Csőre Gábor


Csőre Gábor

Budapesten született. 1993-ban vették fel a Színház- és Filmművészeti Egyetemre Marton László osztályába, de már igen fiatalon megismerkedett a színházzal. Előbb a Rádió Gyermekstúdiójában, majd az Ascher Oszkár Színpadon, a Nemzeti Színház Stúdiójában, illetve a Bodnár Sándor Drámai Akadémián tanult. A színművészetis diploma megszerzése után 1997-ben azonnal a Vígszínházhoz szerződött, s azóta is társulatunk tagja. Több filmben nyújtott emlékezetes alakítást, és az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkronszínész. Több rádiójátékban szerepelt, számos hanglemezfelvétel köthető a nevéhez. 2002-ben Ruttkai Éva-emlékgyűrűt, 2004-ben Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt, 2010-ben "A kiscsillag is csillag"-díjat kapott.

Jelenlegi szerepei:

A padlás: LÁMPÁS, a törpe zsörtölődő szellem
Tévedések vígjátéka: Sz. Dromio, E. Dromio
Játék a kastélyban: Titkár
Túl a Maszat-hegyen: PALI KALÓZ; TURGENYEV, A BURGONYA
Makrancos Kata: Kereskedő, átöltözve Vincentio, mantovai ember
A lovakat lelövik, ugye?: Tapesz, a főnök
Toldi: Előadja
A Mester és Margarita: Berlioz
Julius Caesar: Decius
Össztánc: Játsszák

Fontosabb szerepei:

Vészi: A sárga telefon (Pali)
Játékszín
rendező: Berényi Gábor
bemutató: 1984. február 11.

Shakespeare: Romeo és Júlia (Romeo)
Bodnár Sándor Drámai Akadémia

Kornis: Halleluja (Öngyilkos)
Ódry Színpad
rendező: Sinkó László
bemutató: 1995. március 10.

Shakespearei: Macbeth (Az ifjú Siward)
Vígszínház
rendező: Marton László
bemutató: 1995. november 25.

Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve (Maugli)
Pesti Színház
rendező: Hegedűs D. Géza
bemutató: 1996. január 28.

Goldoni: A legyező (Kutya)
Pesti Színház
rendező: Rudolf Péter
bemutató: 1996. április 14.

Tolsztoj: Háború és béke (Karatajev)
Vígszínház
rendező: Valló Péter
bemutató: 1996. szeptember 22.

Hampton: Veszedelmes viszonyok (Párbajsegéd)
Ódry Padlás
rendező: Marton László
bemutató: 1996. november 1.

Anouilh: Colombe (Lucien)
Pesti Színház
rendező: Alföldi Róbert
bemutató: 1996. december 1.

Schiller: Haramiák (Moor Károly)
Ódry Színpad
rendező: Hegedűs D. Géza
bemutató: 1996. december 20.

Fejes: Jó estét nyár, jó estét szerelem (Rendőr; Üzletvezető; Személyzetis)
Ódry Színpad
rendező: Csiszár Imre
bemutató: 1997. február 7.

Gogol: Kártyások (Svohnyev)
Ódry Színpad
rendező: Tóth Miklós fh.
bemutató: 1997 április 25.

McDonagh: Leenane szépe (Ray)
Vígszínház Háziszínpad
rendező: Simon Balázs
bemutató: 1997. október 16.

Shakespeare: Ahogy tetszik (Corinnus)
Pesti Színház
rendező: Valló Péter
szerepátvétel

Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok (Tengerészkapitány)
Vígszínház
rendező: Valló Péter
bemutató: 1997. december 7.

O'Neill: Boldogtalan Hold (Mike Hogan)
Pesti Színház
rendező: Horvai István
bemutató: 1998. március 7.

Kern-Presser: Szent István körút 14.
Vígszínház
rendező: Marton László
bemutató: 1998. október 10.

Shakespeare: Vihar (Adrian)
Vígszínház
rendező: Alföldi Róbert
bemutató: 1999. március 5.

Réthly: Élve vagy halva (Rendőr; Hullaszállító)
Pesti Színház
rendező: Réthly Attila fh.
bemutató: 1999. május 7.

Presser-Sztevanovity: A padlás (Lámpás)
Vígszínház,
rendező: Marton László
szerepátvétel: 1999. október 3.

Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek (Makszimov)
Vígszínház
rendező: Szikora János
bemutató: 1999. október 16.

Brecht: Kurázsi mama és gyermekei (Lőportáros)
Vígszínház
rendező: Szász János
bemutató: 2000. január 22.

Chapman-Cleese-Idle: Gyalog galopp (Robin)
Pesti Színház
rendező: Méhes László
bemutató: 2000. április 9.

Shakespeare: Lóvátett lovagok (Dumain)
Vígszínház
rendező: Keszég László
bemutató: 2000. október 14.

Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés (Mikolka)
Vígszínház
rendező: Tordy Géza
bemutató: 2001. április 20.

Kárpáti: Pájinkás János (Raszputyinka)
Vígszínház Háziszínpad
rendező: Forgács Péter
bemutató: 2002. január 4.

McDonagh: Alhangya (Pitbull)
Vígszínház Háziszínpad
rendező: Forgács Péter
bemutató: 2002. szeptember 20.

Gorkij: Nyaralók (Zamiszlov)
Vígszínház
rendező: Valló Péter
bemutató: 2002. szeptember 28.

Caragiale: Zűrzavaros éjszaka (Spiridon)
Vígszínház Háziszínpad
rendező: Béres Attila
bemutató: 2003. október 3.

Kacsoh-Heltai: János vitéz (Bagó)
Pesti Színház
rendező: Forgács Péter
bemutató: 2004. március 13.

Shakespeare: Tévedések vígjátéka (Dromio)
Vígszínház
rendező: Eszenyi Enikő
bemutató: 2004. október 9.

Jones: Kövekkel a zsebében (Jake Quinn)
Pesti Színház
rendező: Hegedűs D. Géza
szerepátvétel: 2004. november 24.

Brecht: Kurázsi mama és gyermekei (Eilif)
Gózon Gyula Kamaraszínház
rendező: Csiszár Imre
bemutató: 2005. március 25.

Dumas: A három testőr (Rochefort)
Vígszínház
rendező: Méhes László
bemutató: 2005. október 9.

Szép: Lila ákác (Mínusz)
Pesti Színház
rendező: Forgács Péter
bemutató: 2006. január 21.

Díjai

Ruttkai Éva-emlékgyűrű (2002)

Hegedűs Gyula-emlékgyűrű (2004)

"A kiscsillag is csillag"-díj (2010)
Roboz Imre Művészeti Emlékdíj (2013)
Hegedűs Gyula-emlékgyűrű (2014)
Ajtay Andor-emlékdíj (2014)
Ruttkai Éva-emlékgyűrű (2014)

Filmszerepei:

Kismaszat és a Gézengúzok (Karcsi)
rendező: Markos Miklós
1984

Szökés a nagy árvíz idején (Csaszkóczy Emil)
rendező: Czigány Zoltán
1996

A múzsa csókja (tévéfilm) (Ady Endre)
rendező: Zilahy Tamás
2002

Szentek és bolondok (tévéfilm)
rendező: Zilahy Tamás
2003

A fény ösvényei
rendező: Mispál Attila
2005

Jelentősebb szinkronszerepei:

 A Gyűrűk Ura trilógia (Zsákos Frodó), Rocco és fivérei (Ciro), South Park (Cartman), Vizesnyolcas, Apafej

Tagja a színészválogatottnak és a színészek horgászválogatottjának.







 

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi fesztivál lesz Balatonalmádiban!

Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi...

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi...
 
Színház naptár

Generációnk a padlón hever (Az ügynök halála, Centrál Színház)

Mint arról már többször is hírt adtunk, a Centrál Színház tűzte műsorára a drámairodalom egyik klasszikusát. A főpróbán jártam, és előre bocsájtom, nem kritikaírásra vállalkoztam, hanem arról beszélnék, hogy 2024-ben számomra mit jelentett ez az előadás.

A nők és a művészet – nehezített pálya

Számos kutatás bizonyítja, hogy a női művészeknek nehezebb dolguk van a kreatív szakmákban, mint a férfiaknak.
Új színdarabok
A király beszéde
A király beszéde
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
kettős:játék
kettős:játék
Budapest