és másokkal a Vígszínházban

A gála a a 15. évadát indító Duda Éva Társulat támogatására jön létre november 26-án a Vígszínház nagyszínpadán, vendégművészek közreműködésével.
Új színdarabok