Busa Gabriella


Busa Gabriella

Gyomaendrődön született. Zenei tanulmányait a csongádi Ének-Zenei Általános Iskolában kezdte, ahol fuvolázni és zongorázni tanult. Zenei érettségit a békéscsabai Bartók Béla Zeneműészeti Szakközépiskolában szerzett, magánének szakon. A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán diplomázott Ujvárosi Andrea növendékeként, majd ugyanitt Master képzésben vett részt Dr. Mohos Nagy Éva irányítása alatt. Részt vett Csengery Adrienne és Gulyás Dénes kurzusain. Jelenlegi énekmestere Bátori Éva.

2003 és 2012 között tagja a debreceni Csokonai Színház kórusának, ahol később szóló szerepeket is énekelt.

2012-től és 2018 között a Magyar Állami Operaház énekkari művésze.

Szólistaként rendszeresen fellép többek közt a Magyar Állami Operaházban, a Miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon, a Debreceni Csokonai Színházban, Miskolci Nemzeti Színházban. Jelenleg több szerepben is látható az Operaházban és vidéki színházakban, valamit számos koncert mezzo szólistájaként.

Szólistaként együtt dolgozott többek között Vásáry Tamás, Pál Tamás, Kesselyák Gergely, Kovács János, Kocsár Balázs karmesterekkel, valamint Szinetár Miklós, Nadine Duffaut,Vidnyánszky Atilla, Kerényi Miklós Gábor, Ferkay Tamás, Fehér András rendezőkkel.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Határvonalak: színházi fesztivál Szombathelyen

Határvonalak: színházi fesztivál Szombathelyen

A tavalyi esemény sikerén felbátorodva idén is megrendezik május 30. és június 2. között a Határvonalak Színházi Fesztivált Szombathelyen, a...
 
Színház naptár

Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi fesztivál lesz Balatonalmádiban!

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi utcaszínház fesztiválja, a BONDORODÓ. Június utolsó hétvégéjén közvetlenül a Balaton partjára érkezik a fergeteges forgatag karavánja, és megnyitja kapuit a sokszínűségéről és...

A színésznő, akinek saját menüje van a bisztróban

Ónodi Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, a Katona József színház tagja, számos ismert film és sorozat főszereplője. Évek óta nagyon odafigyel a környezetére, méhlegelőt alakít ki a telkén, virágot ültet, biciklivel jár és arra törekszik, hogy a főzések során is a lehető legfenttarthatóbban járjon el. Most...
Új színdarabok