Csombor Teréz


Csombor Teréz

Díjak:
Katona József-díj - 2017.
A város kedvence, Kecskemét - 2015/2016.

1956. május 17-én születtem Alattyánban. Ez egy kis, kedves falu Jászberény és Szolnok között. kedves nekem, mert az itt lakó emberek megtisztelnek azzal, hogy megnéznek az előadásokban, az lehet Kecskemét vagy lehetett az Győr. Az általános iskola után Jászberényben végeztem el a gimnáziumot. (Lehel Vezér Gimnázium). Itt több kórusban énekeltem egyszerre (Bakki testvérek vezetésével). A Palotássy János zeneiskolában zongorázni, énekelni és szolfézst tanultam. Érdekes, de mindig színésznő vagy énekesnő szerettem volna lenni! Bár komolyan sosem hittem, hogy sikerülhet!

Gimnázium után tanárképző főiskolára jelentkeztem Egerbe, kevés pont híján nem vettek fel. Tanácstalanság vett erőt rajtam, szalad a szomszéd, apukámnak mondja: no, Miska! a jányod mehet színésznek, Szolnokon statisztákat keresnek! Ezt írta az újság! Elmentem, felvettek. Rögtön mindenbe belekerültem. Énekeltem a kórusban, a tánckarban profik közé tettek, kisebb karakter szerepekben kipróbáltak. Szuper 2 év volt. Bor József felfedezett, elküldött tanulni Pestre. Egy év stúdió és a Színművészeti Főiskola elvégzése után jött is értem, s mivel ő Győrben volt igazgató akkor, hát odamentem. Nagyon hittem benne. A színművészeti operett-musical szakán Kazán István és Versényi Ida osztályában jártam. „Érdekes” évek voltak. Sikeresen zártam. Következett a nagybetűs élet, az igazi szakma. Nagyon jól éreztem magam Győrben. 6-8 szerep egy évadban, leginkább zenés, de volt próza is, néhány belőlük:

Hervé: Nebáncsvirág / Denise, Rosinna, Strauss: Denevér / Adél, Lehár: Cigánybáró/ Arzéna, Kámán Imre: Cigányprímás / Sári, Csárdáskirálynő / Stázi, Marica grófnő/ Líra, Goldoni: Nyári kalandozások / Dsacinta, Móricz Zs.: Úri muri / Rozika, Tamási Áron: Énekes madár / Magdó, Kacsóh P.: János vitéz / Iluska, Lázár Ervin: Kacsakirálylány / Árnika, Lehár: Mosolyországa / Mi, Lehár: Víg özvegy / Valencien, Maguier: Mona Marie mosolya / Marie.
A „Mona Marie mosolyáért” Váradi díjat kaptam, ami helyi viszonylatban igen előkelő volt. Aztán Kecskemét következett. Itt szintén nagyon szép és jó szerepeket játszhattam el. Néhány ezekből is:

Huszka: Mária főhadnagy / Mária, Fényes Szabolcs: Maya / Barbara, Szirmai: Mágnás Miska / Marcsa, Ábrahám: Viktória /Aliwong, Eisemann: Én és a kisöcsém, Barillet Grédy: kaktusz virága / Stephany, Löve: My fair lady / Eliza, Aldobói: Imádok férjhez menni / Viktória.
Többször voltam az évad színésznője, többször kaptam Aranyrózsa-díjat. 1995-ben kollégáim szintén megszavaztak az évad legjobb színésznőjének járó díjat, a közönség rám gondolt a „ legkedveltebb színésznő” címmel, de Bal József új igazgató, mielőtt kipróbált volna, a következő évadra nem szerződtetett.

Nehéz időszak következett, sokáig nem volt munkám, de végül sikerült 3 állást is találnom (Kecskeméti TV, Margaréta Otthon, Ceglédi Patkós Irma Művészeti Iskola). Kitanultam egy új szakmát, szerettem tanítani a fiatalokat és időseket. Az idősekkel különösen sok eredményt értem el, erre büszke vagyok. Megfiatalodtak a kezem alatt, mert sikerre vittem őket, minden versenyt megnyertünk.

11 év után Bodolay Géza visszahívott a színházhoz. Nagy örömmel jöttem, s azóta itt vagyok. 1984-ben született a fiam. 9 éves korában játszotta el Nyilas Misit Kecskeméten. Azóta ő is színész lett. Együtt vagyunk, együtt játszunk. Orth Péternek hívják.

Remélem, még sokáig szórakoztathatjuk a kedves közönséget!
 

Donizetti - Wolfgang Amadeus Mozart - G. A. Rossini - Németh Virág: Túl az Óperencián (Szereplő) - 2018/2019
Bertolt Brecht: A Baal nevű ember életpályája (Énekesnő, Emilie) - 2018/2019
Carlo Goldoni: Nyaralás (Sabina, Giacinta nénikéje) - 2018/2019
Szente Vajk - Galambos Attila - Juhász Levente: A beszélő köntös (Az éleseszű Imecs Györgyné) - 2018/2019
Simon Gray: A játék vége (Daisy) - 2017/2018
Szörényi Levente - Bródy János: Kőműves Kelemen (Anna anyja) - 2017/2018
Bertolt Brecht: A jóember Szecsuánból (Jang asszony , Jang Szun anyja, Második isten ) - 2017/2018
Donizetti - Németh Virág: A manóvizsga (Topánka néni) - 2016/2017
Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság (Főnővér) - 2016/2017
Kacsóh Pongrác - Bakonyi Károly - Heltai Jenő: János vitéz (Mostoha) - 2016/2017
Kocsis L. Mihály - Cseke Péter: Újvilág passió (Angyal kar vezető) - 2015/2016
L. Frank Baum: Óz (ÉNy-i Boszorkány) - 2015/2016
Fazekas István: A megvádolt (Rózsa) - 2015/2016
Tennessee Williams: Macska a forró bádogtetőn (Pollit Ida) - 2015/2016
Bolba Tamás - Szente Vajk - Galambos Attila: Csoportterápia (Trixi) - 2014/2015
Zerkovitz Béla - Szilágyi László: Csókos asszony (Hunyadi Evermódné, többszörös özvegy) - 2014/2015
Molnár Ferenc: Liliom (Hollunderné) - 2014/2015
Arisztophanész: Lüszisztraté (Lampitó) - 2013/2014
Muszty Bea - Dobay András: MacVedel a kalózkísértet (Piroska Nagymamája) - 2013/2014
Réczei Tamás: Szabadság kórus (Fegyőr nő, Betegtárs, Tarzícia nővér, Id Szperávia) - 2013/2014
Kálmán Imre - Julius Brammer - Alfred Grünwald: Marica grófnő (Bozsena hercegnő) - 2013/2014
Vitéz Miklós - Vadnay László: Meseautó (Kerekes Anna, Szűcs titkárnője) - 2012/2013
Tolcsvay László - Müller Péter - Bródy János: Doctor Herz (Mutter) - 2012/2013
Nemes Nagy Ágnes - Novák János: Bors néni (Bors néni) - 2012/2013
Németh Virág: Lesz vigasz (Szereplő) - 2012/2013
Kocsis L. Mihály - Cseke Péter: Újvilág passió (Angyal kar vezető) - 2012/2013
Réczei Tamás: Amazonok (érzelmes zakatolás) (Szereplő) - 2011/2012
Békés Pál: A kétbalkezes varázsló (Irma néni, nyugdíjas boszorkány ) - 2011/2012
Lehár Ferenc: A víg özvegy (Olga, Kromov felesége) - 2011/2012
Carlo Goldoni: Hebehurgya hölgyek (Silvestra, Luca idős húga) - 2010/2011
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek (Dorina, Tomao házvezetőnője ) - 2010/2011
Claude-Michel Schönberg - Alain Boublil: A nyomorultak (Thenardierné, Párizsi öregedő szajha, Házvezetőnő, Hajvásárló, 3.Munkásnő, Munkásnő, Szajha, Kocsmás, Brigitte) - 2010/2011
„Szívemben bomba van” (Szereplő) - 2009/2010
Rideg Sándor: Indul a bakterház (Csámpás Rozi) - 2009/2010
Martos Ferenc - Huszka Jenő: Lili bárónő (Illésházy Agatha grófnő) - 2009/2010
Neil Simon: Furcsa pár (női változat) (Florence Unger) - 2009/2010
Jerry Herman - Michael Stewart: Hello, Dolly! (Ernestina) - 2008/2009
Presser Gábor - Sztevanovity Dusán - Horváth Péter: A padlás (Mamóka) - 2008/2009
Kálmán Imre - Julius Brammer - Alfred Grünwald: A montmartre-i ibolya (Ninon) - 2007/2008
Molière: Mizantróp ( Az új embergyűlölő ) (Arsinoé) - 2007/2008
Spiró György: Prah (Nő) - 2007/2008
Georges Feydeau: „Osztrigás Mici” (Petyponné , Gabrielle, felesége) - 2006/2007
Huszka Jenő - Martos Ferenc: Bob herceg (I. udvarhölgy) - 2006/2007
Bereményi Géza - Horváth Károly: Laura (Fáskertiné, Laura anyja) - 2006/2007
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi fesztivál lesz Balatonalmádiban!

Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi...

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi...
 
Színház naptár

Generációnk a padlón hever (Az ügynök halála, Centrál Színház)

Mint arról már többször is hírt adtunk, a Centrál Színház tűzte műsorára a drámairodalom egyik klasszikusát. A főpróbán jártam, és előre bocsájtom, nem kritikaírásra vállalkoztam, hanem arról beszélnék, hogy 2024-ben számomra mit jelentett ez az előadás.

A nők és a művészet – nehezített pálya

Számos kutatás bizonyítja, hogy a női művészeknek nehezebb dolguk van a kreatív szakmákban, mint a férfiaknak.
Új színdarabok
A király beszéde
A király beszéde
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
kettős:játék
kettős:játék
Budapest