Györfi Anna


Györfi Anna

Színművésznő

Pályafutása:

Mindössze 6 éves volt, mikor édesanyja elvitte egy meghallgatásra, a Fővárosi Operettszínházba. Így került a színház világába. Gyermekként szerepelt többek között ’A muzsika hangja’, a ’Valahol Euróbában, az ’Utazás’, a ’Sztárcsinálók’, a ’Leányvásár’, az ’Oliver!’ és a ’Grease’ című előadásokban.

Zenei általános iskolába járt, majd tanulmányait a Városmajori Gimnáziumban folytatta ének-zene szakon. 2000-ben felvételt nyert az Angelica Leánykarba, ahol tíz évet töltött. A kórus nemzetközi szinten is elismert, több más díj mellett a 2004-es Athéni Kórusolimpián első helyezést értek el. Emellett hat évig zongorázott, két évig járt ütő tanszakra. 1993 óta szinkronizál, reklámfilmekben és fotózásokon szerepel. 2004-től a progresszív szimfonikus jazz-rockot játszó Fugato Orchestra énekesnője.
A Budapesti Operettszínház Pesti Broadway Musical Stúdióját 2007-ben végezte, tanárai többek között Béres Attila, Toldy Mária, Kemény Gábor, Bakó Gábor. A stúdió utolsó évében már lehetősége nyílt egy komolyabb színpadi főszerepre, ’Rózsi’ szerepét játszotta a ’Menyasszonytánc’ című klezmer-musicalben, majd szerepet kapott az Abigél című előadásban.

Fontosabb szerepei

Pécsi Nemzeti Színház:
A Kölyök – Mary, ünnepelt énekesnő (r.: Balikó Tamás)
Koldusopera – Polly Peachum (r.: Béres Attila)
Leányvásár – Bessy (r.: Somogyi Szilárd)
Légy Jó Mindhalálig – Bella Kisasszony (r.: Csiszár Imre)
Parasztopera – Etelka (r.: Mohácsi János)
Oscar – Jaqueline, a hazudós (r.: Balikó Tamás)
Gettó – Chaja, énekesnő (r.: Béres Attila)
Francia Rúdugrás – Csemegi Tünde (r.: Mohácsi János)
Rudolf – Vetsera Mária bárónő (r.: Somogyi Szilárd)
Anconai szerelmesek – Dorina, házvezetőnő (r.: Balikó Tamás)
Caligula – X (r.: Szőcs Artur)
Csárdáskirálynő – Stázi, bárónő (r.: Méhes László)
A kétfejű fenevad – Báthory Susánna (r.: Szikora János)


 

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál Színházat

A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál...

Figyelem: ez a Mellékhatás nem az a Mellékhatás – volt egy azonos című magyar fejlesztésű televíziós thrillersorozat 2020 és 2023 között....
 
Színház naptár

Nagyon NEM OKÉ az iskolai zaklatás – jótékonysági est az Átriumban

A Darázs című előadás az iskolai zaklatás, a feldolgozatlan, kibeszéletlen fiatalkori traumák hosszú távú hatásait tárja elénk (a darabról a cikk végén írunk). A Delta Produkció azonban ezen túl is szeretne tenni a sokakat érintő, akár életeket is veszélyeztető jelenség ellen, ezért a WMN magazinnal karöltve...

Ma este gyilkolunk – majdnem kiszámítható

Október 31-én került a mozikba a Ma este gyilkolunk című magyar film, amelyben olyan színészlegendák játszanak, mint Kern András, Pogány Judit, Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Hámori Ildikó, Bálint András, Bánsági Ildikó és Takács Kati, de a fiatalabb generációból is számos kiváló művész, többek között...
Új színdarabok