Budapest 2020. Oct. 17. (19:00)

SAKK (CHESS) MUSICAL UP


SAKK (CHESS) MUSICAL UP

A hazai és nemzetközi közönség örömére, a 2010-es Margitszigeti Szabadtéri Színpadi premier óta időről-időre újra színpadra állítja a PS Produkció a Sakk musicalt. A folyamatosan megújuló előadás már számos helyszínen volt látható és idén ismét új játszóhelyet avat.

Benny Andersson és Björn Ulvaeus a svéd ABBA ikonikus alakjainak musicalje a West End sikerszerzőjének, Tim Rice szövegével készült.

A Sakk musical 2020. október 17-én szombaton, 15.00 és 19.00 órakor az UP Újpesti Rendezvénytér színháztermében lesz látható.

Miközben a világ a Mamma Mia! című zenés darab kapcsán élteti az ABBA két zenei kulcsfiguráját, addig a musical hagyományait előnyben részesítők a 34 éve született Chess-ért (Sakk) hálásak Benny-nek és Björnnek.

A lovaggá ütött, Grammy-díjas szövegíró, Tim Rice egy 1979-es amerikai-szovjet sakk világbajnokságot álmodott meg, ahol a táblás játék mögött hatalmi versengés és érzelmi viharok dúlnak.

A történet röviden: az öntelt jenki figyelmen kívül hagyja szaktanácsadónője intelmét, ám a kettejük sikeres (munka) kapcsolatának megingását a vörös színekben induló sportoló támogatója igyekszik országa és versenyzője javára fordítani. A helyzet nem könnyű: Florance zsigerből utálja az oroszul társalgókat, lévén magyar édesapját ’56-ban a szovjetek tüntették el, Anatolij pedig nem csak házasember, de két kisgyermek édesapja is!
A nagy csata - pályán kívül és belül egyaránt - mindkét fél számára tanulsággal szolgál, nem véletlen, hogy az egy évvel későbbi thaiföldi megmérettetésen is jelen vannak. Igaz, csak egyikük játszik a sarló és kalapács birodalmának sakkgépe ellen, de a manipulációk és a háttérben meghúzódó ajánlatok, zsarolások és egyezségek még durvábbak, mint korábban…
Szenvedély, megszállottság, érzelmek, érdekek, sérelmek, kis és nagy csatározások keverednek a különös végkifejletig, miközben szól a zene.

A zene, melynek legismertebb tétele a One Night In Bangkok számos feldolgozást megért már, pedig nem ez az egyetlen telitalálatos dallam, mely a musical szabályai szerint többször is felcsendül a mű során. Azonnal fülbemászó a The Arbiter, a The Story Of Chess és a Nobody’s Side, keletiesen energikus a The Soviet Machine és stílusosan emelkedett hangvételű az Anthem. Lírai dalokból a két női főszereplő egy-egy szólódala, a Heaven Help My Heart és a Someone Else’s Story emlékezetesek, a legnagyobb bravúr mégis a Quartet (A Model Of Decorum and Tranquility). Utóbbiban ugyanis négyen négyfélét énekelnek - teljes összhangban!

Főbb szerepekben: Sári Éva, Egyházi Géza, Szemenyei János, Kecskés Tímea
Közreműködik a PS Produkció társulata, tánckara és zenekara, valamint a Jazz and More Kórus karmester: Balassa Krisztián, díszlet- és jelmeztervező: Erkel László Kentaur, koreográfus: Karen Bruce, rendező: Cornelius Baltus, producer: Simon Edit

https://sakkmusical.com


Jogtulajdonos:
Three Knights Limited, Shubert Organisation Inc, Robert Fox Limited
Magyarországon az előadási jogok kedvezményezettje:
Simon Edit, PS Produkció
Az eredeti logó tervezője:
Dewynters Limited of London

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi fesztivál lesz Balatonalmádiban!

Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi...

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi...
 
Színház naptár

Generációnk a padlón hever (Az ügynök halála, Centrál Színház)

Mint arról már többször is hírt adtunk, a Centrál Színház tűzte műsorára a drámairodalom egyik klasszikusát. A főpróbán jártam, és előre bocsájtom, nem kritikaírásra vállalkoztam, hanem arról beszélnék, hogy 2024-ben számomra mit jelentett ez az előadás.

A nők és a művészet – nehezített pálya

Számos kutatás bizonyítja, hogy a női művészeknek nehezebb dolguk van a kreatív szakmákban, mint a férfiaknak.
Új színdarabok
A király beszéde
A király beszéde
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
kettős:játék
kettős:játék
Budapest