Bozsik Yvette Társulat


Bozsik Yvette Társulat

Bozsik Yvette 1993-ban hozta létre saját társulatáta kortárs tánc elfogadtatására, népszerűsítésére és új utak keresésére. Az elmúlt közel 25 év alatt a Társulat rendszeres tréningeken és a műhelymunkákban folyamatosan fejlesztette a táncosok technikai és szakmabeli jártasságát, sokféle tánc- és színházi stílusban. Így a markáns arculat mellett kialakított egy sajátságos profilt és repertoárt. Előadásaik több generációhoz szólnak, jellemzőjük a műfaji sokszínűség és innováció igénye. A humor, az önirónia és társadalomkritika szervesen kapcsolódik a rendezések és koreográfiák játékosságához és nyitottságához. A Bozsik Yvette Társulat szem előtt tartja azt a Brook-i gondolatot, hogy a kortárs tánc és a kortárs színház nem csak egy bizonyos rétegnek szól, egyféleképpen előadva. A műfaji sokszínűség és mobilitás a Társulat állandó szakmai célkitűzése. Programjaik közül kiemelten fontosnak tartják a gyerekeknek szóló táncszínházat, valamint a hátrányos helyzetben élő alkotók integrálását a művészet által. Repertoárjuk a látványos táncszínházi produkcióktól kezdve az önéletrajzi ihletettségű komédián, a mozgássérültekkel és vakokkal készített közös táncelőadásokon át a gyermek- és csecsemőszínházig terjed. Rendszeresen fellépnek Budapesten a Nemzeti Táncszínház játszóhelyein, a MÜPÁban, több előadásuk szerepel a Nemzeti Színház repertoárján, láthatók a Thália Színházban, a Karinthy Színházban, minden évben bemutatót tartanak a kaposvári Csiky Gergely Színházban. Jelen vannak a fontosabb tánc- és színházi fesztiválokon, gyakran tesznek eleget meghívásoknak az ország vidéki városaiban, településein is. Csecsemőszínházi- és gyerekelőadásaikkal rendszeresen fellépnek fővárosi és vidéki művelődási házakban, óvodákban. Külföldi vendégszerepléseik során megközelítőleg húsz országban léptek fel Hong Kongtól New Yorkig, Párizstól Londonig. Bozsik Yvette számos szakamai díjat és elismerést kapott, többek között Kossuth-díjat, és Érdemes Művész kitüntetést. A Bozsik Yvette Társulat mára hazánk egyik kiemelt táncszínházi társulata, 2018-ban ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját.


Hírek és rajongók
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Háromba vágtad, édes, jó Lajosom? – kérdezik ezúttal Mucsi Zoltántól a Tháliában

Háromba vágtad, édes, jó Lajosom? – kérdezik...

A Thália Színházban már elindultak a Tóték próbái! A tragikomédia, melynek ősbemutatójára szintén a Thália Színházban került sor 1967-ben,...
 
Színház naptár

A hét premierje: A lány a vonaton – JÁTÉKSZÍN

Paula Hawkins A lány a vonaton című regényének színpadi adaptációját október 11-én mutatják be a Játékszínben, Horgas Ádám rendezésében, Lévay Viktóriával a főszerepben.

Visszaköltözött az egykori Arizona Mulatóba Madám Bizsu

A sikeres nyárikerti előbemutatót követően oda tér vissza a Madám Bizsu, ahol a cselekménye is játszódik: a Thália Színház Arizona Stúdiójának falai közé. A nosztalgikus hangulatú dokumentumjáték, ami a XX. századi fővárosi mulatók forgatagába kalauzol bennünket, szeptember 27-én debütált a budapesti közönség előtt.
Új színdarabok
PALI - regisztráció
Bonci
Bonci
Budapest 
Bonci
Bonci
Budapest 
Bonci
Bonci
Budapest 
Bonci
Bonci
Budapest 
Kölcsönlakás
Boeing, Boeing
Boeing, Boeing
Budapest