Coincidance Táncszínház


Coincidance Táncszínház

Az együttest 2008-ban Gyulai Júlia, Székács Zsófia és Potornai Norbert táncművészek alapították. A Coincidance név az angol "coincidence" szóból származik, melynek jelentése "véletlen egybeesés". Az elnevezés két táncművészeti műfaj ötvözésének ogranikusságára, összeolvadásuk harmóniájára utal.

A társulat által képviselt stílus az európai kortárs tánc és az autentikus ír sztepp tánc egyedülálló házasításából született. Gyulai Júlia koregráfus alkotásaiban a tánc történetmesélésre való alkalmassága, illetve a dramaturgiai mondandó absztrahált megjelenítése és átadása váltak az előadások meghatározó rendező elveivé.

Az együttes alapító művészei közül Farkas Dániel, Gyulai Júlia és Potornai Norbert ír sztepp Európa-bajnoki címükkel fémjelezték az együttes hírnevét. Az "Ír Sztepp Európa-bajnokai" kifejezés hamar a Coincidance korai éveinek mottójává is vált, mára már azonban a művészi önmeghatározás jegyében a "Coincidance Táncszínház" elnevezés nagyobb precizitással foglalja össze a társulat munkásságának minőségét.

A Coincidance Táncszínház 2010-ben mutatta be első önálló produkcióját, a "Kortárs Ír Tánc" című táncelőadást, amelyben az első két év műfaji kísérletezéseinek akkor még gyerekcipőben járó eredményei kerültek színpadra. 2012-ben a "Szentivánéji álom" című Shakespeare feldolgozás a RaM Colosseumban került bemutatásra, amely produkciót a 2016-os izraeli Karmiel Fesztiválra újította fel az együttes, s a 2016/2017-es évadban újra a repertoár részévé vált. 2013-ban a Széttáncolt cipellők című Grimm mese ihlette meg az együttes alkotóit, amely produkció 2016-ban 20 állomásos mexikói turnéra indult. 2014-ben pedig az angolszász mondakör ármánnyal teli történeteit dolgozta fel Gyulai Júlia koreográfus az együttes "Merlin" című előadásában.

A 2016/2017-es évad jelentős változást hozott a Coincidance Táncszínház életében. Az együttes menedzsmentjének megújulásával az egykor fiatal művészek szárnypróbálgatásaiból születő, szakmai szerelemből vezetett és fenntartott csapatból mára egy 19 táncművészt alkalmazó professzionális együttes vált. Jelenleg az együttes a tervezett, jövőbeli produkciók előkészületein dolgozik.

A Coincidance Táncszínház művészei különleges táncos egyéniségek kell, hogy legyenek, hiszen a produkciók két, technikailag nagyon is különböző műfajban kívánnak maradéktalan képzettséget. Túlmenően a technikai elvárásokon a drámai készség, a színpadi egyéniség, a színpadi jelenlét színészi megközelítése szintén fontos követelmény az együttestagok felé. A 2016/2017-es évad a társulat számára tehát a mozgásnyelv tökéletesítéséről, a technikai határok feszegetéséről szól, előkészítve a 2017 tavaszán bemutatott "2_elle_Y" valamint "mint(H)a" című kamaradarabokat, illetve a 2017 őszére tervezett "Fairplay" című produkciót.


Hírek és rajongók
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Háromba vágtad, édes, jó Lajosom? – kérdezik ezúttal Mucsi Zoltántól a Tháliában

Háromba vágtad, édes, jó Lajosom? – kérdezik...

A Thália Színházban már elindultak a Tóték próbái! A tragikomédia, melynek ősbemutatójára szintén a Thália Színházban került sor 1967-ben,...
 
Színház naptár

A hét premierje: A lány a vonaton – JÁTÉKSZÍN

Paula Hawkins A lány a vonaton című regényének színpadi adaptációját október 11-én mutatják be a Játékszínben, Horgas Ádám rendezésében, Lévay Viktóriával a főszerepben.

Visszaköltözött az egykori Arizona Mulatóba Madám Bizsu

A sikeres nyárikerti előbemutatót követően oda tér vissza a Madám Bizsu, ahol a cselekménye is játszódik: a Thália Színház Arizona Stúdiójának falai közé. A nosztalgikus hangulatú dokumentumjáték, ami a XX. századi fővárosi mulatók forgatagába kalauzol bennünket, szeptember 27-én debütált a budapesti közönség előtt.
Új színdarabok
PALI - regisztráció
Bonci
Bonci
Budapest 
Bonci
Bonci
Budapest 
Bonci
Bonci
Budapest 
Bonci
Bonci
Budapest 
Kölcsönlakás
Boeing, Boeing
Boeing, Boeing
Budapest