Budapest 2023. Mar. 18. (11:00)

Varázsvilág • Feledi János – Feledi Project


Varázsvilág • Feledi János – Feledi Project

Egy szekrény sok mindent rejthet, különösen akkor, ha rajta keresztül átléphetünk egy másik, mesebeli, varázslatos dimenzióba. A mű főhőse egy játék világban próbál barátokat szerezni, és különféle bábokkal találkozik. Kiderül számára, hogy azoknak ugyanolyan érzelmeik vannak, közöttük ugyanolyan kötődések és kapcsolatok alakulnak ki, mintha emberek lennének, és egyikükkel talán még szerelembe is lehet esni.

A produkció egy mágikus világokba kalauzol el minket, amelybe mindnyájan szeretnénk kis időre elmenekülni a mindennapok elől. Ezen mesés, fantasztikus orosz balettből inspirálódva a VARÁZSVILÁG című gyerekelőadás zenei anyagát Rossini zongoraműveinek meghangszerelésével Ottorino Respighi adja. Képzeletünk engedte mesevilágában kalandozhatunk. Nagyon sok klasszikus balett élményből táplálkozik az előadás, a klasszikusok klasszikusa, Csajkovszkijtól A diótörő, hiszen a szekrényben lévő bábok megelevenednek, a Giselle, a tündérmesék világa, a Rendíthetetlen ólomkatona, A Szentivánéji álom, a Tűzmadár, a Csipkerózsika balettek is.

Táncművészek: Bakonyi Jusztina, Czvikli Fanni, Nyeste Adrienn, Kaiser Fruzsina, Nagy Csaba Mátyás, Horváth Bence, Földesi Milán
 
Artista művészek: Takács Noémi, Tamás Patricia, Vaspál Alex, Tarba Patricia, Cserép Tíme
 
Artista koreográfus: Vincze Tünde
Zene: Respighi, Budafoki Dohnányi Zenekar
Díszlet, látvány: Feledi János
Jelmez: Henez Mariann
Projector, vetítés: Fekete Mátyás
Fénytervező: Hepkó Miklós
Rendező-koreográfus: Feledi János

Fotó: Kiss Réka 

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Amikor a színész rendez – interjú Bakos-Kiss Gáborral

Amikor a színész rendez – interjú Bakos-Kiss Gáborral

A Győri Nemzeti Színház igazgatójával készült, a szakmai kétlakiság kihívásairól szóló beszélgetést az Előadóművészi Jogvédő Iroda...
 
Színház naptár

A színésznő, akinek saját menüje van a bisztróban

Ónodi Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, a Katona József színház tagja, számos ismert film és sorozat főszereplője. Évek óta nagyon odafigyel a környezetére, méhlegelőt alakít ki a telkén, virágot ültet, biciklivel jár és arra törekszik, hogy a főzések során is a lehető legfenttarthatóbban járjon el. Most...

A majdnem tökéletes boldogság receptje

A LIAison és a Füst sikere után megszületett Pokorny Lia legújabb önálló estje. A majdnem tökéletes boldogság receptje című előadás április 12-én a MOMKultban debütál, és onnantól kezdődően havonta látható majd Budapesten és az ország különböző pontjain.
Új színdarabok
Liliom
Liliom
Budapest 
Liliom
Liliom
Budapest 
A PÁL UTCAI FIÚK
A PÁL UTCAI FIÚK
Százhalombatta 
Mindenki megvan? Dr....
Mindenki megvan? Dr....
Székesfehérvár 
A három sárkány
Megmaradni
Megmaradni
Budapest 
Megmaradni
Megmaradni
Budapest